2010. március 15. Közélet

Az utóbbi másfélszáz évben két nagy forradalma és szabadságharca volt a magyarságnak: 1848. március 15-ével és 1956. október 23-ával kezdődően. Mindkettő arra példa, hogy a legféktelenebb elnyomásból, a legsötétebb zsarnokságból is létezhet kiút és fölemelkedés. Csak hit kell hozzá, bátor elszántság s a nemzeti összefogás eltiporhatatlan akarata. Ha ez kitörölhetetlenül benne él ifjakban s vénekben, akkor fölkeléseinket leverhetik ugyan, de népünket soha. Ha ez a szellem melegíti szívünket, mindig támadnak közülünk új forradalmárok, fölkészült, tekintélyes vezérek, és harcunknak tízezerszám lesznek névtelen hősei.

Tudták, érezték ezt ellenségeink is. Ezért mielőtt fizikai megsemmisítésünkhöz láttak, először a lelkünket próbálták megrontani. Meghamisították történetünket, kigúnyolták példaképeinket, szimbólumainkat és hagyományainkat. Mételyező eszméket dobtak közénk, zűrzavart és széthúzást szítottak, lezüllesztették nyelvünket, kultúránkat és öntudatunkat, bemocskolták ősi erkölcseinket, meggyalázták nemes jellemünket, megpuhították szilárd gerincünket. Likvidálták nemzeti gondolkodású vezetőinket és ellenállóinkat, végzetesen megfertőztek, legyengítettek és megbetegítettek bennünket. Tetszhalottá zsibbasztottak, s még az életkedvünket is elvették. Egy ilyen népet aztán gyerekjáték volt kifosztani: javait és szabadságát elrabolni, gazdaságát tönkretenni, eladósítani és koldusbotra juttatni, s mindezért még őt magát bűnösnek és felelősnek bélyegezni a legaljasabb módon.

Tehetetlen szolganemzet lettünk. Idegen lánctalpak és csizmatalpak alatt tengettük sivár életünket, míg a testünket szipolyozó tetvek vérünkön s verejtékünkön híztak kövérre. Országunk kincsein, termékeny földünkön, megcsonkított hazánkban növekedtek naggyá a törpék, s visszaélve a vendégbarátsággal, kizárták a jóhiszemű házigazdát. Szelíd, jámbor nép a magyar, de türelmével nem lehet örökké visszaélni, mert már nincs hova hátráljon. A legkisebb vadállat is védekezik, ha sarokba szorítják, számunkra is eljött a kitörés ideje. Ez az utolsó lehetőségünk, amit nem szalaszthatunk el, ha meg akarunk maradni a Kárpátok alatt. Ostoba, önző, rövidlátó banditák támadnak ellenünk határainkon kívül és belül. Mivel az érzéketlen nagyhatalmak most is fütyülnek ránk, segítséget csak magunktól várhatunk. A saját tehetségünkben és tapasztalatainkban bízhatunk csak. A közmondás szerint: aki egy évre tervez, gabonát vet; aki húszra, fát ültet; aki száz évre, iskolát épít. Legyünk tehát bölcsek – műveljük meg kertjeinket, gyarapítsuk vagyonunkat, ám ne feledkezzünk el az iskolákról s a templomokról sem. De ne az keresztelje s tanítsa gyermekeinket, aki apáink hóhéra volt! Ne a tolvaj kiáltson először fogdmeget!

A világtörténelem egyik legnagyobb korfordulója előtt állunk. Régi és fiatal nemzetek ébredeznek a friss hajnali fényben; országok, kontinensek rendeződnek át a szemünk előtt. Csaták, polgárháborúk, területi konfliktusok gyújtóbombái robbannak. E folyamatok jelentősége csak az egykori népvándorláshoz és a honfoglalásokhoz hasonlítható. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül mindezt, ha meg szeretnénk érteni korunkat, s biztos alapokra kívánjuk helyezni népünket a többiek sodró áradatában.

Ahol romlás van, ott dögszag is terjeng. Mennyivel egészségesebb a siker levegője! Az újrakezdésé, a fölemelkedésé. A forradalomé és a győzelemé. Hinnünk kell az értelmes életben! Az irigységet s a gyűlölködést fölváltó szeretetben. De le kell bírnunk saját kétségeinket és félelmeinket is, hogy kimászhassunk a reménytelenség mocsarából. Hogy újra örülhessünk a magyar szabadságnak, a napsugaras jövőnek, népünk hatalmas alkotó erejének.

Az ún. „békés forradalom” megfoghatatlan délibáb csupán; a neoliberális–reformkommunista átmenet végérvényesen megbukott. Tudtuk jól mindvégig, nem más ez, mint gátlástalan hatalomátmentés, szemfényvesztő hazárdjáték a magyarság türelmével. A históriában még nem volt példa arra, hogy egy uralkodó osztály, pláne egy bolseviki „élcsapat”, önszántából félreálljon, s átadja a helyét a nemzethű erőknek. Mindezt fölismertük mi is: ezért a jelenlegi áldemokrácia helyett csak egy valódi rendszerváltásban hiszünk, ami ha szerencsénk van, vértelenül zajlik, de békésen semmiképp. Igen nagy szükségünk van erre a megtisztulásra, mert ha nem tudunk gyökeresen változtatni helyzetünkön, akkor néhány éven belül összes törekvésünk, tervünk megsemmisül. Hazánk összeomlik, és hullarabló keselyűk markába jut, mi pedig kisemmizett bennszülötté válunk, vagy szétszóródunk a szélrózsa minden irányába. De emlékezzünk Kossuth szavára, mi szerint: „A világ egyik fele nem lehet szabad, míg a másik rabszolga, mert vagy a rabszolgaság veszi hatalmába az egész világot, vagy a szabadság győz a rabszolgaság felett.” Ezért kell bármi áron a szabadságért küzdenünk!

Ez itt Magyarország, s mi magyarok vagyunk. Nem akarunk leigázott palesztinok lenni egy most szerveződő gyökértelen, kozmopolita Európában! Emeljük föl a fejünket, s ha kell, az öklünket is! Nem ülhetünk otthon tétlenül. Nem várhatjuk senkitől, hogy helyettünk gondolkodjon és cselekedjen. Ki kell mennünk az utcákra, s ki kell vívnunk emberi jogainkat, függetlenségünket és teljes önrendelkezésünket! Egy bebetonozott, népellenes kormányt és még kártékonyabb látszatellenzékét nem lehet a szavazóurnáknál leváltani, sem aláírásgyűjtéssel félreállítani. Csak az egységes fővárosi és vidéki tömegek kényszeríthetik ki az ősi elveinkre, a Szent Korona értékrendjére épülő nemzeti Magyarországot; ahol mindenki alkotmányos és törvényes keretek közt, de szabadon, jólétben élhet.

Néma beletörődéssel semmit se érhetünk el. Egy dermesztő jégkorszak közepén, mázsás terhek alatt, a legkisebb védelem és támogatás nélkül vonszolódunk ma is. Hosszú ideje folyamatosan pusztulunk, fogyunk. Lemorzsolódunk, elszivárgunk a semmibe. Ez a rend a halál békéje, ez a nyugalom a temetők csendje. Ütött a végső óra, amikor még javíthatunk keserű sorsunkon. Közeleg az igazság pillanata. Most vagy soha! Ha elbukunk, ismétlésre nincs több lehetőség. Az élőkhöz szólok, a kedvetleneket, az elesetteket s az alvókat ébresztem. Vezessen bennünket győzelemre a lobogó forradalmi tűz! Nincs alku, nincs visszavonulás, félúton nem állhatunk meg. Nem lehetünk „függetlenek” és „semlegesek”, csak a nemzet ügyének elkötelezettek. Megbecsült, messzire is biztonságot, erőt sugárzó államot csak országépítők teremthetnek; hazaáruló kufárok és nemzettudatuktól megfosztott senkiházi rongyemberek soha!

A magyarságnak el kell foglalnia minden főbb pozíciót, melyeket továbbra is a régi s a mai rezsim korrupt és tékozló „szakértői” bitorolnak. Ez a rosszindulatú, bennünket terrorizáló kisebbség nézeteinktől, mentalitásunktól teljesen idegen, vagy janicsárként kiszolgálja a romlásunkra és meghódításunkra szövetkezett cionista ellenségeink törekvéseit. Csak a népünk többségétől támogatott politika válhat eredményessé, csak ez hozhat újjászületést. Nem lehetünk hitehagyott, önpusztítón marakodó, halálba menetelő nemzet! A hazáért nemcsak elvérezni, élni is tudni kell! Szabó Dezsővel vallom: „Minden magyar felelős minden magyarért!” Talpra hát! Rázzuk le bilincseinket! Söpörjük el az akadályokat! Amiképpen céljainkhoz, fogadalmunkhoz hűek leszünk – a Magyarok Istene úgy segítsen minket!