A görög ortodox keresztények december 19-én
emlékeznek mürai Szent Miklósra, s ilyenkor a palesztinai Béjt Dzsálá
városkában nagy utcai vigasságot is tartanak a település védőszentjének
ünnepén. Szent Miklós a Betlehemhez közeli Béjt Dzsálában (most izraeli megszállt terület) töltött
három-négy esztendőt a Kr. u. IV. században.

A Szent Miklós nap bámészkodói Béjt Dzsálában
A római katolikusok által december 6-án ünnepelt
mürai Szent Miklós püspök Kr. u. 312-315 között három-négy esztendeig
tartózkodott a palesztinai Béjt Dzsálá (بيت جالا) településen. A
Betlehem közelében levő Béjt Dzsálá máig keresztény többségű palesztin
kisváros, amelynek görög ortodox és római katolikus lakossága büszke
arra, hogy a kereszténység hajnalán náluk élt és tanított Szent Miklós.
Béjt Dzsálá keresztény palesztin település az Izrael által megszállt
Ciszjordániában van, Jeruzsálemtől délre, Jézus szülővárosától,
Betlehemtől két kilométerre északnyugatra. A Jeruzsálemből Hebronba
vezető ősi útvonaltól nyugatra elterülő Béjt Dzsálá települést
sajnálatos módon a keresztény zarándokok nem nagyon keresik föl, mert
mindenki elsősorban Betlehembe óhajt eljutni.

Csevej a sokadalom idején Béjt Dzsálában
A Szent Miklós görög ortodox templom (كنيسة مار
نيكولا) a legrégibb templom Béjt Dzsálában, pontosabban, a mostani,
1925-ben épült Isten hajléka a városka korábbi, régebbi templomainak
maradványaira épült rá. Kr. u. 305-ben néhány szerzetes érkezett ide,
Béjt Dzsálába, a Megváltó születése helyéhez közeli településre
Kis-Ázsiából és a Kr. u. 303-ban kivégzett sárkányölő Szent György
tiszteletére kolostort épített. Manapság Béjt Dzsálá palesztin
keresztény városka védőszentje már Szent Miklós, ám a helybeliek nem
felejtik el, hogy egykor, a kereszténység kezdeti időszakában a szintén
palesztinai Lüdda (ma: Lod) városban élt és eltemetett sárkányölő Szent
Györgyről nevezték el a mostani görög ortodox Szent Miklós templom és
kolostor elődjét. Ezért a Béjt Dzsálába érkező zarándokot egy szép
köztéri szobor, Szent György szobra üdvözli, s a sárkányölő szent feje
fölött látható a betlehemi csillag, alatta arabul a „Béjt Dzsálá üdvözli
önöket!” fölirat olvasható.

Szent Miklós napi utcai ünnepség
Amikor Kr. u. 312-ben Szent Miklós megérkezett
Béjt Dzsálába, itt már egy megalapozott keresztény közösséget talált.
Szent Miklós a mai görög ortodox Szent Miklós templom altemplomát képező
barlangban élt, írta vallásos tárgyú munkáit. Zarándokként érkezett a
Szent földre Kr. u. 312-ben, hogy fölkeresse az ottani szent helyeket.
Szent Miklós béjt dzsálái kézírását manapság a Görög Ortodox
Patriarchátus Múzeumában őrzik Jeruzsálemben. Kr. u. 315-ben a
Szentlélek fölszólította a béjt dzsálái barlanglakásában imádkozó Szent
Miklóst, hogy térjen vissza a kis-ázsiai Mürába, ahol Kr. u. 317-ben
püspökké választották.

A Szent Miklós Görög Ortodox Templom Béjt Dzsálában
A mostani, 1925-ben épített görög ortodox templom
elődjét, a Szent Miklós tartózkodási barlangja fölé épített templomot és
kolostort a Kr. u. 615-ben a Szentföldre betörő pogány perzsák
lerombolták. A kőfaragó- és kőműves tehetségükről messze földön híres
béjt dzsálái keresztény palesztinok azonban a perzsák kitakarodása után
újjáépítették a templomot, amiképpen tették ezt a rá következő századok
különféle rombolásai után is. A béjt dzsálái keresztény kőfaragók és
kőművesek Szentföld-szerte fölépítettek sok keresztény templomot, így
például a Magyarok Nagyasszonya-kápolnának is helyet adó jeruzsálemi
Dormitio bencés templomot a Sion hegyen. „A béjt dzsálái kőfaragók
szinte szóra bírják a követ”, tartja a szentföldi muszlim és keresztény
mondás.

Szent György szobra a városkában
Béjt Dzsálá település nevének eredetéről, mármint
annak második, „dzsálá” tagjáról manapság is élénk vita folyik a
nyelvészek és a bibliakutatók körében. A „béjt”, vagy bet” egyértelmű,
mert az arabul és héberül egyaránt azt jelenti, hogy valaminek, vagy
valakinek a „háza”. Így például a szomszédos Betlehem (בית לחם) nevének
szó szerinti jelentése: „A kenyér háza”. Ugyanez arabul: Béjt Láhám (بيت
لحم), azaz, „A hús háza”. Ám mi elsősorban Szent Miklós hajdani
tartózkodása helye, Béjt Dzsálá (بيت جالا) nevének eredetére vagyunk
kíváncsiak. A lehetséges magyarázatok közül kettőt említünk föl. Béjt
Dzsálá település a szír-arámi „gállá” (גלא), azaz, „kőrakás”, „kőhalom”
szóból eredeztethető. Magyarán szólva, eszerint Béjt Dzsálá neve azt
jelenti, hogy „A kőhalom háza”. A másik, általunk említésre méltó
magyarázat szerint Béjt Dzsálá neve (a „gálá” - جالا tagot több arab
nyelvjárásban „gálának” ejtik – H. J.) az ószövetségi Gállim (גלים)
városra vezethető vissza, s nem elképzelhetetlen, hogy a mai Béjt Dzsálá
helyén volt az Izajás próféta által említett (Izajás 10, 30) település,
amelyen átgázolt Szanhérib asszír király, amikor Jeruzsálem
meghódítására indult.

Az Angyali Üdvözlet Római Katolikus Templom Béjt Dzsálában
Béjt Dzsálá városka és a határában épült Cremisan
(ejtd: kremizán) szaléziánus szerzetesrend kolostorának közvetlen
közelében az 1967-es háború után egymás után épültek föl a zsidó
telepek, így például Gílo, Hár-Gílo és Hár-Homa kolóniák. Mindez
természetesen azzal jár, hogy a megszálló izraeliek egymásután
sajátítják ki a béjt dzsálái lakosok és a Cremisan kolostor tulajdonát
képező földterületeket. A kisemmizést a megszállók azzal tetézik, hogy
az úgynevezett „apartheid fallal” elvágják az itt élő palesztinokat a
földjeiktől. A fal és a földkisajátítások ellen Béjt Dzsálá lakossága az
utóbbi években minden pénteken békés tüntetésen tiltakozik.

Módos keresztények házai Béjt Dzsálában
Legutóbb, december 2-án a béjt dzsálái Angyali
Üdvözlet Római Katolikus Templom (كنيسة سيدة البشارة) hívői szabad téri
szentmisével, a cionisták által kisajátításra kiszemelt földeken
tiltakoztak az ellen, hogy az újabb zsidótelepítés céljára földeket
kívánnak elrabolni a Cremisan kolostortól. A szentmisét celebráló
Ibráhím es-Somáli atya fölhívta a nemzetközi közvélemény figyelmét arra,
hogy miközben mindenki a karácsonyi ünnepre készül, a világnak föl
kellene emelnie szavát a Béjt Dzsálá határában tervezett újabb
földkisajátítás ellen.

Izraeli találat ért egy lakóházat
Béjt Dzsálá nagyon megszenvedte az Áriél Sáron
háborús bűnös izraeli miniszterelnök provokatív Templom hegyi
„látogatása” nyomán, 2000-ben kitört, úgynevezett El-Ákszá intifádá
eseményeit. A palesztin ellenállók ugyanis innen lőttek ki gránátokat a
szomszédos Gílo zsidó településre, mire az izraeli hadsereg válaszként
szétlőtte a fél várost.

Ebben a barlangban élt Szent Miklós
A jelenleg közel 18 ezres lélekszámú Béjt Dzsálá
palesztin városka lakosságának mintegy 70 százaléka görög ortodox, 20
százaléka római katolikus keresztény, míg a fennmaradó, körülbelül tíz
százalék az elmúlt évtizedekben betelepült muszlim palesztin. A
nemrégiben fölszentelt, krémfehér kőből épült, 31 méter magas
harangtornyú béjt dzsálái Angyali Üdvözlet Római Katolikus Templom a
Szentföld egyik legnagyobb katolikus temploma. A településen ezenkívül
papnevelde is működik. Béjt Dzsálából csak a XX. század folyamán, főleg
az izraeli megszállás, illetve az iszlám térhódítás elől legalább 70
ezer keresztény palesztin vándorolt ki Dél-Amerikába, ám még mindig
Krisztus hívei képezik a többséget ezen a településen. A Betlehem – Béjt
Száhúr – Béjt Dzsálá háromszög manapság is fontos bástyája a
ciszjordániai kereszténységnek.

Szentmise a zsidó földrablás ellen a Cremisan kolostor közelében
Béjt Dzsálá határában, a településtől
északnyugatra áll a szalézi katolikus férfi szerzetesrend által
1883-ban, egy korábbi, Kr. u. VII. századi bizánci kolostor romjaira
épült Cremisan kolostor. Egyesek úgy tartják, hogy a szalézi kolostor
neve az arab „kárm” (كرم = szőlő, szőlőskert) szóból ered. A szalézi
szerzetesek a kolostorukban borpincét és olajprést működtetnek,
világhírű bort termelnek. A világ római katolikus közösségei nagy
előszeretettel vásárolják az itt termelt ízletes misebort. A Cremisan
kolostor az étolajból és a borból származó bevételből kisebb múzeumot,
fiú szakiskolát, papi szemináriumot tart fönn Béjt Dzsálában és
Betlehemben.

A Cremisan kolostor belülről
(Kuruc.info)
Szabad Hirek
Kapcsolódó hírek:
35 évet kapott egy pedofil brit zenész - Lan Watkins, semmi jel a megbánásra
Izrael folytatja a rasszista politikáját
Az Amerikát uraló cionista lobbi nem egyezkedik a németekkel
Két millió amerikai fogja veszíteni munkanélküli ellátást