2009. december 6. Közélet

Öt éve a magát baloldalinak nevező kormányzat aljas módon, az emberek legrosszabb tulajdonságát, az irigységet kihasználva gáncsolta el a nemzet egybetartozását megerősíteni szándékozó népszavazást. Erre emlékezett a Magyarok Világszövetsége szervezésében számtalan szervezet, szerveződés, köztük az Új Magyar Gárda Mozgalom is az ötödik évfordulón.

Mivel az ötvenes évek módszerei, azaz a rendeleti úton történő kormányzás már azt is megmondja, hogy ki, milyen ruhát vehet fel, ezért a gárdisták újítottak: olyan ruházatban jelentek meg, amilyet korábban egyetlen feloszlatott társadalmi szervezet sem viselt. A terepszínű gyakorlónadrág és a fekete barettsapka már nem szúrhatja szemét sem egyetlen sünnek, sem az időközben menekülni kényszerült bizonyíték-hamisító főnöküknek sem. Ennek ellenére úgy értesültünk, hogy pár bajtársunkkal a rendőrségi igazoltatás során közölték: ki fogják rájuk szabni az ötvenezer forintos bírságot. „Bocsánat, Virág elvtárs, ez már az ítélet…” – mondaná Pelikán elvtárs.

A népszavazásról, az igenek túl kicsi számáról már sokan, sokféleképp beszéltek. Nagyjából abban is konszenzus alakult ki, hogy határon túl rekedt magyar testvéreink a csonkaországon belüli nagypolitika áldozatává váltak. Azonban nagyon kevés szó esett a „hogyan tovább?” kérdéséről. A mai délután folyamán erre is választ kaphattunk. Önmagában az állampolgárság csak egy jogi kérdés. Azonban a nemzethez tartozás ennél sokkal több. Az – hasonlóan a gárdista léthez – nem jogi kérdés, nem egy darab papíron múlik. A nemzethez tartozás ellen és a gárdista lét ellen is hozhatnak számtalan kormányrendeletet, újabban idióta törvényjavaslatot is benyújthatnak, de azt megtiltani nem lehet, mert közösséget betiltani, feloszlatni, barátokat, bajtársakat egymástól elzárni a természetes emberi és keresztény/keresztyén értékek meggyalázását jelentené.

A csonkahon állampolgárainak kötelessége lesz a nemzethez tartozást jogilag megtestesítő állampolgárság tartalommal megtöltése. A magyar állampolgárokat egyforma jog illesse meg, függetlenül attól, hogy könnyen befolyásolható nagyhatalmak hová húzták meg az államhatárt. Nem lehet kevesebb jussa egy magyarnak pusztán azért, mert ő nem Budapesten, hanem Kassán, Beregszászon, Gyergyóban vagy Temerinben látta meg a napvilágot! Mindnyájan ugyanannak a kultúrának a hagyományait visszük tovább, ugyanannak a Kárpát-medencének a levegőjét szívjuk, ugyanannak a magyar földnek a kenyerét esszük.

Erre emlékeztetve az Új Magyar Gárda gárdistái egy támogatójuk segítségével egy magyar gyártó kenyereit osztotta szét a rendezvényen megemlékezők között. Meglepő módon a rendőrség ezt nem minősítette szabálysértésnek, pedig Abszurdisztánban már ez is elképzelhető…

De a (Gyenge Zsolt önkormányzati képviselő esete által is bizonyítottan) kézi vezérlésű rendőrség természetesen nem bírta ki provokáció nélkül. Míg egy igazoltatáshoz általában elég kettő rendőr (az ismert pesti vicc szerint az egyik ír, a másik olvas…), addig itt egy igazoltatáshoz csaknem kettőszáz, állig felfegyverzett rohamrendőrt vezényeltek ki. Nem, nem a milliárdos károkat okozó MSZP-számlagyár egy újabb tagját fogták el, nem is félmilliárdos taktaközi szocpolcsalások egyik vádlottjára csaptak le, de még csak nem is a brutális kegyetlenséggel kivégzett Marian Cozma egyik gyilkosát kapták el. Ennél sokkal súlyosabb a vád, Kiss Róbertet azért igazoltatták (bár a rendőrségi rádióforgalom szerint elő is akarták állítani), mert ő az Új Magyar Gárda Mozgalom főkapitánya… Amikor ez a hír az Alkotmány utcában tartózkodók tudomására jutott, több száz gárdista és Gárda-szimpatizáns eredt utána, hogy jelenlétével is kifejezze szimpátiáját a Mozgalom és annak vezetője iránt. Nekem, egyszerű gárdistának nagyon jól esett az a szeretet, amit a szimpatizánsok viselkedése kifejezett, hiszen újfent bizonyította: az egyszerű közemberek nem félnek tőlünk, nem „köznyugalom megzavarására alkalmas” csapatot látnak bennünk, hanem fegyelmezett bajtársakat, akik értük tevékenykedünk! Ezen talán az illetékes rendőri és állami vezetőknek is el kellene gondolkodniuk…

Ami viszont rossz emlékeket ébresztett az emberekben: a „sünök” viselkedése. Az emberek Gárda iránti szimpátiája szemmel láthatóan idegessé tette őket, többen már könnygázas palackjukért nyúltak, tonfájukat markolászták. És meg kell jegyezni, hogy többük a 2006. őszi rendőrterrorhoz hasonlóan csuklyába rejtette arcát… Mennyi még le nem bukott, de akkor békés emlékezőket terrorizáló, bántalmazó Tinesz és Vágó volt köztük? (Így viszont legalább nem kell a fényképeken Photoshoppal felismerhetetlenné tenni az intézkedőket.) Úgy tűnik, Drazsé szelleme még nem távozott, de jogászaink azon lesznek, hogy ők már ne sokáig lehessenek a rendőrség soraiban!

2004-ben a népszavazás nem volt érvényes, ez azonban nem várt sikert is eredményezett: a csonkaországi nemzeti tábor tagjai egyre eltökéltebbek, egyre inkább egymásra találnak. Ettől az egymásra találástól, széttéphetetlen közösségi érzéstől, mely az előbbi incidens alatt is megmutatkozott retteg a kormányzat. És ez az érzés ad hitet és erőt minden magyarnak – gúnyhatáron innen és túl egyaránt!
 

"Soha de soha nem hagyhatjuk feledésbe merülni 2004 december 5-ikét" - Kiss Róbert beszéde az árulás napján (videó)
barikád.hu

Öt éve a magát baloldalinak nevező kormányzat aljas módon, az emberek legrosszabb tulajdonságát, az irigységet kihasználva gáncsolta el a nemzet egybetartozását megerősíteni szándékozó népszavazást. Erre emlékezett a Magyarok Világszövetsége szervezésében számtalan szervezet, szerveződés, köztük az Új Magyar Gárda Mozgalom is az ötödik évfordulón.

Mivel az ötvenes évek módszerei, azaz a rendeleti úton történő kormányzás már azt is megmondja, hogy ki, milyen ruhát vehet fel, ezért a gárdisták újítottak: olyan ruházatban jelentek meg, amilyet korábban egyetlen feloszlatott társadalmi szervezet sem viselt. A terepszínű gyakorlónadrág és a fekete barettsapka már nem szúrhatja szemét sem egyetlen sünnek, sem az időközben menekülni kényszerült bizonyíték-hamisító főnöküknek sem. Ennek ellenére úgy értesültünk, hogy pár bajtársunkkal a rendőrségi igazoltatás során közölték: ki fogják rájuk szabni az ötvenezer forintos bírságot. „Bocsánat, Virág elvtárs, ez már az ítélet…” – mondaná Pelikán elvtárs.

A népszavazásról, az igenek túl kicsi számáról már sokan, sokféleképp beszéltek. Nagyjából abban is konszenzus alakult ki, hogy határon túl rekedt magyar testvéreink a csonkaországon belüli nagypolitika áldozatává váltak. Azonban nagyon kevés szó esett a „hogyan tovább?” kérdéséről. A mai délután folyamán erre is választ kaphattunk. Önmagában az állampolgárság csak egy jogi kérdés. Azonban a nemzethez tartozás ennél sokkal több. Az – hasonlóan a gárdista léthez – nem jogi kérdés, nem egy darab papíron múlik. A nemzethez tartozás ellen és a gárdista lét ellen is hozhatnak számtalan kormányrendeletet, újabban idióta törvényjavaslatot is benyújthatnak, de azt megtiltani nem lehet, mert közösséget betiltani, feloszlatni, barátokat, bajtársakat egymástól elzárni a természetes emberi és keresztény/keresztyén értékek meggyalázását jelentené.

A csonkahon állampolgárainak kötelessége lesz a nemzethez tartozást jogilag megtestesítő állampolgárság tartalommal megtöltése. A magyar állampolgárokat egyforma jog illesse meg, függetlenül attól, hogy könnyen befolyásolható nagyhatalmak hová húzták meg az államhatárt. Nem lehet kevesebb jussa egy magyarnak pusztán azért, mert ő nem Budapesten, hanem Kassán, Beregszászon, Gyergyóban vagy Temerinben látta meg a napvilágot! Mindnyájan ugyanannak a kultúrának a hagyományait visszük tovább, ugyanannak a Kárpát-medencének a levegőjét szívjuk, ugyanannak a magyar földnek a kenyerét esszük.

Erre emlékeztetve az Új Magyar Gárda gárdistái egy támogatójuk segítségével egy magyar gyártó kenyereit osztotta szét a rendezvényen megemlékezők között. Meglepő módon a rendőrség ezt nem minősítette szabálysértésnek, pedig Abszurdisztánban már ez is elképzelhető…

De a (Gyenge Zsolt önkormányzati képviselő esete által is bizonyítottan) kézi vezérlésű rendőrség természetesen nem bírta ki provokáció nélkül. Míg egy igazoltatáshoz általában elég kettő rendőr (az ismert pesti vicc szerint az egyik ír, a másik olvas…), addig itt egy igazoltatáshoz csaknem kettőszáz, állig felfegyverzett rohamrendőrt vezényeltek ki. Nem, nem a milliárdos károkat okozó MSZP-számlagyár egy újabb tagját fogták el, nem is félmilliárdos taktaközi szocpolcsalások egyik vádlottjára csaptak le, de még csak nem is a brutális kegyetlenséggel kivégzett Marian Cozma egyik gyilkosát kapták el. Ennél sokkal súlyosabb a vád, Kiss Róbertet azért igazoltatták (bár a rendőrségi rádióforgalom szerint elő is akarták állítani), mert ő az Új Magyar Gárda Mozgalom főkapitánya… Amikor ez a hír az Alkotmány utcában tartózkodók tudomására jutott, több száz gárdista és Gárda-szimpatizáns eredt utána, hogy jelenlétével is kifejezze szimpátiáját a Mozgalom és annak vezetője iránt. Nekem, egyszerű gárdistának nagyon jól esett az a szeretet, amit a szimpatizánsok viselkedése kifejezett, hiszen újfent bizonyította: az egyszerű közemberek nem félnek tőlünk, nem „köznyugalom megzavarására alkalmas” csapatot látnak bennünk, hanem fegyelmezett bajtársakat, akik értük tevékenykedünk! Ezen talán az illetékes rendőri és állami vezetőknek is el kellene gondolkodniuk…

Ami viszont rossz emlékeket ébresztett az emberekben: a „sünök” viselkedése. Az emberek Gárda iránti szimpátiája szemmel láthatóan idegessé tette őket, többen már könnygázas palackjukért nyúltak, tonfájukat markolászták. És meg kell jegyezni, hogy többük a 2006. őszi rendőrterrorhoz hasonlóan csuklyába rejtette arcát… Mennyi még le nem bukott, de akkor békés emlékezőket terrorizáló, bántalmazó Tinesz és Vágó volt köztük? (Így viszont legalább nem kell a fényképeken Photoshoppal felismerhetetlenné tenni az intézkedőket.) Úgy tűnik, Drazsé szelleme még nem távozott, de jogászaink azon lesznek, hogy ők már ne sokáig lehessenek a rendőrség soraiban!

2004-ben a népszavazás nem volt érvényes, ez azonban nem várt sikert is eredményezett: a csonkaországi nemzeti tábor tagjai egyre eltökéltebbek, egyre inkább egymásra találnak. Ettől az egymásra találástól, széttéphetetlen közösségi érzéstől, mely az előbbi incidens alatt is megmutatkozott retteg a kormányzat. És ez az érzés ad hitet és erőt minden magyarnak – gúnyhatáron innen és túl egyaránt!
 

Kiss Róbert beszéde:

"Adjon az Isten!

Gárdisták, bajtársak, magyarok!

Nekünk, magyaroknak kevés ünnepünk van. Fekete betűs, gyászos emlékezésünk annál több. Akkor, amikor azt hittük, a történelem során megfizettünk minden addigi és elkövetkező bűnünkért, akkor, amikor már a 2000-ik éven is túl azt gondoltuk, a történelmet már megírtuk, és végre élhetünk a mának, ismét gyásznapot szerveztek nekünk. 2004 december 5. Újabb gyásznap- nekünk, nekünk, akik akkor igennel szavaztunk. Nekünk, akik akkor is tudtuk, hogy milyen erős kötelék a vér, a testvériség, a gyökereink. Mi igennel szavaztunk. Gyászoljuk azt a képet, amelyet 1 428 578 nemmel szavazó honfitársunk festett rólunk. Gyászoljuk az eredményt,melyet 5 000 000 honfitársunknak köszönhetünk, olyanoknak, akik inkább a békés sör-tévé napot választották ahelyett, hogy elmentek volna szavazni.

Évtizedekkel ezelőtt egykori Magyarországunkat Trianonnál cafatokra tépték. Átírták a határait, elszakították egymástól a rokonokat. A határon kívül rekedt magyarjainknak megaláztatva, megtörten kellett elviselniük, hogy papíron elvesztették magyarságukat. Elvették tőlük még a döntés jogát is. Ez örök seb marad a lelkünkben, Az övékében is. Begyógyíthatatlan, örökké vérző seb. De emelt fővel elviselték, mertek magyarok maradni, pedig nekik sokkal de sokkal nehezebb volt ez, mint nekünk, akiket a történelem véletlen vonása ide osztott, az „anyaországba”.

Aztán voltak, akik nem adták fel. Akik felismerték a lehetőséget, hogy tartozunk. Tartozunk itthon is szót emelni azokért, akiket csaló, köpönyegforgató kezek martalékul hagytak románnak, szlováknak. 2004 decemberében előrébb vihettük volna közös, hangsúlyozom KÖZÖS ügyünket. Kettős állampolgárságról kellett szavaznunk. És akkor, 2004-ben esett meg az a gyalázat, hogy másodszor is elvették a határokon kívül ragadt magyarok jogos jussát: a magyar állampolgárságukat, durván, megalázó módon és a megkérdezésük nélkül. Meg kellett érnünk a második Trianont is. Ám ez sokkal de sokkal fájóbb arculcsapás volt. A saját fajtánk rúgott bele a saját fajtánkba. Magyar tagadta meg a magyart.

Ők, akik akkor nemmel szavaztak, vajon érzik tettük súlyát? Azok a gerinctelen véglények, akik pénzt nem kímélve megmozgatták az egész apparátust a gusztustalan ellenkampányukkal: NEMmel szavazzunk, testvéreim!Hol 800 000 magyar bevándorlóval, hol pedig 23 millió ROMÁN vendégmunkással fenyegettek! Hát hogy nem szakította rájuk az Isten az eget? Hogyan hagyhatta, hogy lerománozzák magyar testvéreinket? Hát hol hallhatunk olyan tiszta, hamvas magyar szót, mint a Partiumban vagy Erdélyben? Hát hogy nem átallották lerománozni a saját véreinket?
A mi pénzünkből felcsimpaszkodott senkik ugattak valósággal a Parlamentben! Igen, idézni fogok tőlük, hogy soha de soha feledésbe ne merülhessen hihetetlen aljasságuk! Tessék, 2004-ben így vélekedtek „politikusaink” a kettős állampolgárság ügyéről:

Lendvai Ildikó: „ Lehetséges tehát, hogy boldoguljon és megbékéljen Felvidék és néhány év múlva Erdély is” Nem, Lendvai Ildikó, nem lehetséges! És mi magunk sem fogunk ebbe belenyugodni! Nem, nem SOHA!

Hiller István: „ Azt akarjuk, hogy öt év múlva, ötven év múlva, és ötszáz év múlva is magyar szó hallatsszék Erdélyben és Kárpátalján, magyarul beszéljenek a Vajdaságban és Felvidéken”. Hiller István, ez szégyen! Vajon ezidáig miért nem hagyta el szülőföldjét a magyarság? Vajon miért őrzik legnagyobb kincsünket, a magyar szót Erdélyben, Kárpátalján, a Felvidéken, a Vajdaságban vagy a Partiumban? Vajon miért őrzi a szent magyar föld az őseik haló porát? Azért, mert bennük nagyobb a magyarságtudat, kedves Hiller István, mint amekkora valaha is lesz bármelyik Hiller-ivadékban!

Fodor Gábor: „Hallunk arról, hogy mennyibe kerül, hogy ha ne adj’ Isten kettős állampolgárság ügyében az igen szavazatok győznek” . Fodor Gábor, semennyibe! Milyen lezüllött világlátásra vall, hogy mindent csak pénzben tudsz mérni! Milyen csökevényes, beteg lélek ez! Fodor Gábor, el kellene utazni Erdélybe, és kezet fogni azokkal az emberekkel. Bár ilyen lelkülettel megértem, ha sunnyogás volna ahelyett, hogy a szemükbe néznél. Tudod, őket nem lehet megvenni kilóra, mint a magadfajtát.

És megeshetett a második arculcsapás. Vajon van-e szó, amely kifejezné, mennyire fáj ez nekünk is? Vajon tudunk-e olyan töltést adni a mondatainknak, hogy megérezhessék határainkon túli testvéreink: szívből sajnáljuk, és megkövetjük őket ezerszer és ezerszer? Vajon meg tudnak-e valaha is bocsátani nekünk? Vajon tudunk-e valaha is erkölcsi kárpótlást adni Trianonért? Vajon kérhetjük-e valaha, hogy újra testvérként tekintsenek ránk?

Soha de soha nem hagyhatjuk feledésbe merülni 2004 december 5-ikét. Akkor változtathattunk volna. És akkor nem kerülhetett volna sor a szlovákiai nyelvtörvényre, nem vertek volna magyart Nagyváradon, Kolozsváron, Malina Hedvig is csak egy magyar lány volna a sok közül, aki a gyermekének dúdolná a magyar bölcsődalt. És egyik áldozat sem járult volna Gyurcsány Ferenc színe elé a markát tartva, mert ők nem koldusok. Ők a mi magyar testvéreink, akik tovább vitték a dalt, a magyar szót, megvetették a lábukat az anyaföldön, és sokkal, de sokkal bátrabbak és tisztábbak maradtak, mint amilyenek valaha is voltak vagy lehettek volna a vörös pofával ordító, uszító politikusaink.

Határainkon túl élő magyar testvéreink, bocsássatok meg nekünk. Mindannyian azért élünk, dolgozunk, hogy a bűnösök ne szökhessenek, ne bújhassanak el soha de soha a számonkérés elől. Mert abban hiába is bíznánk, hogy a lelkiismeretük valaha is megtörné őket. Azért nem, mert amikor a Gonosz a Földre küldte őket, kifelejtette belőlük a lelket.

Kérem,engedjék meg, hogy Wass Albert szavain keresztül üzenjek minden magyar testvéremnek:

„Cseréljük föl kizsákmányolóink erkölcsét a régi, jól bevált magyar erkölcsre, nyújtson valóban testvérkezet minden magyar minden magyarnak és az Úr-Isten erőt ad újra, hogy megszabadulhassunk a gonosztól és építhessünk együtt egy szabad és igaz új Magyarországot!”

Ennek szellemében Adjon az Isten!"

magyargárda.hu - barikád.hu

Forrás: barikad.hu