|
2011/01/28. Kultúra
Aquinói Szent Tamás, Tommaso
dAquino (Roccasecca, 1224 vége/1225 eleje – Fossanova, 1274. március
7.), olasz teológus, skolasztikus filozófus, Domonkos-rendi szerzetes, a
keresztény misztika egyik képviselője. Angyali Doktor (Doctor
Angelicus) néven is ismert.
Tizennégy
éves korában magasabb tanulmányokra Nápolyba küldték, és itt megismerte
az akkoriban kivirágzó dominikánusok prédikátor rendjét. Elhatározása,
hogy életét a szent tudományoknak áldozza, 1244- ben a nápolyi domonkos
kolostorba vezette, ahol a rendbe való fölvételét kérte, bár családja
hevesen ellenezte, hogy kolduló szerzetbe lépjen. Rendi elöljárói még
ugyanabban az évben továbbirányították tudományos kiképzésre: Rómán és
Bolognán át Párizsba kellett volna mennie. Útközben, Rómától északra,
testvérei útját állták, az atyai várba hurcolták és ott fogva tartották.
Tamás végig ellenállt minden csábításnak, amellyel életre szóló
elhatározásának visszavonására akarták bírni. Az imádságnak és a
tanulásnak élt, míg végül is tizenöt hónap után a domonkosok
segítségével kiszabadult. Johannes Teutonicus általános rendfőnök
személyesen kísérte Párizsba.
Tamás 1245-ben érkezett
Franciaország fővárosába, és itt találkozott először a rend
nagytekintélyű hittudósával, Nagy Szent Alberttal. Három éven át
hallgatta Albert előadásait. Amikor a párizsi egyetemes káptalan (1248)
Albertet megbízta, hogy Kölnben létesítsen rendi főiskolát, Tamás együtt
ment tanárával, és négy évet töltött tanulással a Rajna menti városban.
1252-ben Tamás ismét Párizsban tartózkodott, és akkor már
bakkalaureus fokozatú főiskolai tanárként maga is előadásokat tartott.
Ebben az időben robbant ki az az elkeseredett harc, amelyet a világi
papok közül kikerült párizsi professzorok vívtak a ferences és domonkos
rendből való, tudományosságban náluk jelentősebb kollégáik ellen. Tamás
rendjének jogait védelmezte. 1256-ban IV. Sándor pápa közbelépésére
fölvették a bekebelezett magiszterek sorába, és a Notre Dame
kancellárjától engedélyt kapott, hogy önálló, nyilvános tanító
tevékenységet folytathasson mint professzor. Akadémiai előadásaiban
elsősorban eredetiségét, nyitottságát és önállóságát dicsérték. E
párizsi működése alatt (1252-1259) keletkeztek többek közt kommentárjai
(Petrus Lombardus Szentenciás könyvéhez, Izaiáshoz és Boethiusnak a
Szentháromságról írott művéhez), valamint Az igazságról szóló
értekezése.
Tamás a hatvanas évek nagyobb részét (1259-1269)
hazájában, Itáliában töltötte, itt is teológiát tanított. 1260-ban IV.
Orbán a pápai udvarba hívta. A görög császárral folytatott uniós
tárgyalásokon Tamásnak kellett a római Egyház álláspontját képviselnie.
1265-ben átvette Rómában a rendi főiskola vezetését, 1267-től 1269-ig
pedig VI. Kelemen udvarában tartózkodott. Közben fáradhatatlanul végezte
a tudományos munkát. Erről tanúskodik a Pogányok elleni summa, amelyet
domonkos misszionáriusok számára írt tan- és tanítókönyvnek, továbbá Az
Isten hatalmáról, A fejedelmek kormányzásáról írt művei, s mindenekelőtt
a Summa Theologiae, a tudományosság és a gondolati mélység, az
összefoglaló látás és a világosság mesterműve, amelynek elrendezése,
rendszere és fölépítése csak kora hatalmas dómjaihoz hasonlítható.
1269-ben
Tamást rendi elöljárói ismét a párizsi egyetemre szólították teológiai
professzornak. A párizsi évek (1269-1272) jelentik tudományos
munkásságának csúcspontját. Rendkívül termékeny irodalmi munkásság és
súlyos harcok évei ezek. A kolduló rendekkel szemben tanúsított
ellenállás még mindig nem csitult el. Brabanti Sigerius a világ
keletkezéséről, az emberi lélekről és az akarat szabadságáról olyan
nézeteket vallott, amelyeket nem lehetett összeegyeztetni a keresztény
dogmával. De parázs vita folyt a - főképp ferencesek által képviselt
-konzervatív ágostonos irányzat valamint Nagy Szent Albert és Aquinói
Tamás haladó arisztotelizmusa között is.
1272-ben Tamást rendje
visszahívta és megbízta, hogy Nápolyban központi teológiai főiskolát,
ún. studium generalét szervezzen. Két évvel később ismét kiragadták
ebből a nyugodt tevékenykedésből, amikor X. Gergely pápa a lyoni uniós
zsinatra küldte (1274). Súlyos betegsége ellenére Tamás útra kelt, de
nem jutott messzire. Március 7-én a kora reggeli órákban meghalt a
fossanuovai ciszterci kolostorban. XXII. János pápa 1323-ban szentté
avatta. XIII. Leó 1880-ban minden katolikus tanító tevékenység
védőszentjévé tette.
Aquinói Szent Tamás, a filozófus és
teológus szenvedélyes érdeklődése Isten megismerésére irányult. Nemcsak a
hit fényénél kereste Istent, hanem az értelem fényénél, azaz a
filozófia eszközeivel is. Tamás ezt a megismerést öt „istenbizonyítékba”
foglalta össze, és bennük úgy következtet, hogy a világ úgy, amint van,
nem jöhetett létre magától, a benne található rend és célszerűség egy
természetfeletti értelmet követel: „Hatásaiból belátjuk, hogy van Isten,
Ő a többi dolgok oka, és hogy fölülmúl mindent, és maga alatt hagy
minden létezőt. És ez a végső és legtökéletesebb ismeretünk ebben az
életben.”
Aquinói Tamás teológus volt, Isten ismerője. Végső
bölcsességét és legmélyebb ismereteit a hitből merítette: „A hit előíze
annak a tudásnak, amely a jövőben boldoggá tesz minket.” A hit és a
tudás az ő számára nem ellenkezett egymással: „A kegyelem ajándékai oly
módon fűződnek a természethez, hogy azt nem szüntetik meg, hanem
tökéletesítik. Ezért a hit fénye, amely kegyelemszerűen árad belénk, nem
oltja ki a természetes tudás fényét, amely természetes örökségünk.”
Isten ajándékozta az embernek a hit világosságát, és ezzel olyan
igazságokat nyilatkoztatott ki, amelyek minden emberi tudást
fölülmúlnak. De ugyanaz az Isten kölcsönözte az embernek a megismerő
képességet is, s adta vele együtt azt a megbízást, hogy hajtsa uralma
alá a földet. A hitnek és az értelemnek tehát Istenben van a forrása, és
ezért sohasem kerülhetnek egymással ellentétbe.
A hitnek és a
tudásnak ez az egysége Tamás kérdésfeltevéseinek és válaszainak,
értekezéseinek és imáinak a kulcsszava. Amit a görög bölcselők és az
arabok, amit Szent Ágoston és a többi egyházatyák Istenről és a
világról, a kegyelemről és a természetről mondtak, azt mind átfogta,
átizzította és egységbe foglalta Tamás világos és mély szelleme.
Azt
akarta, hogy az egész ember testestül-lelkestül táruljon ki Isten
előtt. Ezért szembefordult azzal az egészségtelen, természetellenes
aszkézissel, amely túlzó test-ellenességével a lelki és vallásos élet
elkorcsosulásához és elnyomorodásához vezet. „Mivel az ember természete
lélekből és testből, szellemi és érzéki összetevőkből áll, jó az
embernek, hogy teljes egészében az erényt szolgálja, azaz szellemi és
érzéki részével, testével egyaránt. És ezért az ember erényességéhez
szükséges, hogy az igazságos viszonzás szándéka ne csak a lélek szellemi
felében éljen, hanem érzéki felében, sőt magában a testben is, és hogy
maga a test is arra törekedjék, hogy az erénynek szolgáljon.”
Tamás
azonban csak azért lehetett nagy hittudós, mert nagy imádkozó is volt.
Jól tudta, hogy az embernek latba kell vetnie szellemének és akaratának
minden erejét: „Ha valaki elmulasztja megtenni, ami erejéből telik, és
odafentről csodát vár, tulajdonképpen kísérti az Istent.” Az ember nem
ülhet ölbe tett kézzel. A mennyország ugyanis olyan, mint egy kiterjedt
tenger, de nekünk kell belévetnünk a hálót; olyan, mint egy értékes
gyöngy, de a gyöngyöt nekünk kell megkeresnünk; olyan, mint az elrejtett
kincs, de a kincset nekünk kell kiásnunk.
Azt is tudta, hogy
minden emberi tudás csak töredék, hogy semmiféle földi képesség sem
tudja elvezetni az embert igazi céljaihoz: Istennek kell az ő
kegyelmével hozzánk jönnie. Az ember alázatos szívvel csak odaléphet
Isten elé, és föltárulkozhat előtte. Tamás tisztában volt azzal, hogy
„csak a kicsinyek részesülnek kinyilatkoztatásban”: „Az alázat teszi az
embert alkalmassá Isten befogadására, az teszi képessé a bölcsességre”.
Tudjuk,
hogy Tamás valahányszor el akart mélyedni a szellemi világban, a
feszülethez vagy a tabernákulum elé lépett és megvilágosításért
imádkozott. Az akkori emberek és mi maiak is hódolattal és tisztelettel
állunk ennek a hittudósnak és szentnek gigászi teljesítménye előtt,
Tamás azonban mindig tudatában volt saját kicsinységének és
szegénységének. A legenda elmondja, hogy egyszer a kereszt előtt állva
az Úr hangját hallotta: „Helyesen írtál rólam, Tamás. Milyen jutalmat
szeretnél érte?” Tamás ezt felelte: „Egyedül csak téged, Uram. Minden,
amit írtam, előttem csak pelyva.”
Utolsó imája amelyet a
halállal szemtől szemben mondott, nagy lelkének szellemét leheli: „Téged
fogadlak, lelkem váltságdíja. Irántad való szeretetből tanultam,
virrasztottam és fáradoztam. Téged prédikáltalak és tanítottalak.
Sohasem szóltam ellened semmit. Nem ragaszkodom makacsul nézetemhez,
hanem ha bármit is helytelenül szóltam erről a Szentségről, alávetem
magam a Szent Római Egyház ítéletének, és az iránta tanúsított
engedelmességben távozom ebből a világból.”
Szent Tamás
Terracina közelében halt meg, 1274. március 7-én. 1323- ban avatták
szentté, s még ebben az évben fölvették ünnepét a római naptárba, halála
napjára. Mivel ez a nap legtöbbször nagyböjtbe esik, 1969-től január
28-án ünnepeljük, amely napon 1369-ben átvitték az ereklyéit
Toulouse-ba.(katolikus.hu)JOBBOLDALI GONDOLAT
|
|
Kapcsolódó hírek:
A zsidók által kitalált koncentrációs táborról: a Gulág
Delfinfaragvány az Árpád háznál.
Rézkori sírhelyet fedeztek fel Bulgáriában
Megtalálhatták a náci atomprogram radioaktív hulladékait