2012. december 4. Közélet

Őszintén reméljük, a Jobbik politikusai a vasárnapi tiltakozó nagygyűlés után ezerszer is meggondolják, hogy fasiszta szellemű szónoklatokkal traktálják szűkebb és tágabb, hovatovább a fél világot kitevő hallgatóságukat. Nem gondolom, hogy az Amerikában is hullámokat vető tiltakozási hullám késztetné érett önvizsgálatra és józan önmérsékletre a párt hangadóit.

Netán a beígért szankciók réme térítené jobb belátásra őket. Ám a mindenkori lehetséges következmények között akad egy, amelynek kockázatát lelkes lény semmiképpen nem vállalhatja: nehogy újabb beszédet mondjon az MSZP elnöke, Mesterházy Attila! Beszél ő úgyis eleget, nem kell újabb alkalmakat teremteni számára. A nagygyűlés előtti napon arról okította hallgatóit, hogy a kormány megfélemlíti az embereket, ezért azok nem merik elmondani a véleményüket.

Vasárnap délután felvetődött a kérdés, Mesterházy mondott hülyeséget, vagy a jelen lévő több tízezernyi embert a kormánynak nem sikerült megfélemlítenie, netán a tiltakozók nem a saját véleményüket képviselték. (Megjegyzendő: ha a kormány akkora tömeget képtelen megfélemlíteni, akkor az ez irányú tevékenysége szóra sem érdemes.)

Ám Mesterházyt olyan apróságok, mint a tények és a szavai közötti ellentmondások, a legkevésbé sem zavarják. Vasárnapi dörgedelmét azzal kezdte, hogy ímé, bebizonyosodott, neki volt igaza egy korábbi nyilatkozatában. Egy olasz baloldali lapban úgy fogalmazott, hogy Magyarországon fasiszta sodródás van, s ezért őt akkor egy kormánypárti képviselő lehazaárulózta, de ma már ez a képviselő is belátja, neki volt igaza. Igen ám, de pár hete, amikor számon kérték rajta az interjú egyes kitételeit, Mesterházy azzal védekezett, hogy szavait pontatlanul idézték, s ő nem fasisztázott.

Ezek után halkan érdeklődnénk: mikor is volt igaza Mesterházynak? S ez a kérdés egész mondandóját végigkísérte. Ugyanis ha szavait jól értjük, az volt az egész veleje, hogy Gyöngyösi Márton gyalázatos kijelentése a Fidesz politikájának logikus és törvényszerű következménye. Megint előhozakodott az Árpád-sávos zászlókkal, a nem baloldali írókkal és politikusokkal, akiket (szerinte) piedesztálra akarnak emelni, akik (szintén szerinte) a nyilasokat éltették. Majd azt követelte, hogy a Kossuth tér ne legyen Horthy-emléktér, hanem maradjon Kossuth, József Attila, Károlyi Mihály tere. (Rákóczit vajon miért hagyta ki?) Tett még egy alattomos megjegyzést Rogán Antalra, aki „merte vállalni” a részvételt, majd újabb követelésekkel állt elő: egyrészt a hétfői parlamenti ülés azzal kezdődjön, hogy Orbán Viktor ítéljen el mindenkit, akit Mesterházy előír számára, másrészt a kormány nevelje meg, szedje ráncba, tegye helyére a Jobbikot, mert már nem elég beszélni, hanem cselekedni kell, arra való a kétharmad.

Ha valakiben csak egy röpke pillanatra is feléledt a remény, hogy a magyar politikai és közélet jelentősebb erői találnak oly közös ügyet, amelynek képviseletére képesek összefogni, az hamarabb csalódott, mintsem a fenti tételt végiggondolhatta volna. Az MSZP elnöke, miként több „független értelmiségi” is, kapásból kétségbe vonta a jobboldaliak fasizmussal és fasisztákkal szembeni őszinte elkötelezettségét, és az újfasizmus elleni közös fellépést is jó ürügynek találta a parlamenti többség és a kormány szapulására. S nem csak becsmérelte a kormányt és a kormánypártokat, nem csak kioktatta őket, utasításokat is adott, mintegy jelezve, az ő diktátumai nélkül a jobboldal ne is álmodozzon semmiféle összefogásról, de még együttműködésről sem.

A magyar jobboldal sokszor és egyértelműen elítélte a fasizmus minden régi és új formáját. A baloldalnak a bolsevizmus ügyében még vannak adósságai.

(mno.hu)

Magyarországon a jobboldaliak többsége egyenrangúnak tartja a bolsevizmust és a nácizmust. Torzult demokrácia felfogásnak tartja, hogy a marxista tömeggyilkosok leszármazottai "demokráciát követelnek", ahol csak egy bűnös van: a nácizmus.

Szabad Hirek