2010. március 16. Közélet

Adjon az Isten!

Itt most hosszú, szép és ünnepi bevezetőt kellene mondanom. De én nem ezt teszem. Belevágok a közepébe és kijelentem Nektek, Önöknek, országnak és világnak, hogy a Jobbik nem a harmadik, de nem is a második helyre készül a választásokon. Nem. Az ország jelenlegi helyzetében nem vagyunk hajlandóak más célt kitűzni, csak a győzelmet. Győzni akarunk és győzni is fogunk! A győzelem után pedig nem maszatolni, nem mellébeszélni, nem hazudozni, nem lufikat fújni, mint az eddigiek, hanem rendbe fogjuk tenni Magyarországot. Minden és mindenki a helyére fog kerülni. Van, aki igazságot, van, aki munkát, van, aki segítséget, van, aki lehetőséget kap, és van, aki meg majd cellát. Mindenki érdemei szerint.

Beszélhet és ígérgethet itt fűt és fát mindenki a magyaroknak, de mondjuk ki az igazságot: a parlamenti pártok mindegyike az Unió, a multinacionális és globális tőke szolgája. Azok tudta és engedélye nélkül egy tapodtat sem tehetnek. Tönkretették az országot. Van, aki aktív nemzetárulással, és van, aki passzív gyávasággal. Egyedül a Jobbik felelős kizárólag a magyar embereknek. Egyedül a Jobbik hajlandó és akar megküzdeni Magyarországért. És ezért ellenünk gyakorlatilag már most megszületett a nagykoalíció. Az MSZP és a Fidesz számára mi vagyunk a közös ellenség. Miért is? Miért kellett közösen megszavazni olvasatlanul a lisszaboni szerződést? Talán, hogy a Jobbik ne tarthasson róla népszavazást? Miért kellett szétosztani nagy hirtelen a rádiófrekvenciákat egymás között? Talán, hogy a Jobbiknak ne kelljen adni belőlük? Miért kellett néhány hete a titkosítások feloldását szigorítani, és ezzel az elmúlt húsz év piszkos ügyeit még jobban elrejteni? Talán, hogy a Jobbik ne boríthassa a bilit majd április után?

Félnek és rettegnek tőlünk. Kínjukban már a programunkból lopkodnak.

A Jobbik-kormány pedig fel fogja számolni a politikusbűnözést. Meg fogjuk valósítani az elszámoltatást. Be fogjuk nyújtani a politikusbűnözéssel szembeni zéró toleranciáról szóló törvénycsomagot. Eltöröljük a mentelmi jogot, a politikusok által elkövetett bűncselekményekre dupla büntetést fogunk kiszabni, feloldjuk a titkosításokat, visszahívhatóvá tesszük a képviselőket, kihozzuk a börtönből a politikai foglyokat, megszüntetjük a végkielégítéseket és a nemzeti vagyont megkárosító személyekkel szemben tényleges életfogytiglani büntetést teszünk lehetővé. Ha mindezeket ma bevezetnénk, önök szerint hány parlamenti képviselő maradna a jelenlegiek közül? Egy sem.

A Jobbik-kormány a munkahelyteremtés érdekében megszabadítja Magyarországot a felesleges kiadásoktól. Az államadósságot újra fogjuk tárgyalni, a multinacionális cégeket és a külföldi bankokat bevonjuk a közteherviselésbe, a korrupciót fel fogjuk számolni, a szociális rendszerben pedig közmunkához és szociális kártyához fogjuk kötni a segélyezést. A mezőgazdaságnak és az erre épülő élelmiszer- és feldolgozóiparnak vissza fogjuk szerezni az elvett hazai és külföldi piacait. Az építőiparban megszüntetjük a lánctartozást és a multik elképesztő versenyelőnyét. A devizahitelek forintosításával megmentjük a kilakoltatástól a családokat.

A Jobbik-kormány meg fogja védeni a magyar földet is. Nem a moratórium meghosszabbításával, mert az kevés. A földtörvényt fogjuk módosítani, úgy, hogy olyan feltételekhez kötjük a földtulajdonszerzést, amelyet egy külföldi egyszerűen nem tud teljesíteni. Hagy mutassam be ezt egy időutazás keretében. Képzeljék el, amint 2011 májusa van. Meleg napsütés, gyenge szellő lengedez, és a rónán feltűnik egy német állampolgár, aki magyar földet akar vásárolni, a történet kedvéért, most hívjunk csak Salamonnak…

És hogy majd emiatt az EU morgolódni fog? Engem aztán nem érdekel. Ezeket az elmúlt húsz évben mindig az izgatta, hogy mit fog szólni Brüsszel, mit fog szólni Washington, Tel-Aviv vagy Moszkva? Bennünket csak egy dolog érdekel: mit fog szólni Magyarország és a magyar emberek?

Ez az ország 1848-ban példát mutatott egész Európának. Megmutatta, hogy képes közös hittel, közös akarattal és közös erővel cselekedni egy szebb jövőért. Egész Európa bámulta és csodálta a magyarságot. Mindenki magyar akart lenni, vagy legalább hasonlatos hozzánk. Minden év március idusán ezt a nagy büszkeséget és dicsőséget ünnepeljük meg. Azóta eltelt több mint 160 év. 160 könyörtelenül kemény, pusztítóan nehéz év. Kudarcokkal, árulásokkal, csonkítással, halállal és szenvedéssel. Sokan már temettek is bennünket.

De Istennek hála, felébredt ez a nemzet. A mi nemzetünk. Idősek, középkorosztálybeliek és fiatalok százezrei mondják azt: nem várok már senki másra, nem várom, hogy mások képviseljenek, hanem majd én fogom képviselni saját magam. És itt külön hagy emeljem ki az ifjúságot. Mert végre ismét egy nagyszerű generáció kovácsolódik, akikkel az országjárásom során nap mint nap találkozom. Tüzes tekintetű, igaz, magyar fiatalok. A szebb jövő. Köszönet érte a szülőknek és a nagyszülőknek! Én tudom, hogy itt és most, ebben a tömegben, bár még nem ismerjük őket, de itt állnak, és készen állnak a jövő Rákóczi Ferencei, Petőfi Sándorai és Horthy Miklósai. Sokan mondják, hogy nagyon sokat vártunk már erre. Ez igaz. De hát mindig is ilyenek voltunk, tűrtünk, tűrtünk és tűrtünk, mielőtt az asztalra csaptunk volna. De ha egyszer aztán az asztalra csaptunk, akkor abba mindig beleremegett a föld. Április 11-én újra az asztalra kell csapnunk. És bele fog remegni a föld.

Ha van még, aki nem hiszi, hogy Magyarország fel fog támadni, annak üzenem, hogy Magyarország már feltámadt. Az elmúlt évtizedekben kibírtuk mindazt a megpróbáltatást, amelybe más nemzetek már régen belepusztultak volna. Mi mégis itt vagyunk. Megpróbáltuk a lehetetlent – és sikerült. Eljött a pillanat, amikor nem elszenvedjük a történelmet, hanem amikor végre mi írhatjuk azt. 1848. március 15-én a világ dicsősége voltunk. 2010. április 11-én legyünk újra azok.

Ne higgye senki, hogy egyszerű lesz. Nem ígérünk könnyű álmot, mert aki könnyű álmot ígér ma a magyar embereknek, az nehéz ébredéssel fenyeget. Meg kell küzdenünk az igazunkért, miközben kívülről-belülről támadni fognak bennünket, egzisztenciális, lelki és szellemi terror alá vesznek majd bennünket, gyalázkodni, hazudozni fognak, nem lesz számukra semmi sem szent. Nagyon erősnek és nagyon összetartónak kell majd lennünk, mert a tét óriási. Egy gyönyörű ország, az életet jelentő zsíros földekkel és temérdek vízzel. A nagyapáink és az unokáink hazája. Ezért pedig ezek bármire képesek.

Innen üzenem mindenkinek, aki ellenünk tör, hogy nem félünk.

Üzenjük hát, hogy az elmúlt években hozzászoktunk a támadásokhoz, megacélozott bennünket a sok megpróbáltatás, összekovácsolt bennünket a közös harc. Itt vagyunk, megtelve erővel. Azt akarjuk, hogy végre Magyarország a magyaroké legyen, hogy végre elinduljunk a valóban szebb jövő felé, hogy népítéletet hozzunk az elmúlt húsz évről, hogy megtörténjék a szükséges, a radikális változás, és soha többé ne mások, idegenek vagy politikusok, hanem csak és kizárólag a nép, a magyar nép nevében. Örömmel jelentem nektek magyar testvéreim, ezen a téren, 2010. március 15-én, hogy a Jobbik készen áll arra, hogy kormányozza Magyarországot! Most már csak Magyarországnak kell készen állnia, hogy ne a kisebbik és a nagyobbik rossz közül válasszon, hanem merjen a jobbik eszére hallgatni.

1978. augusztus 20-án születtem. Egy olyan országba, ahol magyarnak lenni nem volt büszkeség, sőt, szinte szégyellni kellett. Hála a magyar nemzetnek, hogy a nagy bajban újra magára talált, hogy a szakadék mélyén ugyan, de újra felébredt, és elindult felfelé. Hála ezért, mert most már biztosan tudom, hogy nem olyan országban fogok meghalni, mint amilyenben születtem. Hanem egy olyanban, ahol magyarnak lenni újra büszkeség lesz, a világon a leggyönyörűbb dolog. Ha a huszadik sorból kell ezért harcolnom, hát onnan fogok, ha az első sorból, akkor onnan. A lényeg, hogy nem menekülni, nem bujkálni, hanem küzdeni fogok. Ahogy rajtam kívül még nagyon sokan.

Már nem lakosságként, nem polgárságként és nem népként, hanem egy nemzetként. Újra egy nemzetként. Magunkért, szeretteinkért, bajtársainkért, barátainkért, magyar emberekért, a hazánkért, Önökért, Értetek. Már az sem lepne meg, ha holnap Lendvai Ildikó és Kövér László közösen avatna Horthy Miklós szobrot. Miközben az ő oldalukon van a pénz, a média, a hatalom, a titkosszolgálatok, a fegyveres testületek, a nemzetközi támogatás, minden, mégis ők félnek. Hogy miért? Mert az igazság viszont a miénk. Tudják és érzik, hogy a Jobbik Országgyűlésbe jutása és győzelme nem azt jelenti majd, hogy egyel több parlamenti párt lesz, hanem azt, hogy néhány hónap múlva néggyel kevesebb. Hogy össze fog omlani az egész, húsz éven át ócska hazugságokból épített kártyaváruk. És az mindegyiket maga alá temeti majd. Mérlegeltünk, mi gárdisták és jobbikosok. Tudjuk, mi várhat ránk, de nem félünk. Én személy szerint is mérlegeltem. Én is tudom, hogy mi várhat rám. Végiggondoltam a különféle forgatókönyveket. Lehet, hogy életem végéig egzisztenciális, lelki, szellemi és fizikai terror alatt kell élnem. De nem félek ettől, ha kell, hát vállalom, ha kell, hát elpusztulok. Mert van, amitől viszont tényleg félek. Az, hogy egy reggel majd felkel a gyermekem, és megkérdezi: apám, miért is vagyok én magyarként rabszolga a saját hazámban? Mit mondok majd neki, hogy azért, mert nem tettünk semmit, amikor ezt megakadályozhattuk volna? Én ettől félek, ezt nem szeretném megélni.

És engem a többi nem érdekel.
(barikad.hu alapján szerk.)