2010. május 28. Közélet

Június negyedikén a szégyenletes Trianoni Diktátum kilencvenedik évfordulójára emlékezünk. Ez a rendelkezés megcsonkította az ezeréves Magyar Királyságot, egy önellátó, földrajzilag és gazdaságilag egybefüggő és az idők próbáját kiálló államot a Kárpát-medencében, amely a legrégebbi állandó történelmi határokkal büszkélkedhetett Európában.

A diktátumot bosszúálló és kicsinyes politikusok kényszerítették Magyarországra, olyanok, akik tudatlanságból vagy kész akaratból nem vették figyelembe a régió történelmét, és így könyörtelenül szétszakították az országot. Az etnikai elveket súlyosan sértő, mesterségesen meghúzott határok önkényes kijelölésével mintegy hárommillió született magyart juttattak kisebbségi sorba a Magyarországgal ellenséges kis-antant államok területein belül, amelyek elorozták a történelmi Magyarország mintegy hetven százalékát is egyúttal.

A 2010-ben újjáalakult magyar országgyűlés első dolga volt, hogy visszaadja ezeknek a magyar testvéreknek és leszármazottaiknak a magyar állampolgárságot, amelyet nem szabad akaratukból vesztettek el, és ezzel a késői gesztussal a magyar állam egy régi adósságát pótolta. Hangsúlyoznunk kell, hogy e kettős állampolgársági törvény mintájául a román példa szolgált, továbbá, hogy az mindenben megegyezik az Európai Únió ajánlásaival és a hatályos nemzetközi joggal.

Ennek ellenére a szlovák nemzeti-szocialista kormány hisztérikus ellenkampányba kezdett bel- és külföldön egyaránt e törvény ellen, azt „nemzetbiztonsági kockázatnak nevezve” Szlovákiára nézve. Robert Fico miniszterelnök már egyenesen „a magyar parlamentből áradó barna pestisről” értekezett, hozzátéve: „a második világháború is így kezdődött.” Fico szerint ezzel szemben Szlovákiának „nagy antifasiszta hagyománya van”.

Ezekkel a felháborító kijelentésekkel kapcsolatban hagy emlékeztessük a világ közvéleményét a következő, történelmi tényekre:

1. Az európai történelem folyamán az első, névleg független szlovák állam, amely valójában a hitleri Németország bábja volt, és amelyet német nyomásra a szlovák országgyűlés 1939. március 14-én kiáltott ki Jozef Tiso vezetésével, egyúttal Hitler első csatlósa is volt, mivel zászlóalj nagyságú katonai egységekkel részt vett a hősiesen küzdő Lengyelország ellen indított invázióban 1939. szeptember 1-én, ezzel megindítva a Második Világháborút.
2. Ezidáig e szégyenletes agressziót mind a politikusok, mind a történészek elhallgatták, mivel Csehszlovákia a győztes oldalon fejezte be a II. Világháborút a Németországgal ellenséges Csehország jóvoltából. Tette ezt annak ellenére, hogy valójában tehát Csehország a Szövetségesek tagjaként és Szlovákia a hitleri Németország lakájaként e konfliktusban ellentételes oldalon állt, és így – a háború végkimenetelétől függetlenül – Szlovákiának sikerült magát a háborút lezáró, 1947-es Párizsi Békekonferencián egy nyerő-nyerő pozícióba manővereznie.
3. Továbbá, az is ismeretes, hogy Szlovákia volt az egyik olyan állam, ahol a zsidóüldözések, a zsidóság deportálása már a legkorábban, 1942. tavaszán megkezdődött, és ez ellen egyedül a magyar gróf Esterházy János szavazott a szlovák országgyűlésben.
4. Végül, az is történelmi tény, hogy Szlovákia a II. Világháborút Hitler utolsó csatlósaként fejezte be, mivel Tiso csak 1945. április elején menekült el posztjáról.

Ezeknek a történelmi tényeknek az ismeretében Robert Fico Magyarországra zúdított rágalmai nemcsak hiteltelenné, de egyúttal nevetségessé és szánalmassá is válnak.
Budapest, 2010. május 27.                                                                     Várkonyi Zsolt

  (barikad.hu alapján szerk.)