• Nem marxista Örökségünk

1514. október 18-án készült el a Tripartium, vagyis a Hármaskönyv, mely a magyarság ősi, szkítákig visszanyúló jogszokásainak az összesítését adta.

A magyarság ősi jogszokásokat örökölt szkíta és hun felmenőitől, amelyek még a 16. században is használatban voltak, a vidéki bírák főleg a rögzült szokások alapján hoztak ítéletet. Miután sok vita merült fel az eltérő jogértelmezések miatt, többször felmerült az ötlete, hogy egységesíteni kellene a magyar jogszokásokat, hogy elejét vegyék az állandó huzakodásnak. A 16. század elején II. Ulászló felkérte Werbőczi István királyi ítélőmestert, hogy gyűjtse össze az ország összes jogszokását és törvényeit, bevett és elfogadott szokásokat és rendeleteket, szedje azokat csokorba, bontsa fejezetekre és címekre. Az elkészült művet ezek után a többi ítélőmester és királyi törvényszék bíró alaposan megvizsgálták, megvitatták azok tartalmait, majd a kellő megrostálás után az egyesített jogszokásokat egy könyvbe foglalták, ez lett a nyomtatásban is megjelent Tripartium. A jogszokás gyűjtemény célja az volt, hogy a magyar igazságszolgáltatásban megszűnjene az örökös jogértelmezési viták és egy biztos és maradandó, írott törvénykönyv legyen használatban. Ez a mű készült el 1514. október 18-án, amely három év múlva megjelent nyomtatásban is.

A könyv felosztása

Werbőczi bevezetőjében megírta a mű legfontosabb részeit és célkitűzését: „Nemes Magyarországnak törvényeit és törvényerőre emelkedett szokásait készülvén leírni, elhatároztam, az előttem álló tárgyra nézve némely megjegyzésre méltó dolgokat röviden előrebocsátani. Először is: az igazságról. Másodszor meg: a jogról és a jognak felosztásáról. Harmadszor pedig: a törvényről és a törvénynek nemeiről. Negyedszer: a szokásról és ennek feltételeiről: Ötödször és utoljára: a jó biró kellékeiről és egyéb, az igazságos törvényszolgáltatásra tartozó dolgokról, föltevén azt a kérdést: vajjon a birónak a perben előadottak és bizonyítottak alapján kell-e ítélnie, vagy pedig lelkiismerete szerint úgy, a mint a dolgot maga tudja. A minek röviden előrebocsátván, a dicsőséges Istennek segedelmével czélomhoz indulok és ennek a Magyarországnak külön törvényeit és törvényerőre emelkedett szokásait, a melyekkel közönségesen a törvénykezésben élünk (a mint azokra visszaemlékezhetem és azokat gyönge elmémbe foghatom) sorrend szerint előadom.”

Szkíta eredet

A 16. században nem volt kérdéses, hogy honnan is erednek a magyarok ősei. A szkítától és hunoktól való származás tudata elevenen élt a magyar nemesség körében, ez a tudat így természetesen belekerült a Hármaskönyvbe. Több helyen találkozunk a szkíta törvények és jogszokások emlegetésével, különösen a székelyek esetében. Werbőczi úgy tudta, hogy a Képes Krónikában szereplő ősi hun jogszokások egy része is érvényben volt valaha, ezért azokat belefoglalta művébe. A magyar királyi ítélőmester a következőképpen foglalta össze a magyarok származását:

„A scytha népektől szakadt vagy származott magyarok ugyanis, elhagyván őshazájukat, a Dunán innen és túl elterülő felső Pannoniában telepedtek le és Attila vezérük alatt országuk határait messze mindenfelé kiterjesztvén, győzedelmes fegyvereikkel Német-, Olasz- és Spanyolországok határaiba nyomultak be.Végre Szent István királynak, mint valamely mennyből leereszkedett világító fénynek intézkedésére, miután ez babonás és pogány hitüket kiküszöbölte, a katholikus hitvallást fogadták be.”

Erdélyi szkíták?

A mű 4. címében a következőt találjuk: „Az erdélyi scithákról, a kiket székelyeknek hivunk. Ezenkívül annak az erdélyi részekben a scithák, kiváltságos nemesek, a kik a scitha néptől, ennek Pannoniába való első bejövetele alkalmából származtak el, a kiket mi romlott néven "siculusoknak" nevezünk; a kik teljesen külön törvényekkel és szokásokkal élnek; a hadi dolgokban legjártasabbak: az örökségekben és a tisztségekben egymás közt (a régi szokás alapján) törzsek, nemzetségek és nemzetségi ágak szerint részesednek és osztozkodnak.”

A középkorban élt magyarok számára nem volt kétség, hogy kik voltak őseik és milyen örökséget hagytak hátra, utódaiknak. Ezt a biztos nemzettudatot a Habsburgok törték meg, akik nem akarták, hogy büszkék legyünk őseinkre. Sajnos, ez az irányvonal azóta is folyamatosan rombolja a magyarság értékeit és ősi tudását. A Hármaskönyv alapvető mű mindannyiunk számára, hogy megismerkedjünk eleink értékeivel és ősi jogszokásaival.

Szabad Hirek