2011. január 4. Közélet

Míg a legtöbben a jelenlegi kormányt ostorozzák csak, Tamás Gáspár Miklós egy német napilapban ismeri el: nincs sok okunk visszasírni az elmúlt éveket.

„Utálattal írom meg ezt a cikket", adja meg saját írásának alaphangját a baloldali filozófus, aki a magyar sajtótörvény kapcsán írt publicisztikát a berlini balliberális, főleg a zöldekhez közel álló, a hatvannyolcas értelmiségi házi újságjának számító TAZ napilapba.

És valóban: miközben TGM felsorolja az aggasztó jeleket - a médiatörvénytől a kultúra kiszárításán át a rasszista alapú szegényellenességig -, elismeri: az elbukni látszó liberális modell nem az a rendszer, amiért ő igazán könnyeket hullatna. „ Senki sem kívánja vissza ezt a világot, ahol káosz, szegénység, korrupció, szolgalelkűség, vesztegetés, kufárkodás, a szegények megvetése, egyenlőtlenség és képmutatás terjengett..." Az SZDSZ egyik alapítója és egykori parlamenti képviselője voltaképpen a magyar 1989-es rendszerváltás kudarcát mondja ki. „A magyar köztársaság alapítóinak egyikeként minden vagyok, csak nem büszke."

TGM szerint képmutatás lenne holmi európaiság nevében bírálni az Orbán-rezsimet, elvégre annak antiliberális, értelmiségellenes retorikája, főleg a jómódúaknak kedvező gazdaságpolitikája és mostani médiatörvénye nem is áll olyan nagyon messze az európai politikai valóságtól, amelyet Berlusconik, Sarkozyk, Geert Wildersek vagy éppen az ősszel rasszista kirohanásokra vetemedő Horst Seehofer bajor miniszterelnökhöz hasonlatos figurák határoznak meg.

Egy ilyen Európában talán nem is annyira szokatlan mindaz, amit Orbán tesz. TGM igen élesen utasítja helyre az Európai Uniót is, amely szerinte „idióta politikát" folytat, mindenféle megszorító intézkedésekre kötelezné Magyarországot - így hát ne is csodálkozzon Brüsszel, ha a magyarokat kevéssé érdekli a mostani európai kritika. TGM szerint egy elszegényedett társadalomban, ahol hiányzik a szolidaritás, az igazság, az emberek a legkevésbé sem mindenféle liberális intézményekért, fékekért meg egyensúlyokért fognak aggódni. Van ennél nagyobb gondjuk.

TGM alapállása láthatóan különbözik az eddigi bírálatoktól, amelyek főleg a magyar baloldal liberális szegmenséből érkeztek, és a liberalizmus hiányát panaszolták fel a nyugati lapokban - úgy téve, mintha hasonló tendenciák nyugaton nem is lennének. TGM az első, aki úgy bírál, hogy közben nem a letűnt húsz évet sírja vissza, hanem elismeri annak hibáit, és nem dől be Európa ártatlanságának. Valódi baloldali gondolkodóként őt inkább az Orbán-kormány kulturális provincializmusa, valamint a gazdaságpolitikájában megvalósuló szegényellenessége zavarja. (Tény, az alacsony, egykulcsos adó, amely nyugaton rendszerint a neoliberális erők fő követelése szokott lenni, elsősorban a jobb módúaknak kedvez, elvégre náluk valóban több marad a bruttóból vissza, valamint őket kevéssé érinti az állami újraelosztás mértékének csökkenése.)

Az új adótörvény és a sztrájkjog eltörlése egy irányba mutat: az állam a pénzt „ a fiatal és fehér középosztálynál" hagyná, azaz a legszegényebb rétegekről eleve lemondana - megvonva tőlük a sztrájk jogát is.

Írásában nem kér Európától segítséget, hanem egyszerűen vázolja egy nacionalista-konzervatív rezsim kiépülésének fázisait - némi melankolikus távolságtartással. Megemlíti a Trianon-törvényt, a nemzeti jelzőkben tobzódó új intézmények és nyilatkozatok garmadáját, a kispártoknak kedvezőtlen választási törvénymódosítást, a fideszes pártkatonák pozícióba ültetését, a független intézmények bekebelezését, a titkosszolgálatok politikai célú esetleges felhasználását (elvégre Orbán testőre lett az új terrorellenes központ vezetője). TGM, aki jelenleg a Zöld Baloldal elnöki pozícióját is betölti, szól az indokolás nélküli kirúgásokról, a sokszor a szükséges képzettséggel sem rendelkező pártkatonákról, a konzervatív oktatási tervekről, az egyetemisták számának csökkentéséről. Szerinte a szegényeket az új kormány meg akarja bélyegezni, és többségüket - esetleg rasszista indokokkal - az állami segélyezésből ki is zárná. A baloldali filozófus szerint - amint egyébként ez más országok jobboldali kormányaira is jellemző - a hatalom a szociális kérdéseket a büntetőjog eszközeivel akarja láthatatlanná tenni. Nem véletlen, hogy új börtönök nyílnak majd.

A szellemi életben eközben a konzervatívok tisztogatásba kezdtek, az egyetemeket már az uralmuk alá vonták, a baloldalhoz közel álló intézményeket - például a nyugaton is elismert 1956-os Intézetet - kivéreztetik, és a színházi életben az alternatív kultúrát a bóvli válthatja fel. „ Az operett lép az avant-garde helyére." A színházak után a filmipar, majd a kiadók megrendszabályozása, felszámolása következhet.

Ebbe a sorba illeszkedik a médiatörvény is. Az új médiahatóság a túlságosan szélesen értelmezhető fogalmak miatt voltaképpen kénye-kedve szerint ítélkezhet a sajtóról, s közben a közszolgálati médiából száműznék a pluralizmust, elvégre ezentúl egyetlen központ gyártaná - feltehetően nem a kormány ízlésével ellentétesen - a híreket. Megemlíti, hogy a közszolgálati médiumok vezetői egytől egyig a jobboldali, szélsőjobboldali rádióktól, kábeltévéktől érkeznek.

TGM szerint azonban mindazokat, akik ma a kormányt kritizálják, voltaképpen az előző kabinetek védelmezőiként utasítja el a közvélemény - éspedig, teszi hozzá a filozófus, az előző szocialista kormányok „ liberális színfalak" és holmi „mesterkélt pluralizmus vagy tolerancia" mögé rejtett „neokonzervatív" politikája joggal népszerűtlen ma Magyarországon. „Senki sem gyászolja a demokráciát, mert senki sem hiszi, hogy bármikor is demokráciában éltünk volna." Elvégre: „az igazságszolgáltatás vagy a rendőrség nem mostantól lett pártos, igazságtalan, brutális és hatékonytalan." Ráadásul a korábbi időszakokban megjelent szélsőjobboldali terrorizmusnak az Orbán-kormány - ugyan rendőrállami módszerekkel - tudott csak megálljt parancsolni. Ez persze nem jelenti azt, hogy a kormány gazdaságpolitikáját ne hatná át a rasszizmus, a romaellenesség. A baloldalnak pedig szava sincs minderre, elvégre Magyarországon elfogadottá vált a meggyőződés - amit egy konzervatív értelmiségitől (feltehetően Tőkéczki Lászlótól) idéz TGM -, miszerint „az antifasizmus bűncselekmény".

„Itt tartunk most. Nincs visszaút a sikertelen és népszerűtlen liberális érába. Az új autoriter renddel szemben pedig nem látszik semmiféle alternatíva ", zárja borúsan a TAZ-ban írását Tamás Gáspár Miklós.

A cikk hangulata és mondanivalója szerint meglehetősen kilóg a berlini balliberális napilapból, amely még mindig egy elmúlt liberális korszakot sírna vissza Magyarországon. Sokkal jobban illeszkedik TGM véleménye a szélsőbaloldali, és amúgy a magyar jobboldallal a 2006-os események óta nem ritkán szimpatizáló Junge Welt napilapba, amely mai összefoglaló írásában szintén azt emeli ki, hogy a magyar médiatörvény és a kormány cenzúrakísérletei egyáltalán nem szokatlanok a mai Európában, elvégre a német CDU is megpróbált többször nyomást gyakorolni a közszolgálati adókra, ha azok netán túl kritikusak lettek volna.( hetivalasz.hu)

Kommentál

"Kutyából nem lesz szalonna.." Hol volt ez az elitnek sztárolt,  csúfolt emberke, amikor a MSZP-SZDSZ a saját hasznára nyúlta le az országot, közben mindenki  náci vagy antiszemita aki megkérdezte hol a lóvé?

Hol volt az emberke, mint liberális nem követeli a roma gyilkosságok megszervezőjének le tartóztatását. Mert csak az elkövetők vannak..Milyen érdekes hozzáállás...

JOBBOLDALI GONDOLAT