2010/09/01 Közélet

Összefoglaló

/Nézőpont Intézet elemzése/

Az országos proteszthangulat megszűnése, a Jobbik tanácstalansága a parlamenti ellenzéki szerepben, az élesedő belső konfliktusok és a győztest erősítő módosított önkormányzati választási törvény miatt a radikálisok és szélsőségesek közötti harctól hangos párt számára az önkormányzati választás várhatóan kudarc lesz. Nem valószínű, hogy a Jobbik meg tudja szerezni a leadott szavazatok aránya alapján a „második erő” címet, s az sem, hogy mérleg nyelve szerepbe kerül nagyvárosi önkormányzatokban. A párt jelenleg is csak a felszínes szemlélődő számára egységes. Ahogy arra a Nézőpont Intézet idén március végi elemzésében már felhívta a figyelmet, több törésvonal is húzódik a Jobbikon belül. Ezek közül most legfontosabbnak a Gárda megítélése, a parlamenti ellenzéki politizálás mikéntje és ezzel párhuzamosan a Fideszhez és a kormányhoz való viszony megítélése tűnik.

Vona Gábor természetesen számtalan kísérletet tett és tesz a párt egységének megőrzésére: ennek egyik látványos megfogalmazása volt, amikor a Jobbik parlamenti munkáját a szakmai politizálás és a radikalizmus összeegyeztetéseként méltatta. Emellett még májusban megnövelte a pártvezetőség szerepét: a képviselőket feleskette arra, hogy az elnökség kétharmados határozata esetén lemondanak mandátumukról. Szintén a nyilvánosság előtti egység megőrzésének irányába mutató lépésként értékelhető, hogy a Gárdát bíráló Pősze Lajossal szemben egy enyhe, de mégis jelképes retorziót alkalmazott: leváltotta a frakcióvezető-helyettesi posztról. Ezzel párhuzamosan kiállt a pártot még a választás előtt a radikalizmus elárulása esetén „kirángatással” fenyegető Gárda-mozgalom mellett.
Vona számára sorsdöntő lesz az önkormányzati forduló. Ha a Jobbik eredménye, mint az könnyen előfordulhat, elmarad a várakozásoktól, a párton belüli konfliktusok tovább éleződhetnek. Sőt, az sem zárható ki, hogy a törésvonalak szakadássá érnek, s a pártelnökkel elégedetlenek szembeszállnak Vona Gáborral. Így a Jobbik is a MIÉP és a Magyar Gárda sorsára jutna.


Erősödő törésvonalak

A Nézőpont Intézet még márciusban, az országgyűlési választások előtt elemezte a Jobbikon belüli lehetséges törésvonalakat – melyek közül a Gárda párton és frakción belüli megítélése válik egyre inkább nyilvánvalóvá.

A Gárdával kapcsolatos szimbolikus, csak szavakban kifejeződő politizálás és a párt ez ügyben tanúsított törvényhozási „nemtörődömsége”, valamint a szervezettel kapcsolatban egyesek által megfogalmazott kritikák jól mutatják a párt két-, ha nem többarcúságát (ld. Parlamenti tehetetlenség c. fejezet). Bár a politikai közbeszéd hajlamos egységes entitásként kezelni az önmeghatározása alapján „nemzeti radikális” Jobbikot, a párt és annak frakciója számos tényező mentén megosztottá vált.

A Jobbik szűk körű, bölcsészhallgatókból álló ifjúsági mozgalomként indult 1999-ben, s csak a jobboldal 2002-es vereségét követően alakult párttá, 2003-ban. Komolyabb sikert ugyanakkor a tavalyi EP-választásokig nem tudtak felmutatni.
2006-ban a mérsékeltebb Kovács Dávid vezetésével a párt a MIÉP-el indított közös listát, de a „Harmadik út” csak 2,2%-ot ért el. Az első jelentős belső konfliktusra is ezek után került sor: az addigi elnök és köre lemondott, majd egy év után többek között a Gárda megalapítása miatt kilépett a pártból. Helyére a szintén alapító tag Vona Gábor került, a párt vezetésében pedig formálisan vagy informálisan továbbra is meghatározó szerepet töltöttek be olyan fiatal, de mégis „régi motorosok”, mint Szabó Gábor vagy Novák Előd.

A választási ígéretek be nem tartása, majd az őszödi beszéd miatti kormányzati hitelvesztés, valamint a Magyar Gárda 2007-es megalapítása után a Jobbik támogatottsága már mérhetővé vált – ezzel párhuzamosan a párt infrastrukturális háttere gyors fejlődésnek indult, jóformán százával alakultak új alapszervezetek és kiépült a Gárda országos lefedettsége is. A bővüléssel és szövetségkötésekkel természetszerűleg együtt járt az is, hogy új és eltérő – sok esetben ellenőrizetlen – politikai múlttal rendelkező személyek csatlakoztak a Jobbikhoz. Így az esetleges konfliktushelyzetek kódolva voltak a párt irányvonalát évek óta alakítók és az „újoncok”; az idősebbek, tapasztaltabbak és a fiatalabb, politikai rutinnal nem rendelkezők; vagy a mérsékeltek és radikálisabbak között. A 2009-es EP-választás sikere, majd azt követően az országgyűlési választásokra történő felkészülés, az MSZP-kormányban „megtalált” ellenfélkép azonban jó ideig összetartó erőként funkcionált, elfedve a felszín alatt meglévő nézetkülönbségeket – akár leendő parlamenti politizálás mikéntjét, akár a Magyar Gárda vagy Budaházy György ügyének megítélését nézzük. Az tény, hogy a központi pártvezetés és egyes alapszervezetek között már az országgyűlési választások előtt többször nézetkülönbség alakult ki, azonban ezeket a sikeres választási felkészülésre való hivatkozással akkor könnyebben lehetett domesztikálni, s beállítani helyi, az országos politizálásra hatással nem lévő konfliktusoknak.

Az alapszervezeti problémák az új Országgyűlés megalakulása után is megmaradtak – feloszlatták a kecskeméti, ill. a tatabányai szervezeteket, a pártból kilépett Ambrus Zoltán Bács-kiskun megyei elnök és Pachl Tamás Komárom-Esztergom megyei alelnök, de a Jobbik csendőrségét „kitaláló” Navratil Attila is –, azonban a frakcióalakítást követően az egyes képviselők kiszólásai országos szintre emelték az addig marginálisnak beállított véleményeket.

Az ellentétek egyik fő faktora a Magyar Gárda, illetve más radikális szerveződések, pontosabban az azokhoz való „baráti” viszony: a választásokat követően ugyanis felerősödtek azok a hangok, melyek megkérdőjelezték annak szükségességét. A párt saját szélsőségei és annak „erős üzenetekre” fogékony holdudvara joggal várhatta, hogy a Jobbik ténylegesen tovább folytatja azt a non-konformista, a politikai elitet támadó és a parlamenti pártpolitikai struktúrákat tagadó politizálást, ami a Gárda megalakítása óta létének alapját képezi.

A parlamenti politizálás hagyományaiba nehezen illeszthető hangvétel képviselői közé tartozik Novák Előd, Sneider Tamás vagy az elmúlt hetekben a párt mérsékeltjeit igencsak kellemetlen helyzetbe hozó HVIM-es Zagyva György Gyula. Ezzel szemben a Jobbik mérvadó, de mérsékeltebb szárnyához tartozó politikusok – mint Balczó Zoltán, Pősze Lajos vagy a budapesti kampányfőnök Losonczy Pál – megkérdőjelezték a „túlzottan radikális” szervezetekkel történő kooperáció hasznosságát, vagy legalábbis igyekeztek azt kisebbíteni. A szintén tapasztaltabbak közé tartozó, politikai rutinnal rendelkező honatyák – mint az ex-MIÉP-es Rozgonyi Ernő, Zakó László, vagy korábbi ÁSZ-alelnök Nyikos László – pedig igyekeznek passzívnak mutatkozni ezekben az ügyekben.

Érzékelhető tehát, hogy a Jobbikban vagy annak környékén az elmúlt időszakban megjelent és az „utcai politizálás” hangulatvilágát feladni nem akarók gesztusait a párt nem tudja vagy nem akarja kontrollálni. A szavazatmaximalizáláson alapuló politikai logika ugyanis valóban azt diktálja, hogy – legalábbis kommunikációs szintén – a szervezet ne veszítse el „szókimondásra”, és a politikailag korrekt közbeszéd tagadására építkező imázsát.


Parlamenti tehetetlenség

A „nép nevében radikális változást” ígérő Jobbik helyzetét amúgy is számos tényező nehezíti. Ide sorolható, hogy a kétharmados kormánytöbbségnek valójában nem lehet politikailag releváns ellenzéke; hogy utóbbi „szerepkörben” egyes esetekben óhatatatlanul azonos platformra kerülnek az MSZP-vel és az LMP-vel, valamint, hogy a parlamenti viselkedési minták átvételével részesévé válnak a korábban sokat kritizált politikai elitnek. A parlamenti munkán ugyanakkor nem csak a külső hatások kényszere, hanem a belső, radikálisok és szélsőségesek közötti törésvonal is érezteti hatását.

A Jobbik parlamenti tevékenységének vizsgálata ugyanis Vona Gábor kijelentésének csak első felét támasztja alá: a benyújtott indítványok száma és tartalma alapján azt ugyanis aktív törvényhozási munka, de visszafogott radikalizmus jellemzi. Az ellenzéki párt kezdeményezéseinek döntő többsége valóban szakmai ügyekre koncentrált – a radikális, szimbolikus (nemzeti, antikommunista, közbiztonsággal kapcsolatos) témák helyett: a 142 módosító indítvány közül például csak 16 sorolható utóbbiak közé.



Emellett az első ülésnap óta a frakció nagy része által folytatott szolidabb politizálás sem támasztja alá a pártelnök által hangoztatott, amúgy igencsak kényes egyensúlyt. Ami nem jelenti azt, hogy a mérsékeltek „ellenpólusaként” ne lennének jelen szélsőségesebb elemek a képviselőcsoportban: a közöttük feszülő ellentétet jól példázza a Gárda-ügyben folytatott verbális, valamint parlamenti politizálás. A Jobbik számára ugyanis – lényegében a Gárda miatt – az elmúlt időszakban kiemelt témaként szerepelt a szólásszabadság, ill. a feloszlatott társadalmi szervezet jogi megítélése. Azonban annak ellenére, hogy több, a frakcióban helyet foglaló képviselő is (korábbi) gárdista, az említett „problémákra” csak 3 módosító javaslat reagált. A Gárda-mellény, ill. az új gárdista ruha viselésével Vona Gábor, majd más jobbikos képviselők igyekeztek jelképesen kiállni a betiltott szervezet mellett, ez azonban nem tükröződött a parlamenti munkában: az említett 3 javaslat „mindösszesen” a holokauszt-tagadást büntető törvényi tényállás, valamint egyes szabálysértési tényállások esetén a „feloszlatott társadalmi szervezetre” való utalás kiiktatására, és a politikai alapjogok gyakorlása közben elkövetett bűncselekmények enyhébb megítélésére vonatkozott. Fentieket, valamint egy jól beazonosítható, szűkebb képviselői kör „formabontó” cselekedeteit leszámítva a Jobbik frakciója tartózkodott a valóban radikális, figyelemfelkeltő kommunikációs akcióktól a Parlament falai között.

Vona erőfeszítése az egységért

„A Jobbik parlamenti képviselői az elmúlt két hónapban megmutatták, hogy képesek sikeresen összeegyeztetni radikalizmusukat a szakmai politizálással” – állította az ülésszak végén Vona Gábor a pártegység bizonyítékaképp. A pártvezetés kommunikációja a homogén Jobbik képének megőrzésére törekszik, de számos, a párton belüli intézkedéssel is igyekeztek elfedni a radikálisok és mérsékeltek között feszülő ellentéteket, melyek lényegében a jobbikos „politikai elit” eltérő generációs, politikai szocializációs és magatartásbeli különbségeiből fakadnak. Vona sikerrel, de vélhetően csak ideiglenesen tudta emellett háttérbe szorítani a Jobbik egyik közkedvelt, de nem párttag és több, szimbolikus témában a hivatalos állásponttól eltérő véleményt megfogalmazó arcát, Morvai Krisztinát. Az EP-képviselő a tavaszi választási kampány, majd a borítékolhatóan sikertelen államfőjelölés után jóformán eltűnt a hazai közéletből és a Jobbik rendezvényeiről is.

A pártvezetés vélhetően előre számolhatott a belső konfliktusok kiéleződésével, hiszen formálisan arra eskették fel a Jobbik képviselőit, hogy a pártelnökség kétharmados döntése esetén lemondanak mandátumukról. Az azonban a mérsékeltek és a szélsőségesek közötti őrlődés jele, hogy ezzel az eszközzel egyelőre nem éltek.
Azonban azt sem tehették meg, hogy semmiféle retorziót nem alkalmaznak a „hivatalosan radikális” irányvonalnál mérsékeltebb álláspontot képviselőkkel szemben. Ebben közrejátszott, hogy a párthoz informálisan kötődő, de radikális körökben véleményformálónak számító sajtóorgánumok kifejezetten támadólag léptek fel utóbbiakkal szemben – ezáltal is nyomás alá helyezve a Jobbik vezetését. Így a Gárdát kritizáló Pősze Lajost egy enyhe, de jelképes intézkedéssel megfosztották frakcióvezető-helyettesi tisztségétől. Ugyanakkor a „hivatalosan radikális” irányvonalnál szélsőségesebb álláspontot képviselők esetében semmiféle ellenintézkedésre nem került sor. Ez ugyanis annak lett volna bizonyítéka, hogy a Parlamentbe bekerült Jobbik nyilvánosan is elfogadja az „elmúlt 20 év” során kialakított „játékszabályokat”, és azonnali hivatkozási alapul szolgálhatott volna a szélsőségesek számára a szakításhoz – de legalábbis a pártvezetés nyílt bírálatához.


Várható választási kudarc

„Az ország nagy részében már tavasszal is a második erő voltunk, ezt szeretnénk most tovább fokozni” – jelölte ki az önkormányzati választások célját Vona Gábor. A pártelnök már korábban, az országgyűlési választások előtt is túlzó célkitűzéseket fogalmazott meg. Így az igazi áttörést hozó EP-választások után a Jobbik saját maga számára emelte a tétet („Győzni akarunk és győzni is fogunk!”), és a felfokozott hangulat közepette idén áprilisban hiába kétszerezték meg szavazataik számát, a harmadik hely – főleg az, hogy a szocialistákat nem sikerült megelőzni – valójában csalódással ért fel.
Most ráadásul – a parlamenti választásokat megelőző időszakkal ellentétben – a „közös ellenfél- vagy ellenségkép”, proteszt-hangulat megszűnt, és az eddig népszerűnek mutatkozó jobboldali kabinettel szemben nehezebb lesz kihasználni az önkormányzati választásokon amúgy is számos lokális elemmel „színesített” helyi közhangulatot.
A Jobbik „értelmét” paradox módon pedig éppen ők maguk kérdőjelezik meg, mikor azt állítják, hogy a kormány megvalósítja programjukat. Emellett a párt önkormányzati esélyeit rontja, hogy az átalakított választási rendszer erősíti a győztest és biztos többségi viszonyokat teremt. Ennek következtében a politikailag kiemeltnek számító tízezer fő feletti településeken, a fővárosi kerületekben vagy a megyei jogú városokban aligha kerülnek a mérleg nyelvének szerepébe, és az áprilisi kilenc „sikermegyében” is nagy valószínűséggel abszolút közgyűlési többséget szerez majd a Fidesz-KDNP. Budapesten pedig – ahol most az országos szinten ismeretlen Staudt Gábor indul főpolgármester-jelöltként és listavezetőként – áprilisban is átlag alatt (10,84%) teljesítettek, s ez alapján mindösszesen 3 (!) mandátumhoz jutnának a Fővárosi Közgyűlésben.

Szakadás következhet

Így ha a belső viszályoktól hangos és ellenfélkép nélkül maradt párt októberben újra az „elvárthoz” képest sikertelenebbül szerepel, az az ellentétek eszkalálódásához, a mérsékeltek és a szélsőségesek közötti „nyílt kenyértöréshez”, egyes csoportok lemorzsolódásához és Vona Gábor pártelnök pozíciójának megrendüléséhez vezethet.
Utóbbi ugyanis érezhetően őrlődik, döntésképtelen a szélsőségesek és mérsékeltek között folyó harcot illetően, és a bebetonozódott törésvonalak szakadássá éleződése nem lenne példa nélküli a radikálisok 1990 utáni hazai történetében: 1998-ban és 1999-ben – igaz, az akkor jóval kisebb – MIÉP-frakció több tagja is a kilépés vagy a kizárás sorsára jutott, ezzel jelentős mértékben gyengítve a képviselőcsoport erejét. 2008 őszén pedig éppen a Jobbik vezetése és az akkori Gárda-kapitány közötti nézetkülönbségek miatt a szélsőségesebb fellépést továbbra is folytatni akaró „őrző szárny” kivált a mozgalomból, és önálló szervezetet hozott létre: a „szakadár” Dósa István értékelése szerint azért, mert az alapítók kijelentették, „hogy a Magyar Gárda olyan módon kommunikál a társadalommal, hogy az a Parlamentbe készülő Jobbik számára nem vállalható”. 





2010. augusztus 31.

Szétszakadhat a Jobbik

1 Erősödő törésvonalak A Nézőpont Intézet még márciusban, az országgyűlési választások előtt elemezte a Jobbikon belüli lehetséges törésvonalakat – melyek közül a Gárda párton és frakción belüli megítélése válik egyre inkább nyilvánvalóvá. A Gárdával kapcsolatos szimbolikus, csak szavakban kifejeződő politizálás és a párt ez ügyben tanúsított törvényhozási „nemtörődömsége”, valamint a szervezettel kapcsolatban egyesek által megfogalmazott kritikák jól mutatják a párt két-, ha nem többarcúságát (ld. Parlamenti tehetetlenség c. fejezet).

Bár a politikai közbeszéd hajlamos egységes entitásként kezelni az önmeghatározása alapján „nemzeti radikális” Jobbikot, a párt és annak frakciója számos tényező mentén megosztottá vált.

A Jobbik szűk körű, bölcsészhallgatókból álló ifjúsági mozgalomként indult 1999-ben, s csak a jobboldal 2002-es vereségét követően alakult párttá, 2003-ban. Komolyabb sikert ugyanakkor a tavalyi EP-választásokig nem tudtak felmutatni.

2 2006-ban a mérsékeltebb Kovács Dávid vezetésével a párt a MIÉP-el indított közös listát, de a „Harmadik út” csak 2,2%-ot ért el. Az első jelentős belső konfliktusra is ezek után került sor: az addigi elnök és köre lemondott, majd egy év után többek között a Gárda megalapítása miatt kilépett a pártból.

3 Helyére a szintén alapító tag Vona Gábor került, a párt vezetésében pedig formálisan vagy informálisan továbbra is meghatározó szerepet töltöttek be olyan fiatal, de mégis „régi motorosok”, mint Szabó Gábor vagy Novák Előd.


4 A választási ígéretek be nem tartása, majd az őszödi beszéd miatti kormányzati hitelvesztés, valamint a Magyar Gárda 2007-es megalapítása után a Jobbik támogatottsága már mérhetővé vált – ezzel párhuzamosan a párt infrastrukturális háttere gyors fejlődésnek indult, jóformán százával alakultak új alapszervezetek és kiépült a Gárda országos lefedettsége is.


5 A bővüléssel és szövetségkötésekkel természetszerűleg együtt járt az is, hogy új és eltérő – sok esetben ellenőrizetlen – politikai múlttal rendelkező személyek csatlakoztak a Jobbikhoz.


6 Így az esetleges konfliktushelyzetek kódolva voltak a párt irányvonalát évek óta alakítók és az „újoncok”; az idősebbek, tapasztaltabbak és a fiatalabb, politikai rutinnal nem rendelkezők; vagy a mérsékeltek és radikálisabbak között. A 2009-es EP-választás sikere, majd azt követően az országgyűlési választásokra történő felkészülés, az MSZP-kormányban „megtalált” ellenfélkép azonban jó ideig összetartó erőként funkcionált, elfedve a felszín alatt meglévő nézetkülönbségeket – akár leendő parlamenti politizálás mikéntjét, akár a Magyar Gárda vagy Budaházy György ügyének megítélését nézzük.


7 Az tény, hogy a központi pártvezetés és egyes alapszervezetek között már az országgyűlési választások előtt többször nézetkülönbség alakult ki, azonban ezeket a sikeres választási felkészülésre való hivatkozással akkor könnyebben lehetett domesztikálni, s beállítani helyi, az országos politizálásra hatással nem lévő konfliktusoknak.


8  . Az alapszervezeti problémák az új Országgyűlés megalakulása után is megmaradtak – feloszlatták a kecskeméti, ill. a tatabányai szervezeteket, a pártból kilépett Ambrus Zoltán Bács-kiskun megyei elnök és Pachl Tamás Komárom-Esztergom megyei alelnök, de a Jobbik csendőrségét „kitaláló” Navratil Attila is –, azonban a frakcióalakítást követően az egyes képviselők kiszólásai országos szintre emelték az addig marginálisnak beállított véleményeket. Az ellentétek egyik fő faktora a Magyar Gárda, illetve más radikális szerveződések, pontosabban az azokhoz való „baráti” viszony: a választásokat követően ugyanis felerősödtek azok a hangok, melyek megkérdőjelezték annak szükségességét. A párt saját szélsőségei és annak „erős üzenetekre” fogékony holdudvara joggal várhatta, hogy a Jobbik ténylegesen tovább folytatja azt a non-konformista, a politikai elitet támadó és a parlamenti pártpolitikai struktúrákat tagadó politizálást, ami a Gárda megalakítása óta létének alapját képezi.


9 A parlamenti politizálás hagyományaiba nehezen illeszthető hangvétel képviselői közé tartozik Novák Előd, Sneider Tamás vagy az elmúlt hetekben a párt mérsékeltjeit igencsak kellemetlen helyzetbe hozó HVIM-es Zagyva György Gyula.


10 Ezzel szemben a Jobbik mérvadó, de mérsékeltebb szárnyához tartozó politikusok – mint Balczó Zoltán, Pősze Lajos vagy a budapesti kampányfőnök Losonczy Pál – megkérdőjelezték a „túlzottan radikális” szervezetekkel történő kooperáció hasznosságát, vagy legalábbis igyekeztek azt kisebbíteni.


11 A szintén tapasztaltabbak közé tartozó, politikai rutinnal rendelkező honatyák – mint az ex-MIÉP-es Rozgonyi Ernő, Zakó László, vagy korábbi ÁSZ-alelnök Nyikos László – pedig igyekeznek passzívnak mutatkozni ezekben az ügyekben. Érzékelhető tehát, hogy a Jobbikban vagy annak környékén az elmúlt időszakban megjelent és az „utcai politizálás” hangulatvilágát feladni nem akarók gesztusait a párt nem tudja vagy nem akarja kontrollálni.


12 A szavazatmaximalizáláson alapuló politikai logika ugyanis valóban azt diktálja, hogy – legalábbis kommunikációs szintén – a szervezet ne veszítse el „szókimondásra”, és a politikailag korrekt közbeszéd tagadására építkező imázsát. Parlamenti tehetetlenség A „nép nevében radikális változást” ígérő Jobbik helyzetét amúgy is számos tényező nehezíti. Ide sorolható, hogy a kétharmados kormánytöbbségnek valójában nem lehet politikailag releváns ellenzéke; hogy utóbbi „szerepkörben” egyes esetekben óhatatatlanul azonos platformra kerülnek az MSZP-vel és az LMP-vel, valamint, hogy a parlamenti viselkedési minták átvételével részesévé válnak a korábban sokat kritizált politikai elitnek. A parlamenti munkán ugyanakkor nem csak a külső hatások kényszere, hanem a belső, radikálisok és szélsőségesek közötti törésvonal is érezteti hatását.


13 A Jobbik parlamenti tevékenységének vizsgálata ugyanis Vona Gábor kijelentésének csak első felét támasztja alá: a benyújtott indítványok száma és tartalma alapján azt ugyanis aktív törvényhozási munka, de visszafogott radikalizmus jellemzi. Az ellenzéki párt kezdeményezéseinek döntő többsége valóban szakmai ügyekre koncentrált – a radikális, szimbolikus (nemzeti, antikommunista, közbiztonsággal kapcsolatos) témák helyett: a 142 módosító indítvány közül például csak 16 sorolható utóbbiak közé. Típus db témakör db Törvényjavaslat 16 Gazdasági-pénzügyi 8 Választójog 3 Szimbolikus ügyek 2 Egyéb 3 Határozati javaslat 10 Szimbolikus ügyek 6 Egyéb 4 (Írásbeli) kérdés 37 Szimbolikus ügyek 14 Pénzügyi-gazdasági 10 Agrár- és zöldpolitika 8 Egészségügy és sport 3 Egyéb 2 Interpelláció 26 Szimbolikus ügyek 11 Agrár- és zöldpolitika 8 Gazdasági-pénzügyi 4 Egészségügy 2 Egyéb 1 Azonnali kérdés 22 Szimbolikus ügyek 6 Pénzügyi-gazdasági 5 Külpolitika és honvédelem 4 Agrárpolitika 3 Egészségügy 2 Egyéb 2 Módosító javaslatok 142 Gazdasági-pénzügyi-adóügyi 53 Választójog 39 Szociális ügyek, foglalkoztatás 17 Médiajog 14 Szimbolikus ügyek 10 Büntetőjog 6 Alkotmányozás 2 Egyéb közjogi.
Emellett az első ülésnap óta a frakció nagy része által folytatott szolidabb politizálás sem támasztja alá a pártelnök által hangoztatott, amúgy igencsak kényes egyensúlyt.Ami nem jelenti azt, hogy a mérsékeltek „ellenpólusaként” ne lennének jelen szélsőségesebb elemek a képviselőcsoportban: a közöttük feszülő ellentétet jól példázza a Gárda-ügyben folytatott verbális, valamint parlamenti politizálás.A Jobbik számára ugyanis – lényegében a Gárda miatt – az elmúlt időszakban kiemelt témaként szerepelt a szólásszabadság, ill. a feloszlatott társadalmi szervezet jogi megítélése. Azonban annak ellenére, hogy több, a frakcióban helyet foglaló képviselő is (korábbi) gárdista, az említett „problémákra” csak 3 módosító javaslat reagált. A Gárda-mellény, ill. az új gárdista ruha viselésével Vona Gábor, majd más jobbikos képviselők igyekeztek jelképesen kiállni a betiltott szervezet mellett, ez azonban nem tükröződött a parlamenti munkában: az említett 3 javaslat „mindösszesen” a holokauszt-tagadást büntető törvényi tényállás, valamint egyes szabálysértési tényállások esetén a „feloszlatott társadalmi szervezetre” való utalás kiiktatására, és a politikai alapjogok gyakorlása közben elkövetett bűncselekmények enyhébb megítélésére vonatkozott. 
Fentieket, valamint egy jól beazonosítható, szűkebb képviselői kör „formabontó” cselekedeteit leszámítva a Jobbik frakciója tartózkodott a valóban radikális, figyelemfelkeltő kommunikációs akcióktól a Parlament falai között.


14 Vona erőfeszítése az egységért „A Jobbik parlamenti képviselői az elmúlt két hónapban megmutatták, hogy képesek sikeresen összeegyeztetni radikalizmusukat a szakmai politizálással” – állította az ülésszak végén Vona Gábor a pártegység bizonyítékaképp. A pártvezetés kommunikációja a homogén Jobbik képének megőrzésére törekszik, de számos, a párton belüli intézkedéssel is igyekeztek elfedni a radikálisok és mérsékeltek között feszülő ellentéteket, melyek lényegében a jobbikos „politikai elit” eltérő generációs, politikai szocializációs és magatartásbeli különbségeiből fakadnak.
Vona sikerrel, de vélhetően csak ideiglenesen tudta emellett háttérbe szorítani a Jobbik egyik közkedvelt, de nem párttag és több, szimbolikus témában a hivatalos állásponttól eltérő véleményt megfogalmazó arcát, Morvai Krisztinát.



15 Az EP-képviselő a tavaszi választási kampány, majd a borítékolhatóan sikertelen államfőjelölés után jóformán eltűnt a hazai közéletből és a Jobbik rendezvényeiről is.



16 A pártvezetés vélhetően előre számolhatott a belső konfliktusok kiéleződésével, hiszen formálisan arra eskették fel a Jobbik képviselőit, hogy a pártelnökség kétharmados döntése esetén lemondanak mandátumukról.

17 Az azonban a mérsékeltek és a szélsőségesek közötti őrlődés jele, hogy ezzel az eszközzel egyelőre nem éltek. Azonban azt sem tehették meg, hogy semmiféle retorziót nem alkalmaznak a „hivatalosan radikális” irányvonalnál mérsékeltebb álláspontot képviselőkkel szemben. Ebben közrejátszott, hogy a párthoz informálisan kötődő, de radikális körökben véleményformálónak számító orgánumok kifejezetten támadólag léptek fel utóbbiakkal szemben – ezáltal is nyomás alá helyezve a Jobbik vezetését.


18 Így a Gárdát kritizáló Pősze Lajost egy enyhe, de jelképes intézkedéssel megfosztották frakcióvezető-helyettesi tisztségétől. Ugyanakkor a „hivatalosan radikális” irányvonalnál szélsőségesebb álláspontot képviselők esetében semmiféle ellenintézkedésre nem került sor. Ez ugyanis annak lett volna bizonyítéka, hogy a Parlamentbe bekerült Jobbik nyilvánosan is elfogadja az „elmúlt 20 év” során kialakított „játékszabályokat”, és azonnali hivatkozási alapul szolgálhatott volna a szélsőségesek számára a szakításhoz – de legalábbis a pártvezetés nyílt bírálatához. Várható választási kudarc „Az ország nagy részében már tavasszal is a második erő voltunk, ezt szeretnénk most tovább fokozni” – jelölte ki az önkormányzati választások célját Vona Gábor.


19 A pártelnök már korábban, az országgyűlési választások előtt is túlzó célkitűzéseket fogalmazott meg.



20 Így az igazi áttörést hozó EP-választások után a Jobbik saját maga számára emelte a tétet („Győzni akarunk és győzni is fogunk!”), és a felfokozott hangulat közepette idén áprilisban hiába kétszerezték meg szavazataik számát, a harmadik hely – főleg az, hogy a szocialistákat nem sikerült megelőzni – valójában csalódással ért fel.


21 Most ráadásul – a parlamenti választásokat megelőző időszakkal ellentétben – a „közös ellenfél- vagy ellenségkép”, proteszt-hangulat megszűnt, és az eddig népszerűnek mutatkozó jobboldali kabinettel szemben nehezebb lesz kihasználni az önkormányzati választásokon amúgy is számos lokális elemmel „színesített” helyi közhangulatot. A Jobbik „értelmét” paradox módon pedig éppen ők maguk kérdőjelezik meg, mikor azt állítják, hogy a kormány megvalósítja programjukat. Emellett a párt önkormányzati esélyeit rontja, hogy az átalakított választási rendszer erősíti a győztest és biztos többségi viszonyokat teremt. Ennek következtében a politikailag kiemeltnek számító tízezer fő feletti településeken, a fővárosi kerületekben vagy a megyei jogú városokban aligha kerülnek a mérleg nyelvének szerepébe, és az áprilisi kilenc „sikermegyében” is nagy valószínűséggel abszolút közgyűlési többséget szerez majd a Fidesz-KDNP. Budapesten pedig – ahol most az országos szinten ismeretlen Staudt Gábor indul főpolgármester-jelöltként és listavezetőként – áprilisban is átlag alatt (10,84%) teljesítettek, s ez alapján mindösszesen 3 (!) mandátumhoz jutnának a Fővárosi Közgyűlésben.



22 Szakadás következhet Így ha a belső viszályoktól hangos és ellenfélkép nélkül maradt párt októberben újra az „elvárthoz” képest sikertelenebbül szerepel, az az ellentétek eszkalálódásához, a mérsékeltek és a szélsőségesek közötti „nyílt kenyértöréshez”, egyes csoportok lemorzsolódásához és Vona Gábor pártelnök pozíciójának megrendüléséhez vezethet. 
Utóbbi ugyanis  érezhetően őrlődik, döntésképtelen a szélsőségesek és mérsékeltek között folyó harcot illetően, és a bebetonozódott törésvonalak szakadássá éleződése nem lenne példa nélküli a radikálisok 1990 utáni hazai történetében: 1998-ban és 1999-ben – igaz, az akkor jóval kisebb – MIÉP-frakció több tagja is a kilépés vagy a kizárás sorsára jutott, ezzel jelentős mértékben gyengítve a képviselőcsoport erejét.



23.  2008 őszén pedig éppen a Jobbik vezetése és az akkori Gárda-kapitány közötti nézetkülönbségek miatt a szélsőségesebb fellépést továbbra is folytatni akaró „őrző szárny” kivált a mozgalomból, és önálló szervezetet hozott létre: a „szakadár” Dósa István értékelése szerint azért, mert az alapítók kijelentették, „hogy a Magyar Gárda olyan módon kommunikál a társadalommal, hogy az a Parlamentbe készülő Jobbik számára nem vállalható”.

24  A Jobbik kilenc törésvonala. 

1.2010. március 26. http://nezopontintezet.hu/elemzes.pdf



2. A 2004-es EP-választáson a távolmaradásra buzdítottak. 
3. Mivel az elemzés a Jobbikon belüli törésvonalakra koncentrál, nem vettük figyelembe a 2003 óta a radikális oldalon belüli, de két különböző párt – a MIÉP és a Jobbik – konfliktusait.


4. Novák Elődöt formálisan csak 2009-ben választották alelnökké.

5. A Jobbik például a 2006-os önkormányzati választásokon – szövetségkötésekkel együtt – kb. 500 jelöltet tudott állítani; most ez a szám tájékoztatásuk szerint 2200-2300 lesz. Figyelembe kell venni, hogy összességében a helyhatósági pozíciók száma törvénymódosítások miatt harmadával visszaesett.


6. Morvai Krisztina emberi jogvédő múltja közismert. A jelenlegi Jobbik-frakcióból egyes tapasztaltabb képviselők (Balczó Zoltán, Rozgonyi Ernő, Zakó László) korábban a MIÉP meghatározó politikusai voltak, ill. többen a MIÉP Ifjúsági Tagozatában kezdték politikai karrierjüket; egyes, a fiatalabb generációhoz tartozók (az ex-SZDSZ-es Hegedűs Tamás, Lenhardt Balázs, Gyöngyösi Márton) a pénzügyi karriervilágból kerültek a Parlamentbe. Pősze Lajos korábban az MDF-ben és az FKgP-ben politizált, a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatója volt, a korábbi MSZMP-tag Nyikos László az Állami Számvevőszék elnökhelyettese volt 12 éven keresztül. 2009 nyarán a párt megállapodást kötött a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalommal (HVIM) és a Betyársereggel is. Az „újoncok ellenőrizetlenségére” jó példa a korábbi szóvivő, Király András esete, akinek fiatalkori kompromittáló fotói miatt kellett lemondania tisztségéről. Radikális körökben szintén botrányt kavart, hogy a korábban felnőtt pornó filmekben szereplő Müller Nikolett gárdista lehetett.


7. Korai tünete volt az ellentéteknek, amikor a nemrég lemondott Kiss Róbert Gárda-főkapitány „ígérte meg” még az áprilisi választások előtt, hogy „saját kezűleg fogják kirángatni az Országgyűlésből a Jobbikot, ha olyanná válik, mint a többi párt”. http://mn.mno.hu/portal/725971


8. 2010 tavaszán legalább 10 alapszervezetet oszlattak fel, vagy lépett ki abból a tagság (Baktalórántháza, Csanádpalota, Fehérgyarmat, Kevermes, Mezőkovácsháza, Miskolc, Pásztó, Salgótarján, Szászvár, Szeged). Emellett Vona Gábor választókerületében, Gyöngyösön is kizárásokra került sor.  http://www.demokrata.hu/napi-hir/%E2%80%9E-maffiozokkal-joban-kell-lenni%E2%80%9D

http://www.mancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=20685


9. A Jobbik hivatalos frazeológiájában már régóta nem jobb- vagy baloldali, hanem „nemzeti” és „nemzetellenes” felosztás szerepel a pártokat illetően. 2010. március 15-én Vona Gábor egyértelmű határvonalat húzott a parlamenti pártok és a Jobbik között. „Mondjuk ki az igazságot: a parlamenti pártok mindegyike az Unió, a multinacionális és globális tőke szolgája […] Tönkretették az országot […] Egyedül a Jobbik felelős kizárólag a magyar embereknek”.




10 A parlamenti ülést vezető elnöknek egyszer karikás ostort átadó Novák Előd Meggyes Tamás mentelmi jogának felfüggesztésekor kiabálta be az emlékezetes „lógjon!” megjegyzést, majd kényszerült magyarázkodásra. Sneider Tamásról – aki korábban Roy néven volt ismert a hazai skinhead-mozgalomban – Pörzse Sándor érzékeltette, hogy „voltak kritikus pillanatok: például ha Sneider Tomi közelebb ül L. Simonhoz, és nem választja el őket pár sor egymástól…”. Zagyva György Gyula előbb egy parlamenti ülésen szólt ki fideszes képviselőtársának, hogy „na ezt majd a folyosón megbeszéljük”, majd a Magyar Sziget rendezvényén fenyegetett meg fizikai erőszakkal újságírókat, amire Vona Gábor ugyanott úgy reagált: „Lehet, hogy az volt a baj, hogy nem váltottad be az igényt”. http://atv.hu/cikk/20100810_vona_a_magyar_szigeten_zagyvarol


11 Balczó Zoltán a radikális szervezetekkel történt tavaly nyári megállapodás jelentőségét igyekezett kisebbíteni. http://atv.hu/cikk/20100514_balczo_szeged_opusztaszer Losonczy Pál a fővárosi kampánnyal kapcsolatban úgy fogalmazott: „Azt látni kell, hogy a gárda vidékspecifikus, Budapesten kisebb a jelentősége”. http://hetivalasz.hu/itthon/oroszlanszelidites-31088/?cikk_ertekel=1&ertekeles=5 Pősze Lajos pedig egyenesen azt nyilatkozta: „a Jobbiknak a parlamenti munkára kell koncentrálnia. Nem szerencsés az, hogy a párt neve kapcsán a legtöbben a gárdára vagy Budaházy Györgyre asszociálna […] fel kell tenni a kérdést, hogy van-e szakmai haszna a gárdának, vagy csak felesleges önmutogatás”. http://www.mno.hu/portal/725424


12 Zagyva György kijelentéseit a párt hivatalosan „kocsmai vitának” titulálta és nem foglalkozott vele érdemben. A Jobbik Csongrád megyei önkormányzati listáját várhatóan vezető, szintén HVIM-es Toroczkai László Pősze Lajost kritizáló szavaira – „Az ilyen politikusokat a mi oldalunkon tűzzel-vassal irtani kell!


Már most látható, hogy egyre jobban feszül egy ellentét az úgynevezett szakpolitikusok és a szabadságharcosok között” – is úgy reagáltak, hogy azzal nem foglalkoznak. Arra azonban mindkét esetben felhívták a figyelmet, hogy az illetők nem tagjai a pártnak. Toroczkai szavaival egybecseng a pártból kilépett egyik megyei alelnök, Pachl Tamás megfogalmazása, aki szerint „nem homogén a Jobbik, mert egy jól elkülöníthető radikális és egy nyugodtabb, józan politikát folytató táborra osztható”.

13 „A Jobbik parlamenti képviselői az elmúlt két hónapban megmutatták, hogy képesek sikeresen összeegyeztetni radikalizmusukat a szakmai politizálással”. http://www.hirszerzo.hu/cikk.vona_a_jobbik_osszeegyeztette_a_radikalizmust_a_szakmai_politizalassal.159 911.html


14 A Gárda uniformisának viselésén kívül a figyelemfelkeltő cselekedetnek lehet tekinteni néhány képviselő – így Gaudi-Nagy Tamás, Novák Előd, Zagya György Gyula vagy Z. Kárpát Dániel – parlamenti felszólalásainak stílusát, ill. néhány esetben „tiltakozó feliratok” kifeszítését, valamint a Gárda-tüntetés feloszlatása miatti parlamenti tiltakozást, azonban a Jobbik „adós maradt” olyan, a média ingerküszöbét átvivő akciókkal, melyekkel korábban gyakran éltek (ld. Vona Gábor 2009 nyarán azzal fejezte ki szolidaritását a Gárda mellett tüntetőkkel, hogy vállalta, a rendőrség a tüntetés helyszínen őt is előállítja).


15 A Freddy Mercury-díjas Morvai Krisztina korábban részt vett a Btk. két tényállását (természet elleni fajtalanság, természet elleni erőszakos fajtalanság) alkotmányellenesség miatt megtámadó, melegjog-védő szervezetek által benyújtott indítvány megfogalmazásában. Később kifejezetten elismerően nyilatkozott „az elfogadással és a másság szeretetével kapcsolatban”, és egyik „álmának” nevezte azt az amerikai óvodát, ahol elfogadják a homoszexuális párok gyerekeit. Morvai 2003-ban a Medgyessy-kormány alatt az Esélyegyenlőségi Kormányhivatallal volt szerződéses megbízási viszonyban. http://www.demokrata.hu/heti-hir/morvai-krisztina-korszakai
http://hetivalasz.hu/itthon/morvai-krisztina-leszbikus-szulotarsakrol-almodott-28090/  


http://index.hu/belfold/2010/valasztas/morvai_egymillioert_szakertett_a_medgyessy-kormanynak/



16 Morvait vélhetően újra csak az önkormányzati választási kampány idejére fog megjelenni. http://www.stop.hu/articles/article.php?id=730692


17 http://index.hu/video/2010/05/14/kulon_eskut_tett_a_jobbik/


18 A kuruc.info többször kikezdte állításai miatt Balczó Zoltánt és Pősze Lajost, de a Gárdán belüli botrányok miatt folyamatosan támadták Kiss Róbertet is – aki mellett Vona mind lemondása előtt, mind az után egyértelműen kiállt.


19 Barikád, 2010. augusztus 27.

20 „A Jobbik Országgyűlésbe jutása és győzelme nem azt jelenti majd, hogy egyel több parlamenti párt lesz, hanem azt, hogy néhány hónap múlva néggyel kevesebb”. http://www.vonagabor.hu/content/magyarnak-lenni-%C3%BAjra-b%C3%BCszkes%C3%A9g-lesz



21 A 2009-es EP-választáson a Jobbik a szavazatok 14,77%-át (427 773 szavazat), a 2010-es országgyűlési választásokon pedig 16,67%-át (855 437 szavazat) ért el.


22 Bács-Kiskunban a Jobbik 15.7%-ot, míg az MSZP 14.62%-ot kapott; Békésben a Jobbik: 19.21%-ot, az MSZP 18.45-ot; Borsod-Abaúj-Zemplénben a Jobbik 27.2%-ot, az MSZP 18.9%-ot, Hajdú-Biharban a Jobbik 18.86%-ot MSZP 14.04%-ot; Hevesben a Jobbik 24.97%-ot, az MSZP 21.02%-ot; Jász-Nagykun- Szolnokban Jobbik 24.01%-ot, az MSZP 21.02%-ot; Nógrádban a Jobbik 20.82-ot, az MSZP 20.39%-ot; Szabolcs-Szatmár-Beregben a Jobbik 23.64%-ot, az MSZP 14.84%-ot, Zalában a Jobbik 16.91%-ot, az MSZP 16.85%-ot szerzett.


23 A MIÉP már a választás évében, 1998. decemberében kizárta a frakcióból a Csurka Istvánt „lefasisztázó” Szabó Lukácsot, majd egy év múlva a párt hivatalos politikájához alkalmazkodni nem tudó, kisgazda Cseh Sándort.

24 http://www.magyargarda.hu/node/2282

(nemzetihang alapján JOBBIK GONDOLAT)