|
2011/06/05 Közélet E fejtegetés semmi részletében
sem érinti a mai magyar parlamentet. Összegezése azoknak a
tanulságoknak, melyeket 1867 óta a végzetes magyar politikai élet
nyújtott. Az a végzetes politikai élet, melynek végén kikerülhetetlenül,
a természeti okozatosság könyörtelen logikájával várt az összeomlás.
A
polgári demokrácia a nagy francia forradalom nyomán megteremti a maga
mitológiáját, hogy az új éhségek kielégítését a lelki gépezetbe is
beépítse. Fényes, duzzadt szóistenségek támadnak: szabadság, egyenlőség,
testvériség, szabad verseny, demokrácia, az egyén érvényesülése stb.
stb. Versben, regényben és minden műfajban verik a dobot az új bálvány
előtt és az új prozeliták lelkes milliói nem veszik észre, hogy ezek a
szavak lassanként új ordas, gyilkos éhségek faltörő kosai lesznek. A
régi korlátok lehullanak: lesz politikai szabad verseny, gazdasági szabad verseny, irodalmi, művészi és mindenféle szabad verseny.
Vakság
volna tagadni, hogy a szabad verseny történelmi szükségszerűség volt, s
az örök emberi javak nagy meggazdagodását jelentette. Új, nagy egyéni
értékeket tett a történelmi élet ható erőivé, s a fajok fejlődésének is
nagy lendületet adott. De kellő korlátokról, javító és szabályozó
szervekről nem gondoskodtak, s az éhségek diadalmi részegségében nem is
lehetett gondoskodni. Ha az emberek csak azzal vettek volna részt a
versenyben, ami bennük nemes, kiváló és termő erő, egy szociális
luxusvonaton rohantunk volna az örök boldogságok paradicsomába. De ezt
csak naiv őrültek várhatták a szüntelen étvágyú emberállattól. Az élet
egy roppant, aki bírja, marja dulakodás lesz. Az éhes egyén tülekedik
igazi erőivel, igazi képességeivel, bűneivel, perverzitásaival,
hazugságaival, gyengeségeivel. A rikoltó piacon az ezüstöt veri a talmi
ezüst, a drágább, jó bőrből készült cipőt veri az olcsóbb ringy-rongyból
készült cipő. A közéletben a súlyos tehetségű, morális tekintetektől
megkötött embert veri az immorális, minden ordításra kapható, ezerfogú
éhes emberbestia. és megszületik a szervezett gyilkosságok, rablások, a
morállá konszolidált bűnök, hazugságok és perverzitások irtózatos
szisztémája, a világtörténelem legóriásibb arányú haláltánca: a
korlátlan szabad verseny, a polgári kapitalista demokrácia, a zsidónak
megígért nagy történelmi szüret.
A politikai szabad verseny a
népképviseleten alapuló parlamentben valósult meg. Legáltalánosabb
formája a politikai szabad verseny elvének: az állam minden felnőtt tagja
választhat és választható. Az így választott képviselők a nemzet testén
fakadt roppant pörsenéseknek tekinthetők, melyekből a népakarat titkos
nedve csurog a törvényhozás tálába. A régi latin mondás: a nép szava
Isten szava, a történelmi alkotás formájává lett. A parlament egy isteni
koncertcsarnok, hol három, négy vagy akárhány száz élő fonográf zengi
egybe Istennek a népen átszűrt történelmi akaratát.
És a kórus
zeng, s szegény Úristen bedughatja a fülét. A szabad verseny politikai
téren ugyanazokat a vad jelenségeket burjánoztatja fel, mint gazdasági
és művészi téren. Nagy műveltségű, fajuknak elígérkezett, tiszta emberek
is küzdenek, hogy fenntartó és védő akaratukkal részt vehessenek a
történelem alakításában. De egyszerre felhemzsegnek a műveletlen, semmi
lelkiismereti törvénytől meg nem kötött, vad politikai kalandorok,
elszánt, éhes politikai apacsok, akik a törvények dzsungelében
könyörtelenül gázolnak át mindenen szilaj étvágyuk kielégítésére. és
ezek jobban tudnak ordítani, ezek mindent tudnak ígérni a nép
ős-elégületlenségének, ezek a végsőkig tudják nyargalni az aktuális
jelszavakat, mert a becsületes lehetőségek, hazafias aggódás és a
felelősség nehéz érzése nem kötik őket. Úgynevezett politikai pártok
keletkeznek, melyeknek technikája igen sok esetben a következő: A
legnagyobb ordítású és legelszántabb X-brávó körül kis éhes brávócskák
csoportosulnak és vérszövetséget kötnek. Megegyeznek, hogy győzelmük
esetén X miniszterelnök lesz, ez ilyen miniszter, az olyan miniszter, ez
ilyen államtitkár, az olyan államtitkár lesz, ez azt kap, az azt kap.
Akkor kitalálnak egy jelszót, bármilyen jelszót, a fő, hogy hangzatos
legyen: pl. önálló vámterület, olcsó krumpli vagy adó nemfizetési kurzus,
ami éppen tetszik. Akkor a játékra betétet adnak össze, lapot vagy
lapokat alapítanak, s élő hangon és lapjaikban szétordítják jelszavukat,
és hogy csak ez mentheti meg az országot, ezt pedig csak X-től és
híveitől lehet kapni, mert a többi mind hazaáruló gazember. Ha aztán a
roham sikerül, a hatalmat kezükbe kaparintják, kijelentik, hogy
jelszavuk igen ideális, szép jelszó volt, de a reálpolitikus bölcsen
számol a lehetőségekkel. Tömeg Pali megtette kötelességét, Tömeg Pali
leülhet az elbúsultabb felére. Az új, diadalra jutott érdekeltség
garázdálkodik, zabál, osztozkodik, míg új éhségek és új elégületlenségek
új rohamot nem intéznek.
Ez a felséges politikai verseny tette
Európa igen sok országában a népek sorsát vad kalandorok rángatott
kötelévé. Az ádáz marakodásban az úgynevezett történelmi osztályok
kiegyeztek a nagytőke frissen felhízott hatalmasságaival, s bizonyos
szervezett összefogásban igyekeztek az államot saját fejőstehenükké
organizálni. A régi önkényuralmi s az új népfenségen alapuló alkotmányos
rendszer közt csak az a különbség volt, ami a kényszerhalál és a
kikerülhetetlen öngyilkosság közt van.
Ez a politikai
szabadverseny még az olyan boldog államok fejlődését is nagy
veszélyeknek tette ki, melyeknek élő teste egyvérű, egyfajú, egységes
nemzetből áll. A gazdasági fejlődés nem lehetett valami nagyon
biztosítva ott, ahol a törvényhozás minden érdekcsoporttól
megvesztegethető, lelkiismeretlen, vadéhségű kalandorok kezébe
kerülhetett. A kulturális fejlődésnek szomorú kilátásai lehetnek akkor,
mikor teljesen műveletlen szerencsepróbálók lehetnek az ország sorsának
intézői, s a kulturális tárca olyanok kezébe kerülhet, kiknek műveltsége
alatta áll annak, amit egy világfürdő főpincérétől megkíván a
szállótulajdonos. És, hogy milyen annak a közéletnek a morálja, amely
ilyen vad, egyéni törtetésnek az eredménye: mutatja bármelyik modern
állam közéleti kémregénye és pornográfiája.
A külpolitika terén
talán még mélyebb veszélyei vannak a politikai szabad versenynek. Bármely
idegen államnak csak egy nagyobb összeget kell áldoznia, hogy egy csomó
politikai kalandort megvásároljon magának, akik aztán tetszetős
jelszavak alatt végezzék a bomlasztás munkáját.
Természetes, hogy
ezek a veszélyek sokkal nagyobb arányban vannak meg a sokfajú,
soknyelvű, tragikus Magyarországon, ahol igen nagy számban lehetnek
olyanok a törvényhozás tényezőivé, kiket a vérnek, az élet mély
gyökereinek semmi közössége sem köt a magyarsághoz, a magyar psziché
mély érdekeihez, és akik még legjobb akarattal sem lehetnek a magyar faj
életakaratának kifejezői. A legkülső és belső veszélyek közepette nem
jöhet majd létre egy olyan magyar parlament, ahol lesz csoportja az oláh
érdekeltségnek, a szerb, a cseh, a germán és a mindeneket megemésztő
rettenetes zsidó érdekeltségnek, de nem lesz egy jajszava, egy tiltakozó
kiáltása a szerencsétlen magyarság érdekeinek. Mert mi tudunk
legkevésbé törtetni, mi tudunk legkevésbé összefogni: mi vagyunk
legalkalmatlanabbak a szabad versenyre. Ráadásul koldusok vagyunk, s a
tőke minden ereje az idegent segíti.
A politika ölt meg
Magyarországot, meg kell ölni ezt a politikát! A magyar újjászületés
első, kikerülhetetlen feltétele új alapokra fektetni a magyar
parlamentet.
A következő cikkemben fogom elmondani, hogyan
képzelem egy olyan népképviselet megvalósítását, mely a termő
szabadsággal nincs ellentétben, de megteremti azokat a korlátokat is,
melyek nélkül minden emberi szabadságból vad garázdálkodás, s az
erősebbnek és gonoszabbnak tűrhetetlen zsarnoksága lesz. Egyet azonban
több oldalról felém dobolt rossz hiszemű vádakkal szemben - le kell
szegeznem itt. Aki ezekben a cikkekben elmondja aggódásait és az
újjászületés vágyát, egyenlően és tiltakozón távol áll mindenik
politikai párttól. Egyszerűen és csak magyar vagyok, akiben ennek a
keresztül-kasul csalt, kihasznált fajnak életakarata új lobogással
kiáltja el a Zrínyi Miklós szavát. Egy világtörténelmi átalakulás első
fázisának a végén vagyunk. Új, óriási események fognak halált és új
életet hozni. Oh, hidd meg, magyar, hogy még minden megmenthető, és nagy
elégtétel vár a jövőben, ha most sietsz, és lesz magadhoz való
szereteted. És addig is, míg a rohanó események közepette
megvalósíthatjuk a népképviselet új formáját, a legsürgősebb teendő: egy
minden politikai párttól független szakminisztériumot alkotni, magyar
minisztériumot, melyet a minden ízében fegyelmezett magyar hadsereg és
minden jóakaratú magyar munkája támogasson. A roppant jövő küszöbén nem
engedhetjük meg magunknak a mindennapi kedélyes öngyilkolgatás luxusát. A
politikai kalandorokat, ha másként nem lehet, szuronnyal és hóhérral
kell eltüntetni a magyar életből.
Mielőtt elmondanám: a
népképviselet melyik formáját tartom jónak - összegezem még egyszer
mindazokat a tényeket, melyek a népképviselet mostani formáját a nemzeti
öngyilkosság leghathatósabb szervévé teszik.
1. A korlátlan
politikai szabad verseny megadta a nemzet legutolsó morális söpredékének
azt a lehetőséget - és ezzel a lehetőséggel bőven éltek -, hogy a
történelem kialakítását, az állami élet felépítését vad egyéni étvágyuk
dulakodásává tegyék. A versenyben nem az győzött, aki a legtöbb
igazságot hirdette, akinek elhatározását legéberebb lelkiismeret és
legtöbb hazafias szempont irányította, hanem, aki a legtetszetősebb
hazugságokat ordította, akinek legszabadabb volt elhatározása, aki csak
saját éhsége kielégítését keresve fütyült faja, hazája érdekeire. A
népképviselet e formája a legalkalmasabb volt arra, hogy az államot egy
végleges morális katasztrófához vezesse.
2. A korlátlan politikai szabad versenyben nem az győzött, akinek legtöbb szaktudása, legtágasabb
általános műveltsége, legszélesebb szellemi horizontja volt. Hanem
győzött az, aki a lelkiismeretét aludni hagyó legnagyobb tudatlansággal,
az állami élet egyes kérdéseinek teljes nem ismerésével a
legképtelenebb ígéreteket és követelményeket bömbölte a lelkekbe. Így
törvényhozás és kormányzás, s az állam kulturális életének kiépítése: az
iskola, a művészet, a tudomány életének végzetes nagy kérdései olyanok
kezébe kerültek, akiknek szellemi horizontjuk szegényes lett volna egy
falusi népiskola vezetéséhez. Egy eljövendő boldogabb kor sohasem fogja
elhinni az analfabétaságnak azt a végtelenségét, amellyel - és annál
könnyebben - képviselővé lehetett az ember. A népképviselet e formája
legalkalmasabb arra, hogy az államot egy végleges kulturális
katasztrófához vezesse.
3. A politikai szabad versenyben nem az
győz, aki a legönzetlenebb, a legbecsületesebb, aki leginkább nézi a
közhasznot. Hanem győz az, aki minden eszközzel kergeti a saját érdekét.
Így a törtető politikai kalandor olyan gazdasági érdekkör részesévé
vagy eszközévé lesz, melynek az állam s a nemzet élete érdekeitől eltérő
vagy azokkal ellentétes érdekei vannak. Így az állam s a nemzet
marakodó érdekcsoportok marcangolt prédája s fejőstehene lesz. A
népképviselet e formája a legalkalmasabb arra, hogy az államot egy
végleges gazdasági katasztrófához vezesse.
4. Az utóbb
mondottakból következett az a történelmi tény, hogy a legfelső,
úgynevezett történelmi osztályok hasztalan csatározás s belső
fanyalgások után összefogtak a politikai versenyben a nagytőke új
hatalmasaival, hogy az államot saját érdekeik védő és támadó orgánumává
tegyék. Ebből aztán a következő állapot állott elő: a) A falusi nép
megmaradt színtelen, súlytalan, irányítható, jobbra-balra lódítható
massa iners-nek. b) A folyton hatalmasodó ipari munkásság külön testté
idegenedett a nemzet testében, s mint ellenség, állott szemben a
politikai szabad versenyben megvalósuló állammal és nemzettel szemben. c)
A két erő közt összemorzsolódó nyomorult középosztály pedig két réteget
mutatott. Az egyik, a nagyobb réteg idealizmus és más hasonló gaz és
hülye szavaktól megkötve, mindenre kapható, koplaló szolgája volt
politikát portyázó urai érdekeinek. A másik réteg, nem lévén elég
szellemi horizontja, nem látva a helyes kivezető utat, elkeseredett
szellemi anarchiában tépte saját faját, és menekült a zsidó
imperializmus előkészítő forradalmába. A politikai szabad verseny még
elfajultabbá tette a gazdaságilag felidézett osztályharcot. A
népképviselet e formája legalkalmasabb arra, hogy az államot egy
végleges szociális katasztrófához vezesse.
5. A 3. pont alatt
említettem, hogy a politikai szabad verseny árán törvényhozáshoz és
kormányzáshoz jutott politikai törtetők milyen könnyen lehetnek a
legfelső osztályok s a nagytőke eszközeivé. Mármost meg kell gondolni a
következőket: Franciaországban, Angliában, Németországban az
arisztokrácia és a nagytőke hatalmasai mégis túlnyomó többségben
általában franciák, angolok, németek. Így még az ő érdekpolitikájából
előállott államelmélet is fajuknak a kifejezése, s többé-kevésbé fajuk
hatalmi gyarapodását jelenti. Nálunk az arisztokrácia jó része, a
nagytőke pedig a maga egészében idegen, és így az ő érdekeikből vezetett
állami élet tőlünk idegen, legtöbbször velünk ellentétes érdekű, vagy
pláne ellenséges fajok hatalmát gyarapítja a magyarság rovására.
Hozzájárul ehhez, hogy a politikai szabad versenyben az győz, aki
legjobban tud könyökölni, aki legélesebben rikoltja, hogy ő milyen fene
nagy magyar. Márpedig a magyar tud legkevésbé könyökölni, ő tud a
legkevésbé magyarkodni. A népképviselet e formája legalkalmasabb arra,
hogy a magyarságot fajilag a végső katasztrófához vezesse.
6.
Ugyancsak ezekből következik, hogy az az érdekkör, mely a politikai
törtetőt saját eszközévé teszi, lehet idegen, velünk ellenséges, ránk
éhes imperializmus: cseh, oláh, szerb, germán, francia, zsidó stb. és
így megtörténhetik, hogy saját édes és lelkes voksainkkal mondjuk ki
önmagunkra a halált, s osztogatjuk szét magunkat idegen hatalmak
rabszolgáivá. A népképviselet e formája a legalkalmasabb arra, hogy
nemzetvédelmi szempontból s külügyi vonatkozásban az államot a végső
katasztrófához elvezesse Milyen formáját válasszuk hát a
népképviseletnek e helyett a lényegében immorális, romboló, gyilkos
módszer helyett? Formát, mely a magyarságnak igazi belső morális
megszervezését jelenti, s alkalmas egy egységes magyar psziché, egy
építő magyar szolidaritás megteremtésére. Formát, mely már nemcsak
politikai téren, hanem gazdasági, kulturális, szociális és faji
tekintetben is a legtermékenyebb szervezkedést jelentsen. Mert a mostani
öngyilkos formának épp azt volt a legnagyobb hibája, hogy nem
jelentette az erők állandó, belső, termő szervezkedését. A politikai
összefogások csak múló összeállítások voltak, melyeknek igazi értelmük
csakis választás idején volt. Akkor egy-két csahos összeterelte a külön
senyvedő szerencsétlen voksbarmokat, a jelölt töltött beléjük egy csomó
pálinkát és egy csomó hazugságot, az ártatlanok letejelték a
szavazatukat, s aztán mehetett mindenki a fenébe a jövő választásig.
Morális szervezés helyett a nép megrontása volt, megrontása hazugsággal
és alkohollal. Szolidaritás helyett gyűlöletet szított, s még a meglévő
oly csekély összetartó köteléket is feloldotta magyar és magyar között.
Egy választás többet rombolt a nép erkölcsében, mint amennyit az ország
összes iskolája öt év alatt építeni tudott.
• Az első követelmény
tehát, hogy az új választó közösségek ezután ne csak percnyi
összeállások legyenek egy zsáknyi szavazat összekötésére, hanem a nemzet
életének állandó szervei, melyek a magyarság morális, gazdasági,
kulturális, szociális, önvédelmi szervezkedését mindennapi munkában
szorgalmazzák s melyeknek a szavazás csak egyik és általában nem a
legfontosabb teendője.
• Második követelmény, hogy a választó
közösségek a lehetőség határáig meg tudják ítélni, hogy képviselőjük
tényleg közülük a lehető legképesebb, legtöbb szakismerettel rendelkező,
legműveltebb, legmorálisabb és faji érzésben legmegbízhatóbb
legyen.Hogy ne történhessék meg többé az, hogy az államok történelmét
morális és kulturális szempontból leghitványabb söpredék csinálja a
többi emberek nevében.
• Harmadik követelmény az, hogy legyen
garancia arra, hogy a képviselő tényleg azt a programot igyekezzék
megvalósítani, amelynek alapján, s amelynek eléréséért a közösség
bizalma őt képviselővé tette. Hihetetlen morális züllés volt ezen a
téren. Ha én valamelyik úri kaszinóban a kártyapartneremnek azt
mondanám: - holnap szavamra megadom száz korona nyereségét - és ha nem
adtam meg, mint becstelent, kigolyóztak. De ha negyvenezer embernek
felesküdtem ma egy program megvalósítására, a választás után fütyültem
rá vagy éppen e program ellen küzdhettem, én azért becsületes ember
voltam, és minden kaszinó parádés tagja lehettem. Csak egész szelíd
idézés gyanánt emlékeztetek arra a programra és azokra a fogadkozásokra,
melyeknek alapján a keresztény, nemzeti parlament alakult. Pazaroltak-e
valaha nagyszerűbb tömegenergiát, szentebb bizalmat? Van-e, aki ezek
után meri a népképviselet mai formájában a népakarat megnyilatkozását
látni?
Ezeknek a követelményeknek szem előtt tartásával és minden
veszély gondos öntudatában a népképviseletnek egy olyan formájához
fogunk jutni, mely igen sok pontban fog rokonságot mutatni azzal a
formával, amellyel a kommün hitte a népakaratot a történelem alkotására
képessé tenni. És aki elhirtelenkedett váddal vagy rémkiáltással támadna
rám, annak teljes felelősségem tudatában s a történelem nagy tanulsága
mellett ezt felelem: Ha mi dühtől elvakulva, csakis romboló csákánnyal
és büntető pallossal közeledünk az elmúlt két forradalom felé: akkor
hiába pazarolt áldozat volt mindaz a vér, szenvedés és nyomorúság, mely a
magyarság legjobbjainak életét tette tragédiára a háború és a két
forradalom alatt. Más a büntető közegek kötelessége és más azoké, akik
új életre akarják fölépíteni a lerombolt országot. A háborút és a két
forradalmat úgy kell tekintenünk, mint egy gigászi laboratóriumot,
melyben egy páratlan történelmi pillanat felszabadító merészségében
jóhiszeműek, őrültek és sarlatánok kísérleteztek nagy szociális
eszmékkel. Nyugodt vizsgálással kell megnéznem, melyik az a kulturális,
gazdasági, szociális gondolat, eszköz, forma, melyet a magyarság javára
kihasználhatok. Meg kell vizsgálnom, hol, melyik gondolatban miért volt
hiba, a gondolatban volt-e a hiba vagy az alkalmazásában, az új
formában, az új eszközben vagy a végrehajtó rosszhiszeműségében? Meg
kell fejni a forradalom véres tehenét a magyarság számára!Hogy vagyok
jobb magyar? Ha valamely belém nevelt vak ideához kötöm magam, mint
elsüllyedő hajó kapitánya az árbochoz, s ott behunyt szemmel hadonászok
le eleveneket és holtakat? Vagy ha mindent, ami emberileg történt:
bölcset vagy őrültséget, nagyszerűt és hitványt, erőt és betegséget,
rendet és forradalmat türelmes gonddal megvizsgálok, s mindenünnen építő
tanulságokat hozok fajom számára? Fajom érdekében az ördögtől is
tanulok! A kereszténység akkor kezdett hódító hatalom lenni, mikor többé
nemcsak romboló kalapáccsal, hanem szomjas, felszívó buzgó tanulással
állt szemben a klasszikus műveltséggel. Az ellenreformáció akkor lett
győzedelmes, mikor a hódító reformációtól vett át elveket és eszközöket.
Csak éppen nekünk legyen nemzeti kötelességünk vaknak és butának lenni?
Van-e diadalmasabb magyarság, mintha azokat a gondolatokat és
eszközöket, melyeket ellenségeink halálunkra terjesztettek, mi a
magyarság újjáépítésének hatalmas tényezőivé tesszük? Virradat, 1921. I. 9-12(Szózat.org)Szabad Hírek
|
|
Kapcsolódó hírek:
A felsőrendű zsidó, aki nem vallásos, nem tud héberül, és nem Izraelben él, kicsoda, micsoda?
"Társadalmi méretű gazemberség és félrevezetés" - szakjogász a Kúria döntéséről
35 évet kapott egy pedofil brit zenész - Lan Watkins, semmi jel a megbánásra
Balogh István "nem emlékszik", mennyiért vette a házát