2010. június 20. Kultúra

Döbbenetes leleplezést közlünk Albert Einsteinről, rámutatva, hogy volt idő, amikor nemcsak hódoltak neki, hanem bírálták is.

Miskolczy Ágost főügyész alábbi írása, amely a „Szemben a forradalom arcvonalával” című, 1945-ben indexre tett antibolsevista vezércikk-gyűjteményében olvasható, kiábrándít az Einstein-mítoszból.

Albert Einstein és a bolsevizmus

»Albert Einstein nevét mindenütt ismerik a világon, a viszonylagosság (relativitás) elméletével kapcsolatban. Einstein tanításainak korszakalkotó jelentőséget tulajdonítottak azok az ismertetések, amelyek az egész világ sajtójában páratlan egyöntetűséggel megjelentek. Sokan voltak azonban olyanok is, akik lesújtó bírálatot mondtak Einstein elméletének értékéről, sőt akadt olyan bírálója is, aki elméletét a fizikai alapfogalmakkal ellenkező, kufárkodásra alapított hűhónak nevezte. Ki kell emelnünk ebből az irodalomból a magyar Pécsi Gusztávnak A relativitás elméletének likvidálása című jeles művét.

Most azonban nem a relativitás elmélete tudományos értékének megvizsgálásáról van szó. Távolról sem tartjuk magunkat erre illetékeseknek s véleményt sem nyilváníthatunk sem a relativitás mellett, sem ellene. Elfogadjuk, hogy Albert Einstein a fizikai tudomány egyik vezető szelleme, hiszen a porosz tudományos akadémia rendes tagja, mint ilyennek előadó joga van a berlini egyetemen, sőt a Nobel-díj részét is viseli. Albert Einstein ezek szerint még akkor sem lenne lekicsinyelhető ember, ha világhírének alapja, a relativitás elmélete, valóban tudományos tévedés lenne. A napokban Albert Einsteinről újból hír jelent meg a világsajtóban. Az egyik magyar lap is átvette a hírt. Azt mondja a hír, hogy Hindenburg, a német birodalom elnöke, beszédet mondott a zsidókérdésről. E beszéd szerint Einstein dicsőséget hozott a német névre s méltán ünnepelhető mint olyan, aki zsidó származása mellett is gazdagította a német géniuszt.

Nem lehet tudni, hogy Hindenburg elnök valóban elmondta-e ezt a beszédet. Azt azonban sejteni lehet, hogy a hír elhelyezése valami sajátos propaganda műve s erre a propagandára úgy látszik, Albert Einstein érdekében szükség van. Szükség lehet azért, mert ha teljesen érintetlenül hagyjuk is Einstein tudományos érdemeit, rá sem a németség, sem a zsidóság nem lehet büszke.

Albert Einstein Württembergben született, de midőn atyja mint kereskedő tönkrement, családjával együtt Bajorországban, majd Olaszországban próbált szerencsét. Albert Einstein Svájcban végezte iskoláit s felvette a svájci állampolgárságot s ezt mai napig is megtartotta, tehát nem német állampolgár. Németországi tanárkodása előtt egyébként Svájcban is volt rendkívüli egyetemi tanár, sőt cseh tanár is volt már Prágában. Ezek a vázlatos életrajzi adatok eléggé mutatják, hogy Albert Einstein bizonyára zavartba jönne arra a kérdésre, melyik országot vallja tulajdonképpen hazájának. Ha azonban megtudjuk, hogy Einstein tudományos működése mellett ráért hol a pacifizmus, hol a cionizmus vizein evezni, majd a hírhedt s Magyarország rágalmazásában gyűlöletes szerepet játszó Emberi Jogok Ligájában tevékenykedni, könnyen megállapíthatjuk, hogy nemcsak hiányozhat belőle a hazafias érzés, de egyúttal a tudományos alaposság és elfogulatlanság sem lehet jellemvonása.

Albert Einstein jellemére és lelkivilágára azonban döntő bizonyítékot szolgáltat két dolog.

Az egyik az, hogy 1927 februárjában Brüsszelben megalakított bolsevista világszervezet kongresszusán részt vett és ott tiszteletbeli elnökként szerepelt. Ez a bolsevista szervezet a következő hangzatos címet viseli: Szövetség az imperializmus ellen és a nemzeti függetlenségért. A kongresszuson résztvevő cégéres bolsevistákról és a kongresszus megnyilatkozásaiból kétségtelenül megállapítható, hogy ez a szövetség a III. Internacionálé egyik harci szervezete és a marxizmus nevében Európa és Amerika civilizációja ellen irányul.

Hogy pedig Einstein nem volt jóhiszemű tévedésben, amikor e kongresszuson részt vett, bizonyítja az egyéniségét jellemző másik dolog, hogy részt vesz a III. Internacionálé Berlinben kiadott propaganda folyóiratának, a „Das Neue Russland”-nak szerkesztésében. Albert Einstein tehát nemcsak egyszerű barátja a bolsevikoknak, hanem a bolsevisták ügynöke is egyszersmind. Ezt a fent mondottak szerint ugyebár kétségtelen, ha nem is soroljuk fel szerepléseit más bolsevista propagandaszervezetekben.

Albert Einstein tehát a hóhérok uralmáért lelkesedik és támogatja azoknak az uralmát, akik nyílt hadat viselnek a vallás, a haza, a szabadság s az emberi polgárosultság minden ideálja ellen. Még azt sem mondhatja senki, hogy a történelemben eddig példátlan gyilkosságok értelmi szerzői és végrehajtói álmodozók lennének, hiszen maguk közt a „szovjetkormány” tagjai között is nem egy van, akit közönséges bűncselekmények miatt üldöztek a művelt államok rendőrségei és igazságszolgáltató hatóságai. Albert Einsteinnek azt is tudnia kell, hogy a szovjet uralomban szervezkedett tolvajok és gyilkosok a tudósok és írók egész sorát vagy kiüldözték hazájukból, vagy a legborzalmasabb kínzások között fosztották meg életüktől csak azért, mert szerették a hazájukat s nem akarták magukat beszennyezni becstelen uralom támogatásával.

Albert Einstein tehát igenis árulója a tudomány és emberi civilizáció érdekeinek. Lehet bármekkora tudós a fizikában, mégis elvesztette a jogát arra, hogy a tudomány haladása és az emberi szabadság nevében szót emeljen, mert a bolsevizmushoz való szegődése miatt részéről mindez csak képmutatás. Aki bolsevista ügynökké aljasul, maga rekeszti ki magát a keresztény civilizáció alapján álló nemzetek szolidaritásából s teszi magát még a tisztán tudományos érintkezésekben is nem kívánatos elemmé.

Mindenesetre csodálkoznunk kell a német társadalom türelmességén, amely egy előkelő német tudományos intézet élén megtűri azt az embert, aki a társadalmi rend felborítása végett egy idegen állam szervezetével szövetkezett s elég vakmerő magát nyíltan egy összeesküvő banda hívéül vallani.

A jövő történetírója nehezen fogja megmagyarázni azt a sajátszerű jelenséget, mily tétován tud elmenni a mai társadalom egy nemzetközi szervezet öntudatos és dühödt harca mellett, amely a káoszt, a barbárságot és a nyomort akarja rázúdítani egész Európára. Talán azt fogja mondani, hogy a III. Internacionálé által halálra ítélt társadalmaknak voltak nagyobb megvédelmezendő érdekeik is, például az, miként lehet az idők végezetéig sértetlenül fenntartani a Párizs környéki diktátumok bűnösségi elméletét.

Úgy látszik, csakugyan minden viszonylagos itt alant.«

Utóirat

Mi sem kívánunk természetesen ezúttal Einstein elméletéről vitát nyitni, azonban tény, hogy valaha hatalmas viták kereszttüzébe került. Nálunk például az írás elején említett Pécsi Gusztáv (1874-1947) katolikus teológiai tanár több munkájában (A modern fizikai axiómák válsága (Bp. 1907), Newton rendszerének haldoklása. Válasz Sebeszta O. úrnak a nagyszombati főgimnázium értesítőjében megjelent cikkére (Esztergom, 1908), Crisi degli assiomi della fisica moderna (Roma, 1910), Einstein relativitási elméletének bírálata (Bp. 1923), A relativitás elméletének liquidálása. A Napsebesség kiszámítása (Bp. 1924)) fejtette ki ellenérveit, míg egy gépészmérnök, Szilágyi Zoltán, egyenesen a klasszikus fizikát megcsúfoló „szörnyfilozófiá”-nak tekintette elméletét (amiért könyve (A világmindenségről. 1. rész: „Fizika”, 1. köt.: Elméleti rész, 2. köt.: Alkalmazott rész. Bp. 1939. Szerző kiadása-Máté Nyomda) persze 1945-ben indexre került (2. köt. 107-108. old.)):

„Ma Einstein nevével tele van az egész világ. Azok között, akik róla beszélnek, őt idézik, csodálják, dicsőségét zengik, még egyetlen egyet sem találtam, akinek halvány fogalma lett volna arról, hogy Einstein mit tanít, s hogy mi is hát az ő érdeme tulajdonképpen?! Egyetemi tanárok értelmetlen badarságokat irkálnak össze Einsteinre hivatkozva, amiből megállapítható, hogy ők sincsenek tisztában e ’nagy lángelme’ tanításaival. Az Einstein név ennek dacára egyelőre kitörölhetetlenül bele van szuggerálva a pékinasoktól kezdve az egyetemi tanárokig mindenkinek a fejébe, s hogy komoly érdemi alap nélküli sajtó útján elkövetett tömegszuggesztiós jelenséggel állunk szemben, az bizonyítja legjobban, hogy Einsteinről a nevén kívül senki sem tud semmit. Aki beszélni kezd róla, az természetesen hülyeségeket magyaráz az érdeklődőnek.

Einsteinnek sikerült egynéhány fizikai elvet meglátnia – ugyanúgy, mint ahogy az a bizonyos közmondásos vak tyúk is talált szemet. Hogyha a fent említett vak tyúknak akkor, amikor a szemet találta, a szervezett világsajtó éppúgy rendelkezésére állott volna, hogy kotkodácsolását továbbítsa, mint Einsteinnek, ma valószínűleg ugyanolyan híre lenne. Kis kaliberű embereknek, akik nem tudják átlátni azt, hogy ami hamar jön, hamar megy, szokásos módszere – egynéhány apró érdem mellé óriási blöfföt csinálni – Einsteint is rabul ejtette.”

Rabul bizony, és hogy mennyire, arról Szilágyi Zoltán könyvében részletesebben tájékozódhat az olvasó, ami után már aligha lesz számára kérdés, hogy nemcsak politikusként, hanem fizikusként is mennyit ér Einstein.
(HunHír.Hu alapján szerk.)