2012. július 5. Közélet

Hát a KÖH - a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal - új elnöke, akinek kinevezését néhány nappal ezelőtt L. Simon László költő-államtitkár kürtölte világgá. Mivel híreket napok óta nem olvasok, csak ma értesültem – baráti e-mail révén – Cselovszki Zoltán (a továbbiakban Cs. Z.) „emelkedéséről”. Fájdalmamban fölüvöltöttem. Én ugyanis - szerencsétlenségemre - ismerem ezt az alakot.

Hol is kezdjem a történetet? Az időrendet felrúgva hadd vágjak rögtön a közepébe. Cs. Z. frissen kinevezett KÖH-elnök több mint másfél éve tartozik nekem közel 300 ezer forinttal. Bíróság ítélte meg perköltség címen ezt a summát, Cs. Z. azonban nem fizetett. Több mint egy éve végrehajtást kértem, de a bíróság által kijelölt végrehajtó nem csinált semmit. Bizonyára véletlenül mulasztotta el törvényi kötelezettségét. Tavaly nyáron levelet írtam Cs. Z-nek, felhívtam a figyelmét a mulasztásra – nem fizetett. Aztán levelet írtam főnökének, az általam mindig is rühellt Rogán Antal polgármesternek – nem kaptam visszajelzést. Levelet írtam az V. kerületi jegyzőnek – az sem válaszolt. Bizonyára mindegyikük analfabéta, nem tudnak olvasni.

Cs. Z. eleddig az V. kerület főépítésze volt. Korábban – a kerület szocialista vezetése idején – a kerületi vagyonkezelő részvénytársaság vezérigazgatójaként tündökölt, előtte pedig a KÖH elnöke volt. Most ismét arra a posztra került, ahová az Orbán-kormány 2000-ben helyezte. Látjuk, Cs. Z. mindig a felszínen maradt. Mindig akadt valami jól jövedelmező állása – ez a rendszer lényegéből fakad. Aki egyszer bekerül az ún. „elitbe”, azt csak a hullaszállító távolítja el onnan (vagy egy kiadós, valódi forradalom, ha szerencsénk van).

Szerencsétlen Cs. Z. – hadd mondjam ki nyíltan – szerényen bútorozott fejű ember. S erkölcs-hiányos is, ami persze mai politikusnál nem meglepő. Cs. Z. a hullafoltos demokrácia jellegzetes alakja: buta, mint az agyagos föld, silány jellemű, éppen ezért mindig kijár neki valamilyen jó kis pozíció.

Amikor olvastam L. Simon László államtitkár úr bejelentését, eszembe jutott a költő L. Simon László néhány sora:

„a bársony ráncai kisimultak
a festékfoltok eltűntek
a formák torzulásai
alig észrevehetővé váltak
már a szar szagát sem érzem”
(L. Simon László: Nem lokalizálható. Bp., Orpheusz-Magyar Műhely, 2003, 26. o.)

Így már érthető a Cs. Z. kinevezéséről szóló az államtitkári bejelentés. Én viszont még érzem a szar szagát. Mert nem tompultam el, illatokra és bűzökre egyaránt érzékeny vagyok. Ezért is írom ezeket a sorokat.

S most visszaaraszolok a Cs. Z-vel kapcsolatos történetem kezdetére. Ezzel a tökkelütött alakkal 2004-ben találkoztam először. Addig azt sem tudtam, hogy a világon van – ó, boldog békeidők! Szóval 2004-ben levelet kaptam Cs. Z-től, amelynek hangvétele megdöbbentett. A levélben ugyanis emberünk perrel fenyegetett, ha nem biztosítom a telkemen az őt megillető jogokat. 2003 őszén ugyanis a főváros melletti egyik településen ingatlant vásároltam, s feleségemmel nekivágtunk a régi épület felújításának, átalakításának. Azt tudtam, hogy az ingatlant gázvezetési szolgalom terheli, az ingatlant ezzel a teherrel vásároltam. Cs. Z. leveléből azonban kiderült, hogy őt - felső telekszomszédomat - más jogok is megilletik: víz- és villanyvezetési, sőt átjárási szolgalom is. No, CS. Z. ezeknek a jogoknak a biztosítását követelte, s kilátásba helyezte: ha nem engedelmeskedünk, bíróságra megy, és nem ússzuk meg kártérítés nélkül.

Cs. Z. levelére persze nem válaszoltam, mert fenyegető irományokra soha nem válaszolok. Így történt, hogy ez a nem épen sudár emberke leballagott a telkünkre, s hülye vigyorral az arcán érdeklődött, milyen válaszra számíthat. Szóban közöltem vele, hogy a követelt jogok nem illetik meg, tehát ami nincs, az nincs. Cs. Z. öntudatosan elballagott (de előtte nem felejtette el közölni velem, hogy mióta vesz részt a közéletben).

A fenyegető levéltől azonban nem tudtam szabadulni. Bementem a körzeti földhivatalba, s igyekeztem megnézni minden fontos iratot. Nem akarok a részletekbe bocsátkozni, ezért csak a lényeget foglalom össze.

A földhivatalban gyanús iratokat találtam. Hamar rájöttem, hogy Cs. Z. a telkem felső részét egyszerűen elvette, lejjebb vitte a kerítést. Ezt bizonyította a közhiteles földhivatali térkép. Igen ám, de fideszes emberünk olyan vázrajzokat adott be a földhivatalba, amelyek hamis telekhatárt ábrázoltak, így akarta legalizálni a csalást. Nyugodtan leírhatom ezt, mert minden dokumentum a kezemben van, ráadásul az említett vázrajzok hamis voltát a földhivatal is megállapította. Aki járatos a földhivatali ügyekben, tudja: a változási vázrajzokon a földhivatali térkép által rögzített telekhatárokat kell feltüntetni. Cs. Z. esetében nem erről volt szó: az általa beadott vázrajzok hamis telekhatárt ábrázoltak, tehát a telkem kisebb lett a rajzokon. Csalás volt az a javából.

Ekkor döntöttem úgy, hogy földhivatali vizsgálatot kérek. A vizsgálat megtörtént, s kiderült, ami addig is nyilvánvaló volt: igazam van, Cs. Z. elvette telkem egy részét. Sőt: az eltulajdonított telekrészen illegális csatornavezetéket is épített. Tisztult tehát e kép: Cs. Z. a mi telkünkre törvénytelenül helyezett el vízvezetéket, villanyvezetéket, csatornavezetéket. Mit mondjak: nem voltam boldog. Ez már sok volt a jóból.

Időközben Cs. Z. a ház átépítésére vonatkozó építési engedélyünket is megtámadta, mert a terv – úgymond – sérti az ő föld alatti vezetékeit. S ekkor jött az újabb meglepetés: a polgármesteri hivatal illetékes osztály engem kötelezett arra, hogy tárjam fel Cs. Z. illegális vezetékeit! Cs. Z. törvénytelenségei miatt engem sújtott a hivatal!

Kezdtem felfogni, hogy ez a meccs nem lesz könnyű. Mert az világos volt, hogy nem jogállamban élek, ahol a törvény előtt mindenki egyenlő. Olyan ellenfélbe ütköztem, aki egyenlőbb volt az egyenlőknél. Ezt a polgármesteri hivatal hozzáállásán – különösen a Cs. Z-hez hasonlóan szintén tökkelütött jegyző viselkedésén – is jól le tudtam mérni.

Az elkövetkező években tengernyi beadványt írtam. Leveleztem az ügyészséggel, az ombudsmannal, a belügyminisztériummal, a földhivatallal. Legtöbbször falakba ütköztem. Közben birtokvédelmet kértem a helyi jegyzőtől, aki az illegális közművek ügyében nem döntött, de az elvett telekrész ügyében pozitív döntést hozott. Cs. Z. azonban nem tett eleget a jegyzői határozatnak, nem adta vissza az ellopott telekrészt. A törvény szerint ilyenkor végrehajtásnak van helye, a jegyző azonban nem intézkedett. Sőt: Cs. Z. ügyvédeinek a nyomására visszavonta a számomra kedvező határozatát, holott birtokvédelmi határozatot az akkori törvények szerint csak bíróság bírálhatott felül.

A jegyzői önkény különösen felháborított, hiszen a hivatali visszaélés súlyos bűncselekmény. Természetesen feljelentést tettem, de beadványomat elutasították. Akkor még csodálkoztam ezen, ma már nem. Ma már okosabb vagyok: tapasztalatból tudom, hogyan működik a korrupt abszurd-magyarhon. Ezért más taktikát választottam.

A jegyzői önkény miatt egyenesen a belügyminisztériumhoz fordultam. Gondoltam, oda talán nem ér el minden kéz. Így is történt: a minisztérium utasította a közigazgatási hivatalt, hogy állítsa helyre a törvényességet. A jegyzői törvénytelen határozatot megsemmisítették, a jegyzőt kizárták az eljárásból, s egy másik település jegyzőjét bízták meg azzal a feladattal, hogy hatósági eljárás keretében visszaadja nekünk a Cs. Z. által elvett telekrészt. Mert Cs. Z. az önkéntes végrehajtásra természetesen nem volt hajlandó, ezért rendőrök jelenlétében került sor a kerítés áthelyezésére. Ez ellen már az ügyvédei sem tudtak mit tenni.

De ez csak az ügy egyik szála volt, mert időközben Cs. Z. keresetet adott be a bíróságra, s nemcsak a korábban általa ellopott telekrészt kérte vissza, hanem gyalogos és autós átjárási szolgalomra is igényt tartott, a telkemen akart ki-be járni. Holott a telke mellett van az út, csak ő úgy gondolta, hamarabb ér le a faluba, ha a telkemen keresztül zötyög le az autójával. Elképesztő volt ez a történet, még ma, évek múltán is beleborzongok, micsoda aljasságra volt képes ez a züllött lelkű alak. Mert éveken át megkeserítette az életünket.

A birtokperrel párhuzamosan még két pert indított ellenem Cs. Z.: egy polgári és egy büntető pert. Az egyiket személyiségi jog megsértése, a másikat rágalmazás miatt. Az elsőt megnyertem, a büntető perre viszont Cs. Z. már nem jött el, így a vádat ejtették. S hogy miért perelt be? Mert az egyik napilapnak azt nyilatkoztam, hogy Cs. Z. hamis tartalmú dokumentumokat adott be a földhivatalnak, s elvette telkem egy részét. Igazat állítottam tehát, de a tökkelütött ember ezt nem viselte el. Ismerőseim akkoriban azt mesélték: a Fideszben napi parancs, hogy mindenkit be kell perelni, aki csúnya dolgokat állít a párt (Párt) valamelyik tagjáról, még akkor is, ha az állítás igaz. Számukra ez a polgári értékrend (igaz, valódi polgárt hírből sem ismernek a többnyire vidéken felcseperedett fiúk).

A perekkel egy időben a hamis tartalmú földhivatali iratok ügyében több feljelentést is tettem, de az ügyészség a hamisságokat igaznak találta. Akkor jöttem rá, hogy az ügyészek valószínűleg más szemmel nézik a világot: nem a tények érdeklik őket, hanem valami más. Érti az olvasó, mire gondolok.

Nem mesélem tovább a történetet, mert nagyon hosszú lenne. Csak a végkifejletet tárom az olvasó elé. A birtokpert végül megnyertem (igaz, közben négy bírót „fogyasztottunk” el, s volt köztük olyan, aki nem is leplezte, hogy Cs. Z. érdekeit képviseli, ennek látványosan tanújelét is adta), s a bíróság arra kötelezte Cs. Z.-t, hogy fizessen meg nekem közel 300 ezer forint perköltséget. Az ítélet 2010 őszén emelkedett jogerőre.

Cs. Z. azonban nem fizetett. Én pedig nem foglalkoztam vele, mert az ítélet után néhány héttel kiderült: rákos vagyok. Megoperáltak, az elmaradt perköltséggel pedig nem foglalkoztam. 2011 tavaszán aztán úgy döntöttem: behajtom a pénzt. Ahogy már föntebb írtam, Cs. Z. nem óhajtott fizetni, a végrehajtó nem csinált semmit, Cs. Z. neveletlen főnökei pedig – Rogán Antal és az V. kerületi jegyző – válaszra sem méltattak.

Ekkor megint leveleket kezdtem írogatni. Panasszal fordultam a bírósághoz, a végrehajtói kamarához. S végül 2012. április 27-én elektronikus levelet küldtem Orbán Viktor miniszterelnöknek is. Mert úgy láttam, a kormányfő nagyon agilis, nagyon is odafigyel a jogsérelmet szenvedőkre. S mert a Fidesz honlapján azt olvastam, hogy Magyarország megújul (hogy mikor, arról közelebbit nem tudtam meg).

Néhány nappal az emlékezetes parlamenti „tiszaeszlározás” után Orbán Viktor az irodájában fogadta Köves Slomót, az EMIH vezető rabbiját. A találkozóról kiadott közleményt olvasva felvillanyozódtam. Íme, egy kormányfő, aki meghallgatja a sérelmet szenvedett polgárok panaszát! Mondtam is az asszonynak, ne búsulj, Orbán Viktor majd segít! Keresztényi lélek ő, meghallgatja a póri nép jajszavát! Nosza, levelet írtam a kormányfőnek, s néhány perces találkozót kértem tőle, egyben röviden felvázoltam a fentebb elmondott történetet. Levelemet az alábbi sorokkal zártam:

„S végül, hogy ne legyen félreértés: konzervatív ember vagyok, se párttag, se KISZ-tag, se úttörő, se kisdobos nem voltam, s felmenőim között sem voltak kommunáci párttagok, kollaboránsok. Sőt: családom megszenvedte a kommunista diktatúrát. Érthető hát, hogy a diktatúra utódpártjaira voksomat soha nem adtam. Tehát hogy ne legyen félreértés: nem azért undorodom a Cselovszki-féle teremtményektől, mert politikailag elfogult, netán ’balos’ vagyok: söpredék minden pártban, minden rétegben van bőven. Hanem azért, mert miközben szerényen bútorozott fejjel, s tompa erkölcsi érzékkel jó állásokban ücsörögnek, s közalkalmazottként jó példával kellene elöl járniuk, aközben nem riadnak vissza attól, hogy a törvényre, jogerős bírósági ítéletben foglalt kötelezésre legyintsenek. Az a legszomorúbb, hogy az ún. ’demokrácia’ züllött rendszere biztosítja nekik ezt a fura ’jogot’.

Miniszterelnök Úr! A fentebb elmondottak alapján kérem, néhány percet biztosítson számomra szűkös idejéből. Ha az EMIH vezető rabbijára jutott idő, bizonyára egy másik - történetesen nem zsidó, hanem katolikus magyar embert ért - jogsértés ügyében is meg fogja hallgatni az érintettet. Ellenkező esetben le kellene vonnom azt a tanulságot, hogy a kormány feje különbséget tesz a jogsérelmet szenvedett állampolgárok között. Ezt pedig katolikusként, konzervatív magyarként nem hihetem.”

Levelemet április 27-én küldtem el a kormányfő e-mail címére. A kormányfői oldalon ezt a tájékoztatást olvastam:

„Minden levelet elolvasunk, ezért kérjük, hogy üzeneteiket, észrevételeiket csak egy címre küldjék el. A levelek sokasága miatt türelmüket és megértésüket kérjük, amíg választ kapnak!”

Július 4-én írom ezeket a sorokat, tehát több mint két hónap telt el levelem elküldése óta. Még annyi értesítést sem küldtek a „megújuló” Magyarország kormányfője mellett sündörgő hivatalnokok, hogy levelemet megkapták. Válasz helyett jött a hír: a tökkelütött, erkölcs-hiányos Cs. Z. a KÖH elnöki székébe pottyant. Csattanós választ kaptam hát a levelemre, s bevallom, csalódott vagyok. Nem azért, mert nem jött írásos válasz, s nem fogadott néhány percre a kormányfő. Erre nem is számítottam: nem vagyok rabbi, egyszerű keresztény magyarként tengődöm e honban, tehát még arra sem vagyok méltó, hogy valami rövid, semmitmondó választ kapjak, nemhogy a nagyméltóságú kormányfő „megújulást” vigyázó szeme elé kerüljek! Azért vagyok csalódott, mert jól tudom: aki tökkelütött, züllött jellemű embert fontos pozícióba kinevez, tisztességes ember nem lehet. Ez érvényes a kormányzat egészére is. Szánom őket, mert nem tudják, mit cselekednek. Ezek az urak szavakban mindig a kereszténységre hivatkoznak, s közben megfeledkeznek Magyarország tanítójának és apostolának, boldog emlékű Prohászka Ottokárnak a szavairól, amelyeket a nagy püspök 1920. június 30-án írt a naplójába:

„’Keresztény kurzus’ kereszténység és keresztények nélkül! Ez a baj: hogy e hordónak nincs feneke; e pártnak nincs alap, szirt a lába alatt. Azok az emberek nem keresztények. Igaz, hogy elvben, theóriában elfogadják a kereszténységet, de tettekben nem vallják. Zsidónak adnak ki mindent. Így van ez mindenfelé; a zsidók megcsinálják az üzleteket, s a keresztény kurzus lobogója csattog a levegőben. A levegő az övé, de a gseftet más viszi el.”

Ezek a szavak a mai hatalomra is érvényesek. Ahogy már korábban is írtam: Prohászka ma is iránytű számunkra.

2009 tavaszán történt: az V. kerületben egy belvárosi ház udvarára valamelyik vállalkozó hatemeletes szállodát épített úgy, hogy a lakók a gangról megérinthették a tűzfalat. Az immár levegőtlen lakásokból eltűnt a nappali fény, sötét lyuk lett mindegyik otthon. Amikor erről kérdezték Cs. Z. főépítészt, ő a következőt nyilatkozta az index.hu hírportálnak:

„Nem szabálytalanul romlott a lakók helyzete, hanem teljesen szabályosan.”

Cs. Z. szerint ugyanis jogilag minden rendben volt. Tehát „szabályosan”, törvényesen fosztották meg a lakókat a napfénytől, a levegőtől. Amelyben ugye kókadtan csattog a kereszténység lobogója.

Cs. Z. három évvel ezelőtti mondata jutott most az eszembe. Igen, „szabályosan”, a törvényi előírásoknak megfelelően romlik, züllik szét az ország. Nagy baj lesz ebből, itt az idő, hogy a narancsos urak észhez térjenek. Mert az még rendjén van, hogy tökkelütött törpék kerülnek fontos pozíciókba. De amikor a szerényen bútorozott agy züllött lélekkel, erkölcstelenséggel párosul – mint Cs. Z. esetében is -, akkor az már sok a jóból. Akarom mondani: a rosszból. Mert mi lesz, ha a tisztességes és értelmes emberek egyszer dühbe gurulnak, s föllázadnak eme mamelukok söpredékhada ellen?

Zárásul hadd hívjam fel a kedves olvasó figyelmét a Váralja Szövetség közleményére:

„Tisztelt Honfitársunk!

Olyan történt minap, amelyet álmunkban sem hittünk volna: a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal új elnöke Cselovszki Zoltán lett – az a Cselovszki Zoltán, aki az V. kerület főépítészeként a Bécsi utcába tervezett városrombolás elkötelezett híve volt.
Cselovszki Zoltán az örökségvédelem területén nem tekinthető szakembernek, de leginkább nem alkalmas embernek! Aki főépítészként tucatnyi belvárosi épület védésének megszüntetését kezdeményezte ’tulajdonosi fejlesztési szándék’ miatt, aki három száz évnél idősebb belvárosi épület (Bécsi utca) lerombolásáért lobbizott, aki a Zeppelin nevű városrombolást támogatta, nem lehet a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke!
A Váralja Szövetség úgy véli, régi történelmi belvárosaink, népi építészeti emlékeink, templomaink és váraink nélkül nemcsak a mi kultúránk, hanem az egész emberiség lenne szegényebb.
Ebből a megfontolásból tartunk tiltakozó gyűlést 2012. július 6-án (pénteken) 18 órai kezdettel Budapesten, a Kristóf téren (Bécsi utca). Tiltakozunk az ellen, hogy Cselovszki Zoltán lett a KÖH elnöke, tiltakozunk az ellen, hogy a Bécsi utca lebontása ismét napirendre kerülhessen, továbbá tiltakozunk az ellen a mentalitás ellen, amely szerint ’az örökségvédelem nem lehet a gazdasági növekedés akadálya’.
Íme Cselovszki Zoltán szavai, amelyekkel a szecessziós Fischer-ház védettségének megszüntetését indokolta: ’Történeti értékekkel nem rendelkezik.’ (Hiába mentettük meg a Bécsi utcát?..)
Jöjjön el Ön is, hozza magával ismerőseit! Nem hagyhatjuk az örökségünket veszni!
Találkozzunk pénteken este 6 órakor a Bécsi utcában!
Megközelítés: Deák Ferenc téri metrómegállótól néhány lépés a Vörösmarty tér felé.
A rendezvényt a rendőrségen bejelentettük.

Tisztelettel:
Váralja Szövetség”

Írásom elején a költő L. Simon László néhány sorát citáltam. S megjegyeztem, hogy én biz’ még érzem a szar szagát. Mert nem tompultam el, ízeket, szagokat, illatokat nem felejtek. Írásom végén ismét a nagy poétát idézem:

„a felejtés a kreativitás kulcsa”
(L. Simon László: i. m. 32. o.)

Eme költői definíció szerint - hála a Teremtőnek! - én nem vagyok kreatív. Mert nem tudok felejteni, mint a lánglelkű L. Simon László költői énje. Éppen ezért érzem a szar szagát, amely csak úgy ömlik, árad a keresztényietlen kurzus minden szegletéből. Most éppen a KÖH elnöki székéből.

Nehéz elviselni az egyre sűrűbb pöceszagot. Örülök hát, hogy a Váralja Szövetség is fellép a terjengő bűz ellen.

Szabad Hirek