2012. május 3. Közélet

Egy héttel ezelőtt Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz ügyvezető igazgatója nyilatkozott a Zalai Hírlap munkatársának abból az alkalomból, hogy Lentiben felújították a zsidó temetőt. A szöveg április 25-én jelent meg a Zalai Hírlapban, másnap pedig a Síp utca honlapja is átvette. A nyilatkozatról részletesen írtam ezen a fórumon. Aztán eltelt egy hét, s a másodlagos frissességű Zoltai-nyilatkozattal ma egy másik hírportál is foglalkozott.

Amikor elolvastam az említett másik – magát nemzetinek nevező – hírportál mai írását, eszembe jutott Darvas József híres, sőt inkább hírhedt írása, amely a Szabad Népben jelent meg 1953. november 21-én. A címe: „A túllicitálásról….”. A népi íróból sztálinista funkcionáriussá vedlett Darvas arról írt, hogy a Nagy Imre miniszterelnökségével megindult „új szakasz” egyik káros jelensége: a sajtóban, közéletben terjedő túlzó kritika, vagyis a „túllicitálás”. Azok ellen kelt ki a bolsevik népfi, akik hirtelen megvilágosodva mindenben csak a hibát keresik, akik „egyszerre pápábbak lettek a pápánál”.

Tudjuk jól, Darvas cikke a rákosista tábor ellentámadása volt, tehát nem az a célom, hogy az amúgy tehetségtelen és züllött erkölcsű politikus-írót piedesztálra emeljem. (Zárójelben jegyzem meg, hogy a nagybeteg Babits Mihály 1941 júniusában nagyon pontosan látta Darvas „értékét”. Amikor Basch Lóránt Baumgarten-segélyre javasolta a népi írót, Babits – beszélgetőfüzetei tanúsága szerint – ezt mondta: „Kedves Lóránt, meggondoltam: ne kezdjünk a Darvassal. Félek a jelen időpontban orosz praemisszáitól. /…/ Azonkívül olyan rossz író! A mai irodalom legkevésbé kívánatos árnyalatát képviseli.” Szegény Babits! Ha tudta volna, hogy néhány év múlva a tehetségtelen, szovjethű Darvasból miniszter, majd írószövetségi elnök lesz a kommunista hatalom kegyéből!)

Egyszóval nem Darvas Józsefet akarom fényezni, csupán írásának a címe ötlött eszembe, amikor olvastam a nemzeti hírportálon megjelent mai írást, amelynek ez a szép hosszú cím adatott: „Ugyan miért nekünk kellene gondoznunk a hős Makkabeusok sírjait, ők mikor tennénk (sic!) ugyanezt a mieinkével?” Azért jutott eszembe a darvasi írás címe, mert a hosszú című mai cikknek az a hibája, hogy „túllicitál”. Ott is ütni akarja Zoltai Gusztávot, ahol talán nincs ok a bal- vagy jobbhorogra. Ráadásul a nemzeti portál írása csúsztatva idézi a Mazsihisz igazgatóját, ami nem tisztességes eljárás. Csúsztatás nélkül is van elégséges ok Zoltai bírálatára.

Hat nappal ezelőtti, említett írásomban a Zoltai-nyilatkozat két részletével nem foglalkoztam, mert nem láttam értelmét annak, hogy az igazgató minden szavába belekössek. Értelmetlen, gyermekes dolog a kákán is csomót keresni. Egyrészt nem kommentáltam a nyilatkozatnak azt a részét, amelyben az elhagyott zsidó temetők karbantartásáról beszél Zoltai, másrészt nem idéztem azt a megjegyzését sem, hogy „van egy zsidó állam, amely nem fogja engedni, hogy a világ bármely táján zsidókat bántsanak”.

És most hadd térjek rá a nemzeti hírportál termetes címmel ékesített írására, kezdődjék a szövegelemzés. Íme a szöveg első bekezdése:

„Nem telik el hét, hogy a Síp utcai különítményvezér honlapján ne jelenne meg tiltakozás az irántuk való, ámde éppen általuk gerjesztett ellenszenv ellen: ezúttal arra intette hallgatóságát, hogy ne feledkezzenek meg arról, van nekik saját államuk, amely nem fogja engedni, hogy a világ bármely táján bántsák őket, vagy akár csak sírköveiket is, melyeket persze mindig másoknak kell karbantartaniuk, csak arra nem felelve, nálunk ugyan miért nekünk kellene gondoznunk a hős Makkabeusok sírjait, ha nem közénk tartozóknak vallják magukat, továbbá, ők mikor tennénk ugyanezt a mieinkével?”

Tekervényes, néhol meg-megzökkenő mondat, amelyben a szerző bizony csúsztat, torzít. Először is: Zoltai semmire sem „intette hallgatóságát”, hiszen a megyei lapnak nyilatkozott, nem pedig hallgatóság előtt beszélt Másrészt Zoltai szövegében szó sincs arról, hogy a zsidó állam nem fogja megengedni a hazai zsidó sírkövek „bántását” (?!). Harmadrészt nem a „hős Makkabeusok sírjai”-ról beszél Zoltai, hanem a hazai zsidó temetőkről, ahol Magyarországon élt és megholt zsidók nyugszanak.

Menjünk tovább. A cikk szerzője szerint Zoltai „a Lentiben felújított temetőjük átadásakor kijelentette, hogy az 1935-ös nürnbergi törvények értelmében a hazánkban származásilag és vallásilag egyaránt „közel 100–150 ezer”-re tehető” a zsidó közösség. S utána a szerző idézi Zoltainak azt a megjegyzését is, hogy nem a népszámlálási adatokat kellene a kormányzatnak figyelembe vennie az anyagi támogatás összegének megállapításakor: Zoltai szerint ugyanis több zsidó él e honban, mint ahányan a népszámláláskor megvallják zsidó identitásukat.

A cikk szerzője most is torzít. Zoltai ugyanis azt nyilatkozta, hogy „Magyarországon közel 100–150 ezer zsidó vallású és származású, azaz olyan személy él, aki zsidó anyától született, s körülbelül ugyanennyi azok száma, akik az 1935-ös nürnbergi törvények alapján szintén zsidónak számítanak”. A szerző a két „kategóriát” összemossa, s ezzel sajnálatos módon félrevezeti az olvasót. Mert – olvastuk előbb az idézetben – Zoltai szerint összesen mintegy 200-300 ezer zsidó él honunkban (ha a nürnbergi törvények szellemében számolunk).

Érdekes, a „nürnbergi törvények” említésére a nemzeti portál szerzőjében semmi sem rezdült meg. Bennem igen, ezért is írtam a Zoltai-nyilatkozatról. Mert különösnek tartottam, hogy éppen a folyton „holocaustozó”, minden vélt vagy valós zsidózásra azonnal fölhorgadó csapat egyik vezércsillaga használja „zsidószámolásra” a nürnbergi törvényeket. Különös, nem?

De folytassuk a nemzeti hírportál cikkének a kivesézését. Már csak két bekezdés maradt hátra, idézem:

„Alighanem ez aztán az a bizonyos freudi elszólás: noha nem tudják, hányan vannak, mégis elvárják az így ki tudja, hányak (sic!) után való állami támogatást, mert bár ’Budapesten 16, vidéken 22 zsinagógát működtetnek’, hitközségeiknek emellett saját óvodájuk, iskolájuk, egyetemük, sőt Európában egyedül saját kórházuk van, azonban vannak feladatok, amelyeket nem tudnak ellátni, ilyen a ’temetők karbantartása’, ugyanis az országban mintegy 1600 elhagyott temetőjük van, melyek gondozása ’nem felekezeti, hanem állami feladat lenne’.

Szóval szerinte nekünk lenne kötelességünk temetőik karbantartása úgy, hogy a kormányok adjanak pénzt erre az önkormányzatoknak, nem győzve hangsúlyozni, hogy bár ’a rendszerváltás óta egyetlen magyar kormányra sem lehet azt mondani, hogy antiszemita lett volna, az elhatárolódásokkal azonban időnként vannak problémák’, minthogy ’az antiszemita hangok egyre kevésbé elszigeteltek’, hiszen ha burkoltan, de már a parlamentben is elhangzanak.”

A két mondatkígyó idézése után nézzük, mi szerepel a Zalai Hírlap eredeti szövegében:

„Az országban mintegy 1600 elhagyott zsidó temető található, melyek gondozása a MAZSIHISZ álláspontja szerint nem felekezeti, hanem állami feladat lenne. (Emlékszünk tá? Most kaptak az adófizetők pénzéből 2,8 milliárd Forintot. Hová lett a lové? szerk.)

Nem mi tehetünk róla, hogy nincs, aki ezeket a temetőket karban tartsa – utalt a holokausztra Zoltai Gusztáv. – A vallási előírásaink nem teszik lehetővé a temetők megszüntetését, ezért a rendszerváltás óta folyamatosan arra kérjük a kormányokat, hogy biztosítsanak forrást erre a feladatra. Ne nekünk adjanak rá pénzt, hanem az önkormányzatoknak, őket bízzák meg azzal, hogy a meglévő temetőket mentsék meg az enyészettől. Zala megye példamutatóan jár el ebből a szempontból, immár a kilencedik temető felújítására került sor a megyei közgyűlés és a MAZSIHISZ összefogásának köszönhetően.”

Szó sincs itt „kötelesség” emlegetéséről. Azt olvassuk, hogy az elhagyott temetők gondozása a Mazsihisz szerint állami feladat „lenne”, s ők „kérik” a kormányokat, támogassák az önkormányzatokat a temetők megmentésében.

Vitatkozni persze lehet azon, kinek a dolga a temetők gondozása. Szerintem a felekezeti temetők karbantartása az illetékes felekezet dolga. De miért nem vállalhatna ebben szerepet a helyi önkormányzat is? A temetők gondozása ugyanis nemcsak kegyeleti aktus – kicsit kulturális feladat is. Hiszen a múltunk részei a temetők, a régi sírkövek. Tekintet nélkül arra, milyen felekezet temetőiről van szó. Én tehát a honi temetők kapcsán nem lennék olyan harcias, mint a nemzeti portál szerzője. Ne bántsuk a holtakat. Igenis óvjuk a régi sírokat, sírköveket.

A szerző kipécézett magának még egy Zoltai-kijelentést, amely így szól: „Arról se feledkezzünk meg, hogy van egy zsidó állam, amely nem fogja engedni, hogy a világ bármely táján zsidókat bántsanak.” Mi a baj ezzel a kijelentéssel? Minden nemzetnek az a dolga, hogy megvédje a nemzet tagjait. Nem éppen az lenne a dolgunk, hogy mi is így cselekedjünk? Hogy a magyar állam is megvédje a magyar nemzet minden tagját – akár Felvidéken, Erdélyben vagy a világ más pontján bántanak magyarokat? Hogy a magyar állam akkor is fellépjen, ha például zsidó oldalról éri támadás a magyarokat?

A Síp utcai társaságot én sem kedvelem. Bizonyíték rá, hogy írtam már róluk - nem is keveset. De mondvacsinált ürüggyel kötözködni, „túllicitálni” – véleményem szerint fölösleges és káros. Helyesnek tartanám, ha erre a magát nemzetinek tartó sajtó is ráébredne.

Szabad Hirek