Nyilván Pest barbár szovjet megszállása évfordulójának előestéjére időzítette a Nemzeti Színház Rába Roland rendezésében a Tábori György néven született budapesti zsidó Mein Kampf című, műfajilag nehezen besorolható színpadi „alkotásának” műsorra tűzését. (Jobb híján maradjunk a bohózat megnevezésnél.)

A kép egy másik, a Madách Színházban futó darabból ábrázol egy jelenetet - ebben is szexuális aberrációikat vetítik ki Hitlerre - itt éppen buziként próbálják ábrázolni megfegyelmezőjüket a beteg zsidók

Magáról a szerzőről annyit kell feltétlenül tudnunk, hogy 1914-ben született, aztán – miként életrajzában olvasható – zsidó származása miatt 1935-ben el kellett hagynia Magyarországot. Hogy önmagában a faji-nemzeti hovatartozás miatt ez miért vált szükségessé, az rejtély, amikor még egyetlen ún. zsidóellenes, diszkriminatív törvény sem született, sőt, Magyarország, jelesül Budapest a zsidó szellemi élet és kultúra legfontosabb központja, fellegvára volt – akárcsak napjainkban is – egész Európában, de hát témánk szempontjából amúgy is közömbösnek tekinthető most ez a kérdés.

Nos, tehát Tábori Angliába emigrált, innentől George Tabori néven emlegetik, 1947-ben Amerikába költözött, íróként és színházi rendezőként működött, majd 1971-ben – akárcsak Emerich Gartner, alias Imre Kertész – ő is Németországban telepedett le, s néhány éves ausztriai távolléttől eltekintve ott is élt 2007-ben bekövetkezett haláláig.
A Mein Kampf című öregkori darabjában Hitler fiatalkori, bécsi évei jelennek meg Tabori sajátos, torzító szemüvegén keresztül, melybe minduntalan beleszűrődnek a holomítoszra történő sajátos utalások és képzettársítások. Tabori Hitlere szexuális problémákkal küszködő, akaratos, infantilisen hisztériás és gyűlölködő, gyerekes egyéniség, aki végül egy zsidó menhelyen húzza meg magát. Hiába no, nem múltak el nyomtalanul az angolszász országokban eltöltött évtizedek, hiszen közismert, hogy az angol-amerikai háborús propaganda terjesztette a Führer szexuális aberrációjáról szóló hazug híreket, bár valószínűsíthető, hogy a zsidó szerző sokkal inkább a saját gyötrő, személyes pszichoszexuális problémáit materializálta és jelenítette meg ország-világ elé tárva azokat a színpadon. Aztán a zsidó menhelyen egy Schlomo Herzl nevű kereskedő veszi pártfogásába a tehetségtelen dilettánsként bemutatott ifjú festőt, akit nem vettek fel a bécsi képzőművészeti akadémiára.
Itt azért jegyezzük meg, hogy még értelmiségieknek mondott emberek is a mai napig elhiszik, sőt, egyesek hirdetik is azt az eszement, s teljes műveletlenségről tanúskodó ökörséget, miszerint a Reich későbbi kancellárja szobafestőként kezdte volna pályafutását – no comment… A másik közkeletű tévedés és ostobaság, hogy Hitler mint festőművész abszolút jelentéktelen, amatőr dilettáns volt. Hírportálunk jóvoltából 2008 végén két részletben is felkerültek önmagukért beszélő, gyönyörű Führer-alkotások a világhálóra, melyeken csendéletektől tájképeken és katedrálisok, emberi portrék ábrázolásán túl egészen egy erdei Krisztus-feszületig rendkívül gazdag tematikájú műalkotások láthatóak. (Jellemző korunk idiotizmusára, hogy ezek például Európa némely országaiban indexen vannak, így amennyiben valaki németországi ismerősei számára próbálná elküldeni e sorozatot, az ottani éber gondolatrendőrség azonnal akcióba lépne, s lehetetlenné válna a képek megtekintése.)
A továbbiakban aztán a hipochonder ifjú Hitlert mindenféle betegségek gyötrik (lehet a zsidó származása és a zsidó feleség tudatalattija) , mígnem a bohózat „esztétikai csúcspontja” már szinte Verebes István-i „magasságokat” idéz (a végre kimúlt Napkelte egykori, szuszogásáról és felkészületlenségéről elhíresült riportere egykori, emlékezetes nyíregyházi Shakespeare-rendezésének egyik gyöngyszeme volt, amikor a hímringyóvá degradált Hamlet az est fénypontjaként hosszasan vizelni kezdett a színpadon): a főhősnek negyedórás hasmenése van, annak hallható tüneteivel és a kísérő hisztériás rohamokkal. Igazán épületes, Thalia megszentelt templomába való esztétikai aktus és katarzist kiváltó élményforrás minden jóérzésű néző számára! Az öreg Herzl (neve egyébként utalás, rájátszás a cionizmus s a majdani zsidó állam egyik előfutárának és megálmodójának, a szintén budapesti születésű Herzl Tivadarnak a nevére) Mein Kampf című művén dolgozik, melyet – a darab logikájából nem is következhetne más – Hitler természetesen elrabol tőle, majd az öreg elvonul meghalni egy olyan helyre, ahol az emberből csupán – magától értetődően, s a bohózat belső törvényszerűségeiből ismét következően – haj, szemüveg, no meg szappan (sic!) marad, dramaturgiai tetőpontként pedig becsukja a színpad közepén álló vasajtót. Micsoda rendezői talentumra, de egyben némi történelmi tájékozatlanságra, valamint auschwitzi helyismereti hiányosságra vall, hogy eme nyílászáró nem fából készült, s mindenek tetejében még üvegablak sincs rajta. Közbotrány! Végül is tehát a nagyérdemű úgy érezheti, hogy őt most szimbolikusan gázkamrába zárták.
Néhány megjegyzést a történeti hűség kedvéért azért itt is tennünk kell. A mai Auschwitzi Állami Múzeum kiállítási épületébe lépve az első tárlókban láthatjuk sokkoló célzattal kiállítva ama bizonyos haj- és szemüveghegyeket, illetve bőröndgúlákat. Ezek semmiféle tömeggyilkosságot nem bizonyítanak kettős értelemben sem. Egyfelől, mivel valamennyi eredeti tárgyat felhasználták vagy megsemmisítették a németek, a ma a vitrinekben látható darabokat a múzeum vezetősége 1945 után gyűjtötte össze, egyik sem eredeti tehát, akárcsak a millió darabnyi szentkereszt fadarab, amellyel az ereklyekufárok a középkor során kereskedtek. (Vagy egy példázattal, ahogyan a mai fogalmak szerint ultra-antiszemita Luther állította, a Szászországban szent ereklyeként árult kétségbevonhatatlanul eredeti szögekkel, melyekkel Krisztust a keresztfához rögzítették, az országban lévő összes lovat meg lehetne patkolni.) Másfelől, még ha eredetiek is volnának, akkor sem bizonyítanának semmiféle tömeggyilkosságot, lévén a deportáltakat – akár a sorkatonákat – kopaszra nyírták és megfosztották civil ruhájuktól, illetve használati eszközeiktől. Az emberekből főzött szappan meg az emberi bőrből készült lámpaernyő horrorisztikus meséje pedig olyan hatalmas, orbitális baromság, amelyet ma már a holoklérus felkent főpapjai is egy szemérmes szűzlány szembesütött pironkodásával, szégyenlősen utasítanak el. A Ciklon–B-vel történő gyilkolás képtelenségéről pedig az érdeklődő olvasók számos tanulmányt és cikket olvashatnak, illetve fellelhetnek egy bibliográfia-összeállítást is éppen honlapunkon.
A Mein Kampf (itt természetesen most a Tabori-oeuvre-re gondolok) azon túl, hogy alapvetően a szövetségesek háborús propagandahazugságaira és régen megcáfolt, hamis történelmi közhelyekre épül, teljesen hamis képet mutat a Harmadik Birodalom későbbi kancellárjának ifjúkoráról, ugyanígy a hololegenda mítoszának ehhez történő társításával a későbbi eseményekről úgyszintén. Ezen túlmenően azonban művészeti, esztétikai szempontból is értékelhetetlen. Tele van vulgáris, gyomorforgatóan undorító betétekkel, amelyek teljesen öncélúak, illetve egyetlen magasabb cél szolgálatában állnak: a Führerről a legvisszataszítóbb és legnegatívabb képet kialakítani. Pedig micsoda rendezői bátorságra, mi több, korszakalkotó újításra, innovatív képességre vallott volna, hogy a vasajtó bezárása helyett befejezésül, egyfajta végszó gyanánt, elidegenítő effektusként, például egy efféle sejtelmes mondat hangzott volna el a színpadon: sorállományú katonaként a laktanyában mi nem élvezhettük az úszómedence és a kaszárnyai bordély nyújtotta örömöket – ellentétben az auschwitzi táborlakókkal…(Látogatóknak ezt nem mutogatják. Csak egy kis csúszó pénzzel lehet megtekinteni.)

(Kuruc.info)

Hitlerből próbálnak gúnyt űzni a Nemzetiben buzi segítséggel a zsidók

Alább olvasható az MTI örömteli híradása Alföldi Robertáék újabb remekeléséről:

Mein Kampf címmel szombattól látható a Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán George Tabori (Tábori György) bohózata; a darab egyik szerepében a betegsége után a teátrumba most visszatérő Törőcsik Marival.

A magyar származású drámaíró szokatlan témájú színművének egyik főhőse egy gátlásokkal teli fiatalember, akit Adolf Hitlernek hívnak, a másik egy zsidó könyvárus, aki éppen Mein Kampf című művén dolgozik.
Mint a farce rendezője, a tavaly októberig csak színészként tevékenykedő Rába Roland az MTI-nek elmondta, már korábban is felvetődött, hogy rendezzen a Nemzeti Színházban, nem talált azonban olyan szöveget, amely meghozta volna ehhez a kedvét. Egészen addig, amíg Alföldi Róbert igazgató kezébe nem adta Tábori munkáját.
"Tetszett az anyag, mert végtelenül szabad. Persze bizarr a téma, maga a cím is. Tábori nagyon komoly, hátborzongató történésekkel kapcsolatban képes viccelni, méghozzá remekül. Szeretem a humort, de nem könnyű olyan anyagot találni, ami úgy tud humoros lenni, hogy közben karcos is, vagyis nemcsak vicces, hanem közben veszélyes" - szólt motivációiról Rába Roland.
Mint mondta, nyilvánvaló, hogy a közönség tisztában van vele, a festőként indult diktátor mi mindent művelt később, a harmincas-negyvenes években. Tábori azonban éppen ezzel játszik: Hitlert annak fényében is jellemzi, ami majd csak később derült ki róla; mégis, művében egy kamasz Hitlert látunk a huszadik század első évtizedében, akiből még akármi is lehetett volna - hívta fel a figyelmet.
Rába Roland szerint az előadás óhatatlanul rengeteg asszociációt kelt, akár az előadók szándékain túlmutatóan is. "A szerző, akinek apja Auschwitz-ban vesztette életét, úgy játszik a nácizmus borzalmával, hogy az egyenesen meghökkentő: elképesztően keserű komédiát, mély és felszabadító bohózatot teremt belőle" - fogalmazott a rendező.
Mint a Hitlert alakító Mátyássy Bence elárulta, a felkészülés során szándékosan nem kutatta a diktátor életét. "Nem akartam, hogy ez hatással legyen rám, mert ahogy Tábori György mondja: akárkiből lehet Hitler, a történelem kiszámíthatatlan". A darabbeli Adolf buta kisfiú, akit fiatal élete során számos sérelem ért. Tragédia, hogy mivé vált később, ám ezt akkoriban Bécsben még senki nem sejthette - vélekedett a fiatal színész.
Mint megjegyezte, bajuszával, félrefésült hajával a későbbi Hitler már olyan toposz, amely mindenkibe beleégett; az előadásban azonban mód volt rá, hogy esendővé is tegyék a figurát. "Csak úgy jön ki a darab abszurditása, ha néha meg is sajnáljuk ezt a kis hülyét" - fogalmazott.
A Halál asszony szerepében a Nemzeti színpadára visszatérő Törőcsik Mari bevallotta, először megrémült, amikor meghallotta, hogy Rába Roland rendezi a darabot. "Azt gondoltam, már megint egy színész, aki nekiáll rendezni? De hála Istennek, ő valóban rendező. Inspirálhatom őt, de ő diktál: határozottan megmondja, mit szeretne" - számolt be a közös munkáról a kétszeres Kossuth-díjas színművész.
A Mein Kampfról szólva Törőcsik Mari hangsúlyozta: nagy gesztus volt ez a darab egy zsidó író tollából. Ha jó lesz a produkció - és szerinte Rába Roland jól rendezi -, akkor a közönség a helyén fogja kezelni az előadást és magát Hitlert is.
A Nemzeti Színház színpadán Sinkó László (Schlomo Herzl könyvárus), Makranczi Zalán (Lobkowitz), Mátyássy Bence (Hitler), Mészáros Piroska (Gretchen) és Törőcsik Mari (Halál asszony) mellett a kisebb szerepeket László Attila, Földi Ádám, valamint Gerlits Réka alakítja; a zongorista Komlósi Zsuzsa.
A Kurdi Imre által fordított darabhoz Daróczi Sándor tervezett jelmezeket és díszletet, a koreográfia Gergye Krisztián munkája.

(antidogma.hu alapján szerk.)