2010. november 2. Közélet

Nagy a felzúdulás a „jóléti” táborban, azok körében, akik a liberálkapitalista elvek érlelő sugaraitól növekedhettek és válhattak vagyonos polgárokká az elmúlt tíz–húsz esztendőben. A kivételezettek köréről van szó, hiszen jóléti társadalomról Magyarországon nyilvánvalóan nem beszélhetünk, csak a lassacskán osztállyá szerveződő jól élőkről. Ők most osztályarcot indítanak a kormány ellen.

Korábban Gyurcsány, a nagy kezdeményező már „szabadságharcot” hirdetett az így-úgy összelopott vagyonok védelmére az állammal szemben, ilyesféle jelszóval: „El a kezekkel a vagyonomtól!” Neki ugyanis mindegy, hogy KISZ-vezetőként a proletárdiktatúra nevében vívja a maga jóléti osztályharcát, vagy liberalizmus címszó alatt, a létező kapitalizmus élharcosaként. A lényeg, hogy ő mindenkor kivételezett helyzetben legyen. Ha ehhez szabadság kell, legyen szabadság, ha diktatúra kell, legyen az. Ám a bukott puccsvitéz hiába hirdet bármit, már nem az ő repedt trombitájára gyülekeznek a hozzá hasonló osztályharcosok sem.

A felzúdulók most korábbi vezérüktől függetlenül estek neki a kormány két intézkedésének, mert mégiscsak tűrhetetlen, hogy az állam adóztatással elvegye az ügyesen kifundált végkielégítések kétmillió forint feletti részét, „ koldusbotra juttatva” így azokat, akik a rendszerváltásos káoszban már helyet foglalhattak a „tetőn”. Az Alkotmánybíróság ezúttal lovat is adott alájuk, harci paripát. Kétségtelen, hogy az Alkotmánybíróság nem a társadalom, hanem az alaptörvény védelmére szerveződött, akármilyen legyen is az az „alkotmány” az új osztály érdekében. Mert a jogállam az jogállam, és hogy jön ahhoz a kormányzat, hogy végre egyszer a felszentelt jogot félretolva inkább a társadalom igazságérzetére legyen tekintettel, ha kell, új alkotmánnyal. Ez a bajuk a magánnyugdíjpénztárak ügyében is.

E „szabadsághősöket ” cseppet sem zavarta annak idején, hogy az országot eladták és eladósították, miközben az emberektől elvették a döntés szabadságát, hogy a nehezen megkeresett forintjaikról maguk dönthessenek. Nem jut eszükbe, hogyan kötelezték őket a magánpénztárak érdekében, ami a legelemibb szabadságjoguktól való megfosztásukat jelentette akkor. Most pedig ez a kormány azt mondja: válasszanak. Ha több és biztosabb nyugdíjat nyújtanak a tagságuknak a magánpénztárak, akkor az emberek úgyis odateszik a pénzüket, ám ha jobban bíznak az állami garanciákban, akkor azt választják. Ennyi az egész. Csak az utóbbi esetben valakik „fent” rosszul járnak, a lentiek, a kispénzűek pedig nekik amúgy sem számítanak. A fontos, hogy teljesítsük nemzetközi kötelezettségeinket, a nemzeti kötelmek pedig számukra szintúgy érdektelenek. Fizesse tehát az állam azt az adósságot, amit ezek az osztályharcosok hoztak össze; szorítson a már elszegényített milliókon s a költségvetésen, amennyit akar, őket azonban hagyja békén – mert ami jogos a társadalom nagy többségét érintően, az jogtiprás, ha őket is éri. Ez az osztályharc logikája megint. Ez a logika mellékesen azt is szolgálja, hogy a nemzet véletlenül se állhasson össze, az új osztály meg szabadon integrálódhasson a nagy nemzetköziségbe.

Nem csak arról van szó tehát, ami most ürügyként szolgál. A magukat szocialistának maszkírozott újgazdagok, a liberálisokkal együtt, most még egy kormánybuktatást is kalkulálnak, mint egykor segítségükkel az SZDSZ a hírhedt taxisblokád idején. Akkor sem sikerült, most sem fog. Akkor is föllármázták a nemzetközi sajtót, most is. Mindig ezt teszik. Tán azt remélik, hogy valóban „ez a harc lesz a végső”. Tévednek megint, mert a népnek elege lett belőlük. Lehetnek még néhányan süketek és vakok, de őket is csak ideig-óráig lehet ámítani. Az osztályharcot persze lehet folytatni, de már nem a nép nevében, mert akiket ők tettek proletárokká, azok azt nem köszönik meg nekik. A szocialista álarc is lehull újra meg újra. Láthatóvá válik a csalás, mint most is, amikor jobboldali kormánytól védik az úgynevezett baloldalon a kivételezetteket, míg a kormány igyekszik tőlük védeni a társadalmat – legalább egy kissé igazságosabb elosztás érdekében. Ha nem tudnánk, kik ezek az osztályharcos szocialista újgazdagok, elég furcsának tarthatnánk a helyzetet. Ha nem éltük volna át azokat az éveket, amelyek az ő hazugságaik, csalásaik és fosztogatásaik tömege révén nyomorítják most az országot, talán még csodálkozhatnánk is. De ma már csodálkozni se tudunk.(Forrás: Magyar Hirlap online)

JOBBIK GONDOLAT