2010. március 9. Közélet

Rövidesen véget ér a zsarnokság (a balliberális maffia országlása). Az agónia hosszú volt: ma két éve zajlott az úgynevezett szociális népszavazás, amikor tőrdöfésekként érték a nép jól irányzott „igen” válaszai a ballib kormányt. A döntő többség egyetértett a Fidesz három kezdeményezésével: hogy ne kelljen kórházi napidíjat fizetni, hogy ne kelljen vizitdíjat fizetni, s hogy ne kelljen tandíjat fizetni a felsőoktatásban.

Gyurcsány egy darabig akként évődött, hogy a Fidesz vacak háromszáz forintért (ennyi volt a vizitdíj összege) csinálja a balhét; s hogy az emberek csupán azt mondták a szavazáskor, kevesebbet akarnak fizetni. Persze tudta ő is, amit Horn Gábor: nem azt mondták. Nemcsak arról a pár konkrét díjtételről volt szó, hanem az egész piacimádó, vadkapitalista szemléletről. Az emberek azt mondták, hogy elegük van abból a politikából, ami megszorításokkal, a középvállalkozói réteg tönkretételével, iskola-, vasút- és kórházbezárásokkal jár. A nép kinyilvánította, hogy nem akar neoliberális, neokonzervatív, neotudomisén kormányt, amely elszaggatja a szociális hálót, méltánytalan a nyugdíjasokkal, s nem hajlandó meggyógyítani azokat, akiktől beszedte ezért a pénzt. Biztos, hogy azóta sem akarnak olyan kormányt, ami a magyar középosztálytól összeharácsolt adókból százmilliárdokat juttat multinacionális cégeknek, de olyat sem, ami a megmaradt zöld területeket logisztikai telephelyekké változtatja.

A szociális népszavazás, amelyet a Fidesz kezdeményezett, egy antiszociális politika elleni tiltakozás volt. Tetszenek emlékezni, hogyan reagáltak erre az úgynevezett szabad demokraták? A Fidesz-logóból vörös csillagos emblémát készítettek, és azt harsogták: az ellenzéki párt vissza akarja állítani a szocializmust. Hát, ha valakinek van köze a létező szocializmushoz, az épp a régi rezsim vezetőiből verbuválódott, ma is őskomcsiktól hemzsegő MSZP. Amellyel épp az SZDSZ élt édes szimbiózisban, hosszú ciklusokon át… Mégis a Fideszt szocialistázták le, amikor méltányosságot és szolidaritást emlegetett. Miért? Mert ez a gazdasági liberálisok tipikus vonása: ha valaki nem kívánja szétverni a nyugdíjrendszert, szeretne segíteni a lemaradókon, közfeladatnak tekinti a közoktatást, s főleg ha nem utálkozva ejti ki azt a szót, hogy állam, azt szocialistának bélyegzik.

Pedig a szocialista és a szociális között óriási a különbség. Szociális államra szükség van, szocialistára nagyon nincs. Nem kell „atyáskodó” állam, amely bamba, igénytelen fogyasztói jóléttel kábítja a polgárait, s amely helyettük gondoskodik róluk. (Rólam az állam ne gondoskodjon, nem vagyok én Hagyó Miklós!) Takarékos, de erős államra viszont szükség van, amely segít azokon, akik nem tudnak magukon segíteni, mert öregek, vagy betegek, vagy még kicsik hozzá. A szociális állam az oktatást hosszú távú befektetésnek tekinti, a magántulajdont tiszteletben tartja, és a vállalkozói kedvet erősíti. De nem költi a szorgalmasan dolgozók adóforintjait a munkakerülők segélyezésére, és a külföldi nagyvállalatok helyett a hazai kisvállalkozásokat hozza előnyös helyzetbe. (Csak úgy lehet adót csökkenteni ha a külföldi tőke tulajdonosait is megadóztatja, mint ahogy Európában szokás. Lásd mire ment Görögország az adómentesen tevékenykedő külföldi tőkével.szerk.)

Ma két éve a nagyobbik ellenzéki párt végképp elkötelezte magát a szociális gazdaságpolitika mellett. Most ezt várják tőle mindazok, akik akkor – és azóta – mellé álltak. Könnyen megeshet, hogy a Fidesz néhány hét múlva olyan hatalmas lehetőséget, olyan óriási választói felhatalmazást kap, amekkorát még nem kapott magyar kormány a rendszerváltozás óta. Méltónak kell bizonyulnia erre, eddigi ígéreteinek szellemében.

(mno.hu alapján szerk.)