2012/08/17  Közélet   Kaslik Péter

A kozmopolita, és a költészet
Ungváry Krisztián Berlinben járt beárulás végett

A szűnni nem akaró magyarellenes hazugságkampány laza logikája szerint Magyarországon azért nincs demokrácia, mert a többség van hatalmon. Törvényesség pedig azért nincs, mert az országot szabályosan elfogadott alkotmány alapján kormányozzák. Amint minden embert nem lehet mindig elbolondítani, úgy ezeket az önellentmondásokon alapuló vádakat sem lehetséges a végtelenségig fokozni. A fentiek miatt a magyarországi neoliberálisok az eddigi egyszerű hazugságokat, a gyűlölködő szitkokat és a felelőtlen félelemkeltést a tavasz eljöttével homályosabb elméleti síkra helyezték. A magyarellenes kampány „új stílusa” a tudományosság köntösébe öltöztetett lélektani és társadalomtudományi fogalmakkal való fölényeskedés.

Az „új stílus” évada Ungváry Krisztián berlini fellépésével kezdődött. Ungváry Krisztián 2012. március 12-én Berlinben részt vett a Német Külpolitikai Társaság (DGAP) Magyarországgal foglalkozó zárt (!),”Nur für geladene Gäste” vitafórumán.  ami a magyarországi demokrácia hiányáról szólt. Tehát, Németországban zárt ülésen arról tárgyalnak, hogy Magyarországon nincs demokrácia.

A Magyar Távirati Iroda 2012. március 13-án a DGAP Magyarországról szóló, fenti vitafórumával kapcsolatban egy igen különleges jelentést tett közé.¹   Az MTI jelentését ez idáig majdnem minden magyarországi lap szóról szóra leközölte, de azt egyik sem elemezte. Ez talán az MTI jelentésének nehezen érthető szerkezeti felépítésének tudható. Az MTI jelentésének puszta értelmezése, a „ki, hol, mit mondott, mikor és hol” homályos részletei elriasztják az elemzőket. A jelentésben idézett Ungváry Krisztián szavai azonban annyira súlyosak és tünetszerűek, hogy azok a „hülyeség, ha fájna”, és a „minden napra jut valami őrület” alapján nem mellőzhetőek. A jelenlegi írás a továbbiakban az MTI Ungváry Krisztián berlini fellépéséről szóló jelentésének értelmezésére összpontosul

AZ MTI jelentésének első része Ungváry Krisztiánnak a vitafórumon elhangzott szavait foglalja össze, aki a vitafórumon a következőképpen „vélekedett: „Súlyos gond, hogy a kormány teljesen más hangot üt meg külföldön, mint a belpolitikában, mert nem lehet egyszerre két malomban őrölni.”  Az MTI jelentése nem tér ki arra, hogy Ungváry Krisztián a fenti tévesen használt magyar szólást a helyszínen németül mondta-e, vagy csak utólag, „itthon” mondja „magyarosan.” A szólások minden nyelvben állandósult, idézetszerű szókapcsolatra épülnek. A szólások és az aforizmák téves használata ezért minden kultúrában az írástudatlanság és a műveletlenség jele.

A DGAP is az ülés másnapján hivatalos közleményt adott ki a vitafórumról.² A  közleményben  nem  szerepel sem a MTI közleményében szereplő két malom példázata, sem a magyar kormány állítólagos kettős kommunikációjának bírálata.  Különleges az is, hogy a DGAP egy oldalas beszámolójának negyed részét nem a vitafórum résztvevőinek, vagy valamelyik résztvevőnek képe, hanem Orbán Viktor egyik, az újságíróknak nyilatkozó régebbi ismert képe díszíti, illetve tölti ki. 
Az MTI jelentésének második részében Ungváry Krisztián „a pódiumbeszélgetést felidézve”, tehát utólag, az MTI-nek a következőket mondja:

 „nem lehet folyamatosan azt csinálni, hogy kifelé Máriai Sándor a legnagyobb magyar író, befelé meg Wass Albert”, mert ha „a magyar lakosságot Wass Albertre szocializálják”, akkor egy idő után kezelhetetlen lesz a helyzet.”³

A fenti szavak hallatán „a hülyeség, ha fájna”, és a „minden napra jut valami őrület” határán túl felmerül Ungváry Krisztián és a magyarországi neoliberálisok valóság felfogásának kérdése is. Hiszik-e, amit mondanak? Tudják-e miről beszélnek? Ungváry Krisztián fenti mondata a mások által irányított „szocializációra” vonatkozik: tehát valakik „Wass Albertre szocializálják a lakosságot.” Mi a szocializáció, és lehetséges-e másokat vagy netán az egész „lakosságot” az állam rendelkezésére álló módszerekkel egy íróra vagy költőre szocializálni?

A szocializáció a legszélesebb értelemben a társadalomba vagy csoportba való zökkenőmentes beilleszkedéshez szükséges jártasságok és elfogadható viselkedési minták elsajátítása. A szocializáció ezáltal az egyénileg  elfogadható  közös értékek elsajátítására vonatkozik. A szocializáció tehát az egyén kialakulásának a folyamata: kik vagyunk és hogyan válunk azzá, akik vagyunk. Társadalmi szempontból a szocializálódás a társadalom folytonosságának az eleme.

A szocializálódás kérdésköre roppant összetett, és az ide vonatkozó elméletek a „születés” vagy a „nevelés” (kultúra) pólusai között, illetve a „tiszta lap” és az öröklődés, illetve a mélyebb örökléstani tényezők jelentőségének sarkalatai között foglalnak helyet. Napjainkban legalább hat módszeresen felépített és tudományosan elfogadott elmélet foglalkozik behatóan a szocializációval, belértve Erik H. Erikson széleskörűen elfogadott elmélet is a szocializálódás hét szakászáról.

A fenti hat elmélet keretein belül a szocializálódásnak hét külön típusa ismeretes, amelyek közül csak egy vonatkozik a kulturális szocializálódásra, ahova esetleg a költészet hatása is besorolható. A szocializálódásra kiható intézményeknek nyolc fajtája ismeretes, amelyek közül az esetleges állami beavatkozás csak egy a nyolc közül.

A fenti, igen hasznos és a nevelésben ma is használatos elméletekkel párhuzamosan ide tartozik Carl G. Jung életműve is, mely szerint az egyén kialakulásának folyamata (szocializáció) az ellentétek közötti egyensúly helyreállítása, vagyis az archetípusok, a közös tudatalatti és a jelen eseményeinek,és állapotának összehangolása. Mindezt betetőzi James Hillman roppant jelentős életműve, amely Jung tanaira épül ugyan, de  túlmutat azon. Az ego, az anima és az animus, valamint az árnyék helyett Lehmann az önmagában egészet képező idő és társadalmi megkötöttségektől, és ezáltal minden tartós külső benyomástól mentes, autonóm lélekre összpontosít. Lehmann szerint: „A tudatosodás a hibákból, véletlenekből, a végtelenből, a tudatos  irányításnál mélyebb forrásokból fakad.” A költők, a magyar költők is, évszázadok óta ezt írják.

A fentiek jegyében Ungváry Krisztián nem csak nem tudja miről beszél, de azt sem tudja, hogy mi mindent nem tud a szocializálódásról. A magyarországi neoliberális elit mondvacsinált csillaga leragad az „Új szovjet ember”, s „Az új ember kovácsa”  sztálini felfogásánál, mely szerint az írók és a költők a lélek mérnökei, akiknek az a megbízatásuk, hogy a „lakosságot” a  „pártosság, az eszmeiség és a népiesség”  módszereivel a „helyes” irányba  “szocializálják.”

Ungváry Krisztián fent idézett mondanának a “Wass Albertre szocializálják” része önmagában is az elképesztő tudatlanságra vall, vagy Ungváry Krisztián megingott valóságérzékelésének a kóros tünete. Amint láttuk, a szocializálódás roppant összetett, egész lényünket igénylő, egyidejű hatásokat és benyomásokat ellensúlyozó folyamat. Az egyetlen személyre való szocializálódás, tehát nem csak fizikai lehetetlenség, hanem nyelvileg is téves szerkezet.

Mindezt betetőzi az is, hogy a jelenlegi kormányt megelőzően az idegen hatalomra támaszkodó kommunista uralom majdnem hatvan évig tartott Magyarországon. Mire, vagy kire szocializálták az embereket ez idő alatt, és hogyan lehet őket most „visszaszocializálni?” Ismeretes az is, hogy csak a jelenlegi kormányt megelőző MSZP-nek volt és van ma is a párt célkitűzéseinek megvalósításáért járó irodalmi díja: a Táncsis Mihály Irodalmi Díj, amelynek egyik legutóbbi nyertese Spiró György, és a ma már hírhedté vált Kertész Ákos.⁴ Spiró György ma is érettségi tétel Magyarországon.

Lehet-e „valakire” szocializálni a „lakosságot?” Hogyan „szocializálják” egy maghatározott költőre a lakosságot? Házról házra járnak és felmondatják az emberek apraja nagyjával Wass Albert előírt verseit? Mi történik azokkal, akik puskáznak?  Mi történik azokkal, akik nem mondják fel az előírt verset, vagy azokkal, akik szabályosan felmondják ugyan, de azt nem érzik át szívvel lélekkel?

Ungváry Krisztián fent idézet mondatának a legveszélyesebb kifejezése a „kezelhetetlen lesz a helyzet.” Kire hárul, illetve ki, vagy mi az a misztikus hatalom, amelyre a helyzet „kezelése” hárul? Mikor érkezik el ez a pillanat és ki dönti el? Mit jelent a „kezelés”? Végső megoldásról vagy esetenkénti wassalberttalanításról van szó? Ki lesz az ellenszer? Spiró Görgy? Netán Esterházy Péter, a jelenlegi magyargyalázás elődje, aki annakidején megmondta, hogyan gondozd a magyarodat, vagy Petri György, az istentömimáriát versével oltják be az ellenszegülőket?

Ungváry Krisztián mondatának a „nem lehet folyamatosan azt csinálni, hogy kifelé Máriai Sándor a legnagyobb magyar író, befelé meg Wass Albert” megállapításáról csak annyit, hogy hol, mikor és hogyan terjeszti a kormány, vagy bárki, hogy „kifele” vagy „befele” ki a legnagyobb magyar író? Ki mondja meg és minek alapján, hogy ki a „legnagyobb” író?

A poszt kommunista és neoliberális értékrend alapján Magyarországon a népies és nemzeti irodalom, s a kozmpolitizmus szembeállítása politikai eredetű, nem pedig esztétikai fogalom. A magyar irodalomban és kultúrában mind a kozmpolita, urbánus, mind a népies, nemzeti irodalomnak ma is élő és értékes hagyományai vannak, amelyek a magyar társadalomfejlődés következményei. Reviczky Gyula, aki egyike az első kozmpolita költőinknek, Arany János: „Kozmopolita költészet” c. versére írott válaszában büszkén vallja, hogy számára is áldott az a bölcső, mely magyarrá ringatta, s áldja a sorsot, mely szívébe dalt adott. Reviczky Gyula válaszversének érvei ma is érthetőek és elfogadhatóak. Ismeretes az is, hogy Reviczky Gyula egy gyönyörű verset írt Arany János halálára, amelyben Arany János, és a magyar nemzet iránti tiszteletét fejezi ki: „Amíg téged csodálunk: addig éljünk!”

Ungváry Krisztián fenti kifakadásának, és egész botrányos ténykedésének semmi köze sincs sem az igazi kozmopolitizmushoz, sem a magyar költészet iránti aggodalomhoz, de még az olvasóközönség jelenlegi ízléséhez és annak kulturális szintjéhez sem. A liberális politikai oldal saját előjogainak külföldi támogatással való visszaszerzésének kísérletéről van szó.

A magyar költészet különleges helyet foglal el nemzetünk történetében. Aki nem bízik abban, hogy kultúránk, költészetünk és a magyarok jelleme nem képes egy írót vagy költőt az őt megillető helyre tenni, az lebecsüli, vagy nem ismeri költészetünket és kultúránkat. A jelenlegi Wass Albert kultusznak különben is több köze van az elmúlt kommunista korszak nemzetietlen és tiltó jellegű „szocializáló” irodalompolitikájához, mint a magyar olvasóközönség eredendően rossz vagy jó beállítottságához.

A magyarok szeretik a költészetet és önmaguk is képesek eldönteni, hogy ki a jó költő és ki nem. Amíg Ungváry Krisztián a sztálini agymosás szintjén külföldön érvel saját hazájának kultúrája ellen, addig az országban a költők énekelnek, és amíg könyv van, addig olvasó is lesz.  A rendelkezésre álló adatok alapján, Magyarországon évente négyszáz verseskötet jelenik meg. Ungváry Krisztiánnak a magyar olvasókra és a magyar költészetre vonatkozó rosszhiszemű és avatatlan kijelentése a magyarok és a magyar kultúra lebecsülését jelenti.

Az elit feladata a nemzet jövőjébe vetett remény és hit fenntartása.  Vagyis, az elit közé az sorolható, aki azon fáradozik, hogy a nemzet felemelkedésének hitét életben tartsa. Ungváry Krisztiánnak és a jelenlegi magyargyalázók hadának azonban nem feladatai, hanem érdekei vannak. A magyar kultúra további felerősödéséhez és a magyar nemzet általános felemelkedéséhez nem Berlinben és másutt rendezett árulkodó kórusokra, hanem nemzeti önállóságra, szabadságra, békére és bizakodásra van szükség. A költő szavával üzenünk a külföldön vádaskodóknak: „Legyen béke már! Legyen vége már!”

Szabad Hirek