A Szebb Jövő hírportál nemrégiben Trianon-pályázatot hirdetett a gyalázatos békediktátum kilencvenedik évfordulójára. A honlap főszerkesztőjét, Bogdán Szabolcsot kérdeztük e tárgyban, de aztán ebből egy szokatlanul őszinte és szókimondó interjú kerekedett.

- Mik a benyomásai a beérkezett pályaművekkel kapcsolatban?

- Két szóval tudom jellemezni. Felemelő és tragikus. Felemelő, mert olyan emberi sorsokkal ismerkedhettem meg, olyan máig ható, évszázados fájdalom érződik a sorokban, amik természetes módon megérintettek egy olyan magamfajtát, akinek az ősei Erdélyből és Kárpátaljáról származnak. Ugyanakkor tragikus is, és most nem Trianon tragédiájára célzok. Tragikus, mennyire mostohán bánunk az anyanyelvünkkel. Milyen furcsa visszahatás! Mostohán bánunk az anyával. Aki pedig édes nekünk, az édes anyanyelvünk. Azt gondolom, ott kezdődik a magyarságunk, amikor az anyanyelvünket, az édest, nem szentségtelenítjük meg, hanem megpróbáljuk minél magasabb fokon művelni.

- Tárgyi tévedésekről is beszélt...

- Kénytelen voltam. Az egyik pályázó például így ír: "Szlovákia nagy része száz éve még hozzánk tartozott." Nos, az úgynevezett Szlovákia száz éve még egyáltalán nem is létezett, és mai területének minden négyzetcentimétere az ezer éves Magyar Királyság fennhatósága alá tartozott, más szóval élve: Nagy-Magyarország része volt. És most gondoljunk bele, hogy a fent idézett mondatot egy olyan ember írta le, aki a nemzeti oldal szavazópolgára, aki igazán érdeklődik a magyarság sorskérdései iránt, aki - nem félek kimondani a szót - magyar szívű. Akkor mit várjunk el azoktól, akik idegenként tekintenek mindarra, ami magyar?

- Azt mondták, az Európai Uniós tagság mindent megold, Trianonra is gyógyír lesz...

- Annak idején, amikor az Európai Unió tagjává váltunk, minden akkor regnáló parlamenti párt azzal hitegetett minket, hogy az egyesült Európa gyógyírt nyújt majd a magyarság régi sebeire. Minden ezzel ellentétes véleményt elhallgattattak. Ma már, hat év távlatából megítélve, láthatjuk, hogy nem ez történt. Az Európai Unió, keresetlen szavakkal élve, nagy ívben tesz ránk. Nem tudja orvosolni a problémáinkat, hiszen nem is ismeri azokat, sőt, nem is érdekli. Számukra mi még mindig valamiféle távoli tartomány vagyunk, ahová el lehet szállítani a veszélyes hulladékot lerakás céljából, de hogy Kézdivásárhelyen megvertek néhány magyart, csak azért, mert az anyanyelvükön beszéltek, nos, ez nem ér fel az EU fényes tekintetű vezetőinek füléhez. Az úgynevezett egyesült Európa vezetőit nemhogy nem hatja meg a magyarság fájdalma, hanem egyszerűen nem is ismerik azt. Azt pedig, hogy ők maguk a legbűnösebbek ebben, lehetetlen lenne elismertetni velük. Nincs tehát semmi dolgunk az úgynevezett Európával. Cserben hagytak minket a szlovák nyelvtörvény kapcsán, a köztársasági elnökünk megalázásakor, a kettős állampolgárság kérdésében. Nem várhatunk semmit Európától, csak magunkra vagyunk utalva. Ugyanúgy, ahogy a tatárral vagy a törökkel vívott harcunkban.

- Mi magunk hogyan tudnánk Trianont orvosolni?

- Természetesen én sem gondolom azt, hogy a mai helyzetben, amikor gyakorlatilag nincs is hadseregünk, vagy ha van is, Afganisztánban meg Grönlandon teljesít hazafias szolgálatot, szóval, hogy a fegyvereké lehetne a szó. Én humanistának vallom magam, tehát nem fegyverekben gondolkodom, hanem a kultúrában. Legyen jó, legyen büszkeség, legyen élmény a magyarsághoz tartozni. Ha egy vegyes házasság gyümölcseként jön valaki a világra, az érezze úgy, hogy ő inkább a magyarsághoz akar tartozni, mert annak számtalan előnyét élvezheti, mind Erdélyben, mind a Délvidéken, Kárpátalján, a Felvidéken, de akár még Burgenlandban is.

- Hacsak nem jön egy olyan történelmi helyzet...

- Értem a célzást, és tudom, mire utal. Vona Gábor elhíresült megjegyzésére, miszerint "ha az elkövetkező században lenne olyan helyzet". Nos, én a köztévé kérdezőivel ellentétben válaszolok is a kérdésre. Igen, ha a történelem úgy hozná, ha adódna olyan helyzet, amikor lehetővé válna vagy kiharcolható lenne a magyar igazság, akkor nem haboznék. És azt gondolom, aki magyarul gondolkodik, nem is lehet más célja, mint nemzettestvéreink egyesítése egy szabad hazában, a Kárpát-medencében. Hogy ennek milyen formáját találjuk ki, az csak rajtunk múlik. Az utolsó Orbán-kormány idején a románok azon siránkoztak, hogy tele van Erdély MOL-kutakkal, és esélye sincs, hogy az ember Budapest felé haladva román benzinkutakkal találkozhasson. Én is azt gondolom, hogy a Kárpát-medence magyarjainak egyesítése elsősorban gazdasági és kulturális feladat.

- Trianon sokak szemében egy igazságtétel...

- Trianon "igazságát" ma csak azok hangoztatják kis hazánkban, akiknek a világon semmi közük nincs sem a magyarsághoz, sem a történelmünkhöz. És vérig sértődnek, ha idegenszívűeknek nevezik őket. Pedig milyen más szóval lehetne leírni a nemzethez való viszonyulásukat? Rendben, tudnék még sok más szót is említeni, de jólneveltségem megakadályoz abban, hogy egyéb jelzőket alkalmazzak. Illyés Gyula mondta: "Magyar az, akinek fáj Trianon." Ezeknek az embereknek nem fáj. Sőt. És ők vannak most mindenféle "megmondóemberi" poszton, és ha támadják őket a vállalhatatlan és védhetetlen nézeteik miatt, akkor mindjárt antiszemitizmust kiáltanak.

- Ön jobbikos, tehát eredendően antiszemita és fajgyűlölő is...

- Ezeken a dolgokon már rég csak nevetek. Azt gondolom, ott élt át egy hatalmas váltást a választási kampány, amikor a Jobbikot már nem lehetett ezekkel a nevetséges jelzőkkel illetni. Fasiszta, antiszemita, fajgyűlölő, rasszista, idegengyűlölő, és hadd ne soroljam. Az emberekről leperegnek ezek a vádak. Sőt, Manyi néni a kis faluban, akinek már mindenét ellopták a cigányok, azt gondolta, hogy a Jobbik igenis legyen fajgyűlölő. Manyi néni már nem úgy gondolkodott, hogy van nekem rendes, jóravaló cigány ismerősöm is, hanem úgy, hogy akik ellopták az összes tyúkomat, azokat igenis büntessék meg, fajra és bőrszínre tekintet nélkül.

- Ez a vélemény a cigányozás kategóriájába tartozik..

- Rólam is lepereg már az ilyesmi. Bejárta az internetet az az írásom, amit a rendőr barátomhoz címeztem. Szerepelt benne egy cigány fiú, ha valaki tudni akarja, miről mit gondolok, abban ott van. FankaDeli zenéjét szerkesztették alá, ami számomra megtisztelő. Tizedik évfolyamába érkezett a Keresztény Élet című hetilap családregény-rovata, amit a kezdetektől írok. Szerepelt benne egy cigány kisfiú, aki... Tudja mit? Hagyjuk. Most akkor én védekezzek? Hajtogassam, hogy nem vagyok rasszista? Hogy nem vagyok náci? Példálózzak? Mosakodjak? Nincs miért. Méltatlan.

- Pedig érdekelne, mi a véleménye az úgynevezett cigánykérdésről.

- No, akkor végre eljutottunk a lényeghez. A pozitív diszkrimináció a világ legkártékonyabb találmánya. Nem mellesleg szembe megy mindazzal, amit a magukfajták a "Szabadság - Egyenlőség - Testvériség" alapelvből próbálnak levezetni. Nem pozitív diszkriminációt kell alkalmazni, hanem a negatívat egyszer és mindenkorra megszüntetni. Kész. Mindenkire ugyanazok a törvények vonatkozzanak, mindenkit ugyanúgy bíráljanak el. Ha egyszer valaki azzal a soha nem látott előnnyel jön erre a világra, hogy ő embernek születik, akkor adjon meg neki minden előnyt a társadalom, hogy az is lehessen. Rajta áll, hogy él-e ezzel a lehetőséggel. Ha emberként akar élni, segítjük és támogatjuk, köztünk a helye, de ha vét a szabályok ellen, akkor meg börtönbe vele. Ennyire egyszerű. És ha másodjára is megszegi a törvényeinket, akkor törjön követ Recsken élete végéig. Jártam ott, hatalmas kövek vannak még egyben.

- És az antiszemitizmus?

- Ilyenkor szoktak az emberek a "de hát nekem vannak zsidó barátaim is" klisével előhozakodni. Én nem hozakodom elő. Tudniillik fogalmam sincs, hogy a barátaim között hány zsidó és nemzsidó van. De hadd mondjak egy olyan példát, ami az olvasóink számára is érthető lesz. A szerzőink közt szerepel egy olyan ember, aki vállalja mind zsidó identitását, mind a Magyar Gárda iránti hűségét. Reiner Péternek hívják. Ha róla kérdeznének, nekem az első szó, ami eszembe jutna, az lenne, hogy magyar. És csupa nagybetűvel. Reiner Péter, a magyar zsidó, akinek hazafiságát és elkötelezettségét senki nem kérdőjelezheti meg. Számomra magyarságomban és újságírói munkámban ő egy etalon, és ez már mindig is így lesz.

- Ezek szerint a Szebb Jövőnél számon tartják, hogy ki zsidó és ki nem?

- Nem mi tartjuk számon, hogy ki a zsidó, hanem a túloldal. Mi leginkább azt tartjuk számon, hogy ki a magyar. Aki a magyar érdekek irányában cselekszik, az magyar. Eközben lehet sváb, tót, román, zsidó, szerb vagy akármilyen más identitása. Soha életemben nem hívtam fel senkit, aki beküldött egy írást a szerkesztőségünkhöz, hogy megtudakoljam, miféle ősökkel rendelkezik. (nevetés...) Az írás, a szavak minősítettek mindenkit. Azok alapján el lehetett dönteni, magyar ügyet szolgál-e, avagy sem.

(szebbjovo.hu alapján szerk.)