2010. szeptember 14. Kultúra

Csak a világnézet kialakításával kezdődik az ember; addig az ember csak név, csak szám, de nem lélek. Világnézet pedig ott kezdődik, hol az a valaki, ki a világot nézi, észreveszi, hogy ez mind nem ő, hogy az mind más.

Mialatt nézi, elkomolyodik, mert kezd látni valamit, amit addig még nem látott soha, kezdi látni a napsugaras, mosolygó, virágos szülőföldön a néma, rejtélyes szfinx vonásait.

A szfinx oly komoly, oly fölséges, oly idegenszerű, pedig a neve oly közönséges, oly köznapi, oly egyszerű: világnak, létnek, életnek hívják. Ha nem gondolunk rá, természetes és édes, mint az otthon; de ha gondolunk rá, hideg és néma lesz.

Igazán hideg s idegenszerű. Úgy tesz, mintha nem törődnék velünk; napsugaras, mikor szomorkodunk s felhős, borús, mikor vígak vagyunk; havat hoz húsvétkor és sarat karácsonykor; hamvazó szerdán fölkelti napját s pünkösdkor felhővel borítja egét; szomorkodik, mikor vigadunk s ragyog menyegzői díszben, mikor sírunk; bizony úgy tesz, mintha cseppet sem törődnék gondolatainkkal s érzelmeinkkel; másrészt meg mégsem mondhatjuk, hogy mi közünk hozzá, mikor ő szült s ápol, virágot fakaszt, meleg vért pezsdít. Szemébe kell tehát néznünk s bemutatnunk neki magunkat, s érdeklődő tartózkodással kell a néma szfinxet kérdeznünk: te ki vagy?

E bemutatkozástól s a felelettől függ, hogy mit ért meg, s mily helyet szemel ki magának a világban az ember. Hol lesz az az ô helye? a mindenség perifériájának igénytelen pontjára vagy a világ központjába helyezkedik-e? A kuckóba áll vagy a trónra ül? A sarokba húzódik vagy a csúcspontra törekszik? Koszorúnak tartja-e magát a teremtés homlokán vagy por-hamu-semminek a szükségesség vastalpai alatt?

Amilyen helyet szemelt ki magának, olyan lesz világa, olyan lesz élete. Tiszta, derült, úri, öntudatos lét lesz, ha előkelő helyet választott; sötét, ízetlen, kegyetlen tengődés lesz, ha szolgának, béresnek szegődött. Szárnyaló, ideális lesz lelkülete, ha az életet s a lelket megtisztelte magában; ellenben alacsony csúszás-mászás lesz tengődése, ha a lelket eltagadta, s önmagát degradálta.

Tegyünk tehát róla, nézzünk utána, válasszunk, de jól válasszunk, hogy nekünk való helyet találjunk.

Ez a mi belső világunk világnézetünktől függ. Égboltja, tengere, fénye, viharjai, éjszakái olyanok, amilyeneket mi magunk teremtünk. Ha ideális a világnézetünk, akkor égboltunk tiszta, kristályos olasz-ég, amilyen Catánia fölött ragyog; ha pedig szkeptikusoknak vagy pesszimistáknak csapunk föl, akkor az égbolt is savó színű, felhős, alacsony és ködös lesz, s alatta nem Catánia virul, hanem a lappok földje álmodik, s nem pálmák, hanem borókák nőnek rajta.

Ki akarna tengődést lendület helyett s sarkövi éjt tavasz helyett? Aki azt akarná, az a szeretetet s örömöt nem ismeri; annak élete nem élet.

Nekünk tehát erőteljes, lendületes, bensőséges, hatalmas világnézet kell. Hatalmasnak kell lennie, mely az élet mélységes mélyeiből törjön föl s megrendítsen s magával ragadjon; lendületesnek kell lennie, mely az égbe emeljen s élni, s tenni tanítson; bensőségesnek kell lennie, melynek szavára, mint ezüstharang-szóra mosolyra fakadjon az öntudat s öröm s béke lejtsen végig a lelken s mindenekfölött pedig igaznak, tehát reálisnak s egyben ideálisnak kell lennie, mely az embert az Isten gondolatai szerint kialakítsa s méltósággal koronázza.

Erőteljes, lendületes, bensőséges, reális s ugyanakkor ideális világnézet csak a vallásos világnézet lehet; mert csak a vallásos világnézet öleli föl a mélységet, a létnek, a világnak mélységét, ahol az ô forrásai fakadnak. Csak a vallásos világnézet áll ki a semmiség s az elmúlás mélysége fölé s lelkesülve nézi az örök szépet, mint Szent János Patmoszban a napövezett, csillagkoszorús asszonyt. Csak a vallásos világnézet gyôzi le a napszámos, robotos élet örömtelenségét s az fejti ki teljes plaszticitással az embert, ki hősnek és szentnek született. Csak a vallásos világnézet az a magasba emelkedett gondolat, mely átfog létet, életet, végtelent és örökkévalót s lendületet vesz a halhatatlan életbe.
(Részlet Prohászka Ottokár: Diadalmas világnézet című könyvéből)

JOBBIK GONDOLAT