2010. március 8. Közélet

Ha húsz évvel ezelőtt egy egykori táborlakó remegő hangon beszélt az átélt borzalmakról, az átlagmagyar megkönnyezte. Most vagy indulatosan elutasítja, vagy csak legyint az egészre. Ha húsz éve agyonlőttek egy cigányt, az átlagmagyar azt mondta: szegény. Ma így válaszol: na és? Miért? Mert azok törtek előre, akik felforgatták és meggyalázták egy befogadó, békés nemzet egészséges énképét. A Jobbik annak a zsidó mentalitásnak (izraeli apartheid) köszönheti erejét, amely töretlenül erősödött az elmúlt húsz évben. A "csak mi" (cionnácizmus) elve. Csak nekünk van, lehet fájdalmunk, csak nekünk jár a kárpótlás, az emlékünnep, megszállt terület, atombomba, csak a mi tragédiánk vizsgálatát kell törvénnyel tiltani. Ehhez, mintegy erősítésképpen hozzávették a cigányokat, akiket eszközül felhasználva bevetettek az árokásásra és a megfélemlítésre.

A Jobbik térnyerése egy nép, egy faj jellegzetes tulajdonságainak köszönhető: erőszakos és kapzsi. Mindent akar úgy, hogy az élni és élni hagyni elvet csak a sajátjai között gyakorolja, ha kisebbségben él. És évezredek óta nem akarja felfogni, hogy van egy léc, amit ha lever, gondjai lesznek. Mindig leveri, és mindig gondjai vannak. A Jobbik térnyerése nem más, mint az emberek válasza arra a kérdésre, amit az elmúlt húsz évben kinyilatkoztatásként nekiszegeztek.

Megy a rettegés a szélsőségesek előretörése miatt, egymást követik a hangzatos nyilatkozatok és elhatárolódások, mintha az úgynevezett szélsőségesek megjelenése egy torz ideológiai injekció vagy tömegméreg, nem pedig egy természetes reakció lenne. Akik állandóan erről kárognak, azok saját mentalitásukból adódóan képtelenek felfogni, ez nem akció, hanem egy védekező reakció. Azok utasítják el ezt így, és fogalmazzák meg gyűlölködő, kirekesztő és árokásó gondolataikat, akik képtelenek megérteni: vannak olyan népek, amelyek egyszerűen békét, szeretetet, egymásra találást, és nyugalmat akarnak. Na, és szabadságot. De lassan a gondolkodásukat is befolyásolni akarják, meg akarják nekik mondani, mit kell siratni, vagy mit kell gyűlölni. Nem. Ezek az alapvető válaszlehetőségek nem mennek parancsra. Mint ahogyan az sem, hogy az egyiknek csend van, és kötelező elviselnie a fájdalmat, a terrort, és a bizonytalanságot, mert a másikat, és más fajút erre felhatalmaznak, bátorítanak.

Ha húsz évvel ezelőtt a faluhelyen valaki szidta volna a zsidókat, a falusi ember rászólt volna, mert nem az volt a tapasztalata velük, hogy őket bántani kell. A tömegkommunikáció kiterjedésének köszönhetően az információ mindenhova eljut, és a sok holokauszt-szeánsszal, kettős mércével, csak a zsidók fájdalmával szembesülő mai falusi, ha szidni nem is szidja őket, de egyszerűen legyint rájuk. Nem érdekli a téma. Csúnya szóval leszarja. De az úgynevezett cigánybűnözést az adott terület, lakóhely fenyegetettségének függvényében mindennapos gondként, rizikófaktorként éli meg. És reagál.

Nem az átlátszóan manőverező, a cigányokat felhasználó kirekesztőkre és árokásókra szavaz, hanem arra, aki kimondja, és próbál valami kézzel fogható megoldást találni a problémára. A cigánybűnözésért nem az egyszerű, buta cigány a felelős. Ő csak azt teszi a saját törvényei alapján, amire bátorítják. És egyre többen felismerik ezt, az úgynevezett liberális értelmiség késélen táncoló kirekesztő, nemzetellenes magatartását. És azokat azonosítják velük, akiknek vélt érdekében zajlik ez az egész folyamat.

Ha minden a normális keretek között zajlott volna úgy, hogy nem a bűnbakkeresés, és a többség kollektív megbélyegzése és számonkérése folyik egy homályos hátterű valamiért, ha egyforma jelentőséggel bírnának a sorstragédiák és az emberi vágyak, álmok, és a közösséghez tartozás gondolata, akkor nem lenne Jobbik és rosszabbik, hanem a nemzetért többet és kevesebbet tevő.

Mert a húsz év fő tanulsága: annyira erőltették, sulykolták, verték a fejekbe az ÉNT, hogy a meghatározó, döntő többség MI akar lenni.

  (hunhir.hu alapján szerk.)