2010. június 11. Közélet

Már Isten említésénél látszott – igazából lehetett tudni előre –, hogy a tudatipar nagyágyúi, monopolistái és kartellezői minden erővel támadni fognak. Annak a bizonyos törvénynek a preambulumában az áll, hogy akik hisznek Istenben, és akik nem… A tudatipar zsoldosai ebből annyit tártak a nyilvánosság elé, hogy az új kormány kirekeszti a társadalomból az ateistákat, mert beemeli Isten nevét a törvény szövegébe. Magyarul arról van szó, hogy a tudatipar keretlegényei nem tudják elviselni az istenhívőket, s minden erővel megpróbálják őket kirekeszteni a polgári társadalom sáncaiból, miközben veszettül gajdolnak, hogy őket bántják és kirekesztik.

A tudatipar Lenin-fiúi megindították a kultúrharcot. Mint mindig. (cionnácizmus védelmében)

A harc legújabb ütközete Kövér László Károlyi szobráról mondott szavai körül zajlik majd.

Mert Károlyi a tudatipar felségterülete szintúgy, miként az egész Tanácsköztársaság, a vörös rémuralom, a Horthy-korszak „hivatalos” és „PC” értékelése, továbbá az antiszemitizmus kérdésköre. A tudatipar sakáljai kilencven esztendeje őrzik befolyásukat és monopóliumaikat ezeken a területeken.

Mert mély meggyőződésük szerint mégiscsak ők a történelem urai. Mint győztesek nekünk mint alsórendűek el kell fogadni az ő „történelmüket”.

Így azután már a kérdések feltevése is bűn.

Bűn gondolkodni, kérdezni, olvasni olyasmit, amit őszerintük nem ildomos olvasni. Bűn elolvasni Tormay Cecile Bujdosó könyv című művét. (Tormay Cecile-t amúgy Nobel-díjra terjesztették fel, aztán ötven évre kitagadták a magyar szellemi életből Máraival együtt a tudatipar hóhérai.) Bűn Tormay Cecile-t olvasni, mert esetleg kiderül, kik voltak Kun Béláék (pincepatkányok voltak). Bűn, mert esetleg kiderül, ki is volt valójában Károlyi Mihály. (Ha jóindulatú vagyok, egy debil, képességtelen idióta, akit a szerencsétlen történelmi körülmények Magyarország élére emeltek. Ha tárgyszerűbb vagyok, hát egy haza-, nemzet- és osztályáruló, aki nem átallott még Rákosi Mátyás szolgálatába sem állani…)

A tudatipar dühödt patkányai nem szeretnek ilyesmikről hallani. Nem szeretik hallani, ki volt Linder Béla, Károlyi hadügyminisztere, akit 1962-ben Belgrádban katonai tiszteletadással temettetett el Tito. A tudatipar fekete serege nem akarja, hogy olvasható legyen Mályusz Elemér Vörös emigráció című műve, mert abból esetleg kiderül, mit és hogyan tett a Tanácsköztársaság után Magyarország ellen a bukott patkányfalka.

S miközben a tudatipar nagytőkései mindezt nem szeretnék, egyfolytában a szabadságról, a toleranciáról, a megértésről, a tiszteletről vernyákolnak.

Hát ennyit akartam elmondani. A várható harc előszavaként. S még azt, hogy Károlyi Mihály nyomorult életében semmi, de semmi nincsen, amiért szobrot érdemelne. Kéthly Annáéban viszont igenis van…

(P. S.: A legfrissebb hír szerint Biszku Béla lánya elintézte, hogy az Uránia mozi ne vetítse az apjáról, Biszku Béláról szóló filmet. Személyiségi jogokra hivatkozott. Biszku Béla egy rohadt gyilkos. A többi nyálfolyató gyilkossal együtt bíróság előtt kellene állnia. Mint azoknak, akiket százévesen is előásnak, ha kell, hát az őserdő mélyéről. De Biszku elvtárs köszöni, jól van, élvezi kiemelt nyugdíját, és a jelek szerint végelgyengülésben, ágyban, párnák közt fog távozni közülünk. Nincsen ez így jól. Nagyon nincsen…)

Mert vannak társadalmunkban "amőbaagyú" értelmiségnek nevezett emberkék akik a náci és a kommunista gyilkosságok között hullarabló szintjén különbséget tudnak tenni.

(Polgári Hirszemle alapján szerk.)