2009. november 6. Közélet (vágjuk a centit, még 157 nap a balliberális maffia uralkodásából)

Az államtitkár megigazította az öltönyét, vett egy nagy levegőt, és határozottan kilépett a földművelésügyi minisztérium bejárata elé. Már épp szólni kívánt a szembe jövő tüntetőkhöz, amikor egy véres marhafejet dobtak a lába elé. Egy pillanatra meglepődött, mert nem erre számított, pályafutása alatt ilyen még nem fordult vele elő. De gyorsan erőt vett magán és arcára újra kiült a jól megszokott hivatali gőg. Csak akkor bizonytalanodott el ismét, amikor tetőfokára hágott az indulat, és már a sokadik szlovák és lengyel tejet nyomták a keze közé. Azt sem értette, hogy miért nem nyugodtak meg a termelők, amikor azt mondta nekik, hogy menjenek Brüsszelbe tüntetni. Pedig frappáns visszavágásnak szánta, azt gondolta, ezzel megfordítja az események menetét.

Gőgös Zoltán azért került ilyen helyzetbe, mert sem tegnap, sem korábban nem fogta fel, a magyar tejtermelőknek már csakugyan nincs mit veszíteniük, számukra itt van a vég. Vajon milyen lelkiállapotban lenne az államtitkár akkor, ha másfél esztendeje úgy kellene dolgoznia, hogy közben nem kap bért, és még ő fizet a munkalehetőségért? Mert a tehenészetek Európa-szerte erre a sorsra jutottak egy, a magyar kormány által is támogatott brüszszeli döntés miatt, ami kiszolgáltatta őket a multinacionális feldolgozóknak és a szupermarketeknek. Azóta mélypontra zuhant a tej felvásárlási ára, ugyanakkor a kereskedelmi láncok egyre többet – szégyentelenül nagy összegeket – keresnek a gazdálkodók nyomorúságán. A haszonkulcs egyre nagyobb, a fogyasztói árak egy jottányit sem mentek lejjebb. Így történhet meg például az, hogy a hazai készítésű tejföl közel kétszeres áron jut el a magyar vevőkhöz, és a dobozos tejen is 68 százalékot kaszálnak az üzletek. A külföldi tulajdonú láncok ráadásul többnyire az importtermékeket használják fel azokra az akciókra, amikkel becsalogatják a bevásárlóközpontokba az embereket. A gazdálkodó nem szívesen tesz marhafejeket a minisztérium elé. Nem örömmel önti ki a tejet, csakis akkor tesz ilyet, amikor már a végsőkig elkeseredett. A Tesco és a Spar raktárai elé döntött 10-20 tonna tejes trágyalé ráadásul magáért beszél. Ilyen a helyzet, a jó minőségű hazai termék a multiknak ennyit ér. Pont annyit, mint Magyarország, ami csak egy rubrika számukra a bevételi táblázatban, és amíg jól tejelünk, addig fejnek minket, de máris kiselejtezésre ítéltetünk, ha lesoványodunk, vagy túlzottan megöregszünk. S a kormány is csak addig jó, amíg engedelmesen tűri, hogy a külföldiek évente ezermilliárd forint hasznot vigyenek ki az országból. Még tesz is bele bőven – egyedi támogatások és adókedvezmények formájában – a közösen befizetett pénzünkből. S míg a saját államunkban mi a tejelő marhák közé tartozunk, a multik szent tehénnek számítanak. Adódik a párhuzam: miközben Franciaországban sorra dobálják ki a Suez vízműszolgáltatót a városokból, és az ottani kormány feljelentett kilenc áruházláncot, addig nálunk a miniszterelnök Párizsban kér a pécsiek fellépéséért bocsánatot, a kereskedő óriások pedig mellényzsebből fizetik idehaza a beszerzési ár alatti értékesítésért rájuk rótt szúnyogcsípésnyi bírságot.

A tehenészetek által tegnap kiöntött tej minden cseppjében ott tükröződik az ország sorsa: az intézményesített káosz, a vég, az elkeseredés. Szétesett az államigazgatás, tanyalakókat gyilkolnak, elszabadult a bűnözés, családok ezrei süllyednek a reménytelenség mocsarába. Bajnai és társai lábai elé is oda lehetne dobni minden alkalommal azt, ami ebből a vágóhídra küldött országból megmaradt.

( mno.hu alapján szerk.)