Amit nem tanítanak történelem órán.

2010. augusztus 29. Kultúra
Aki figyelmesen forgatja történelemkönyveinket, azzal szembesülhet, hogy nincsen olyan területe történelmünknek, melyet hamisítatlanul ismertetnének. Nem kivétel Mohács sem, hiszen jóformán alig ismert mára II. Lajos magyar király pénzügyi tanácsadója, az 1526-ben ezen a napon bekövetkezett nemzeti tragédiánkért döntően felelős Snéor Zálmón (Fortunátus (Szerencsés) Imre), hazánk első Jud Süss-e pénzhamisítása.

Minden uralkodónak van egy udvari bolondja, aki a tanácsadója, és aki legtöbbször zsidó – tartja a történelmi emlékezet. Ha példákat kell mondani, legtöbbször (a különösen is Veit Harlan filmjéből, a „Jud Süss”-ből (1940) ismert) Joseph Süss-Oppenheimer jut eszünkbe, akiről a „Pallas Nagy Lexikona” így emlékezett meg: „Joseph Süss-Oppenheimer, hírhedt württembergi pénzügyminiszter, zsidó, szül. Heidelbergában1692., felakasztották 1738. február 4. A kereskedelemre adván magát, érintkezésbe lépett Károly Sándor württembergi herceggel, aki őt előbb pénzügyigazgatóvá, majd titkos tanácsossá, végül pedig miniszterré nevezte ki. S ezen állásában saját embereivel töltötte be az összes magasabb állásokat, 11 millió hamis pénzt veretett, só-, bor- és dohánymonopóliumot hozott be, pénzért osztogatott kiváltságokat, sok zsidót telepített az országba és a népet különféle tartozásokkal sanyargatta. Mindezekért roppant elégületlenség támadt ellene, s a hercegnek 1737. március 12-én történt halála után elfogatván, törvényszék elé került, gazságaiért börtönbe vettetett és egy külön e célra készült ketrecben felakasztatott.”


Snéor Zálmón (Fortunátus (Szerencsés) Imre) méltán tekinthető első Jud Süss-ünknek, mégis, szerepéről meglehetősen szűkszavúak gyakran még a tudományos igényeket kielégíteni hivatott művek is. II. Lajos udvarában, amint a források felfedik, pontosan ugyanazt a szerepet töltötte be, mint a Württembergi Hercegségben később Joseph Süss-Oppenheimer. Ennek bizonyságául Antonio Giovanni Burgio pápai követ (+1538) Jacopo Sadoleto bíborosnak (+1547) írt jelentéseiből (Mohács Magyarországa. Báró Burgio pápai követ jelentései. Fordította Bartoniek Emma. Bp. 1926. Magyar Irodalmi Társaság, Stephaneum Nyomda, Napkelet Könyvtára 12. köt.) értesülünk a középkori kereskedelemből oly ismert pénzkölcsönzési praktikáiról, arról, hogy (amint 1525. július 11-én Budán kelt soraiból kiderül) Lajos király alatt a rézbányákat, melyek addig „a Fuggerek birtokában voltak, a zsidónak adták (Szerencsés Imrének), kit a múlt diétán [országgyűlésen – Ifj.T. L.] el akartak égetni. Ez most megígérte, hogy nagy hasznot akar abból szerezni az országnak, de sokan azt hiszik, hogy az a nyereség az lesz, hogy magának szerez annyit vagy kétannyit, amennyit akkor veszített, mikor házát kirabolták, s hogy a bányák el fognak pusztulni, mert Magyarországon senki sincs, aki értene a bányák műveléséhez.” (22. old.) Ha ez talán túlzás is, annyi tény, hogy első Jud Süss-ünk, a király alkincstárnoka, mindenesetre ahhoz értett, hogyan tegye tönkre a pénzt, amiért is az 1525. májusi országgyűlés egyenesen követelte, hogy az ország gazdasági helyzetért, a rohamos pénzromlásért máglyán elégettesse, mire a király „törvényes keret”-ben megelégedett börtönbe vettetésével, ahonnan viszont a királyné, Mária, elbocsátotta, a nemesség pedig feldúlta és visszavette házát.

Alakját Móricz Zsigmond „Fortunátus” című drámájában örökítette meg (leleplező mivolta miatt irodalmunk elhallgatott remekei közé tartozik), míg pályáját legbehatóbban méltatlanul elhallgatott kiváló múlt századi történelemtudósunk, vitéz Málnási Ödön (1898-1970), eredetileg a Zsidókérdést Kutató Magyar Intézet hetilapja, a „Harc” hasábjain 1944. június 24-én (majd a „Front” 2008. októberi számában, 9-10. old.) megjelent összefoglalásában: most ezzel kívánjuk teljessé tenni róla való ismereteinket.

Magyarország első Jud Süss-e

»A Mátyás király halálát követő nemzedék népsorvasztó, néppusztító, országveszejtő
korszakában az ismeretlenség homályából bújt elő egy zsidó pénzváltó és hamarosan feltornázta magát a gazdaságpolitika parancsnoki hídjára. Származása ismeretlen. Csak egy bizonyos: minden őse zsidó volt. Gazdag apja Efrajim névre hallgatott. A zsidó pénzfi eredeti neve: Snéor Zálmón , amelyből népies használatban Snéor Salamon lett. Csakhogy Snéornak a Salamon nem tetszett. Etel-nek írta magát, mint ahogy napjainkig szokták a tetszetősebb, mimikrisebb neveket használni. Snéor Zálmón születési éve is bizonytalan. Halálakor, 1526-ban „agg“-nak ismerték. Tehát 1450 körül születhetett. A budavári Zsidó-utcában lakott zsidó feleségével és két fiával. Fiai: Ábrahám és Efrajim.
Korai „antiszemitizmus”
Snéor Zálmón java korában Budán gyakori volt a zsidók miatti forrongás. A zsidók
kapzsisága és hatalmaskodása 1494-ben a jámbor budai polgárokat parázs tüntetésre ragadta. Az antijudaista tüntetőket Bakócz Tamás akkori kancellár és püspök lovascsapatai szórták szét; három magyar gyermeket halálra is gázoltak a főpapi lovasok. Két évvel később, 1496-ban a budai zsidó gyermekek – valószínűleg a Zsidó-utcában lakó két Snéor-fiú is – megtámadták a budai magyar gyermekeket. A gyermekek utcai verekedése magával ragadta a szülőket is. A gyermekeik védelmére siető budai polgárok és a zsidók küzdelmébe Bakócz püspök lovasai újból beavatkoztak, természetesen a zsidók oldalán. Emiatt olyan parázs küzdelem fejlődött ki, hogy csak a zsidók kölcsönei által nekik lekötelezett király testőrei tudtak az antijudaisták többnapos tüntetésének véget vetni. Királyi testőrök és főpapi lovasok közös erővel fojtották vérbe a budai polgárok antijudaista feleszmélését: sok antijudaistát a tömeg előtt felakasztottak . A budai zsidók boldog purimot tartottak. Bizonyosan a Snéor-család is.

Snéor Zálmón örömében kicsapott a medréből. Valószínűleg egyik üzleti útja alkalmával megismerkedett egy kolozsvári magyar nővel, aki elég fajáruló volt ahhoz, hogy a gazdag zsidónak kiszolgáltassa magát. A viszony hamarosan kitudódott. Már pedig ez időben az árja nővel viszonyba jutó családos zsidó férfire tűzhalál, megégetés büntetése várt. A büntetés alól csak egyféleként lehetett mentesülni: katolikus hitre téréssel és katolikus egyházi házassággal.

A magas pártfogók

A máglyától menekülő Snéor Zálmón egész közeli ismerőséhez, üzletfeléhez és pártfogójához, az ez idő tájt nádorrá választott Perényi Imréhez fordult kérésével: vállalja el a keresztapaságot! Perényinek elég oka volt Snéorral szemben a jóindulat megbizonyítására. Csak egy feltétele volt: tartsa szerencséjének a Perényi keresztnevéhez a szerencsés jelző felvételét. Így lett Snéor Zálmónból Szerencsés Imre.

Az igazi szerencse fel is virradt Snéorra. Zsidó feleségét és két zsidó fiát a Zsidó-utcai lakásában hagyta, de ellátásukról bőségesen gondoskodott. Azután a Szent György-téren vásárolt magának szép házat, ahová kolozsvári magyar feleségével beköltözött. Ebből a házasságból is született egy fél-zsidó fia.

A keresztapa nádoron keresztül a gazdag Szerencsés Imre közelebbi kapcsolatba jutott a magyarországi zsidóság kiváló pártfogójával, Bakócz Tamás bíboros érsekkel, 26 egyházi javadalom, legalább évi 100 000 aranyforintnyi jövedelem és többek között a velencei köztársaság tekintélyes évi zsoldjának élvezőjével, akit mindenhová ezer lovasa, rengeteg hintója kísérte és az egykorú követjelentés szerint egy személyben Magyarország „pápája és királya“ volt. A semmiből sok százezer holdas magánvagyont szerzett bíboros-érsek még idejében hozta össze zsidó pártfogoltját, Szerencsés Imrét a későbbi esztergomi érsekkel, Szalkai Lászlóval. Ez a főpap is két elődjéhez, Bakóczhoz és Szatmári Györgyhöz hasonló mértékben szerette a pénzt és a háremtartást, éppen ezért a pénzes zsidót is. Semmiből mesés gazdagsághoz csak zsidó segítségével és zsidó módszerrel juthatott. Szalkai püspök, mint királyi kancellár és kincstárnok 1520 körül beajánlotta zsidó barátját a királynak alkincstárnoki tisztségre. Szalkai sok más elfoglaltsága folytán ez azt jelentette, hogy a magyar királyság gazdaságpolitikájának parancsnoki hídján Szerencsés Imre lett a parancsnok .

Snéor-Szerencsés legelőször a királyt és királynét kötelezte le kölcsönein kívül számtalan figyelmeskedésével. A csak lovagi tornának, vadászatnak, evésnek, ívásnak, társasjátékoknak és dorbézolásoknak élő király hamar szemet huny Snéor-Szerencsés Imre gazdaságpolitikai
garázdálkodásaival szemben. Sőt annyira zsidó befolyás alá kerül a király, hogy 1520-ban, Snéor kinevezése után azonnal felszabadítja a zsidókat, a zsidó kalap, a vörös köpeny és a sárga folt viselése alól. Szerencsés Imre mindenekelőtt a királyi kincstár jövedelmének rendszeres és módszeres elsikkasztására rendezkedett be.

Nincs pénz a hadsereg felszerelésére

Ugyanakkor az ország határain már vészfelhők gomolyogtak. Nándorfehérvárt ostromolja a török, de a főurak Budán vigadoznak, Snéor-Szerencsés Imre Szent György-téri palotájában lakmároznak és egykorú feljegyzés szerint egyetlenegy sem akadt közöttük, aki a Nándorfehérvárról loholt futárnak a lőszer vásárlásához szükséges 50 forintot kifizette volna. A török csapatok már a Szávánál portyáznak, de az országtanács még a mozgósítást kihirdető futárok útiköltségét sem előlegezi. Ekkor jegyzi fel Burgio: „Ha Magyarországot a veszélyek meghozná.“ A velencei követ szerint: „Az urak az ország védelmét két bánra bízzák: a Dunára és a Szávára...“ Az országgyűlés drámai önvallomása szerint pedig „minden országot két eszköz tart fenn és őriz meg: a törvény és a fegyver; a mi Magyarországunkban most egyik sincs!“ Mindenki honmentésről beszélt, de senki sem tett semmit a hazáért, csak a saját javáért. Mint Burgio feljegyzi: „Elég komédiát játszottak a kölcsönös óvásokkal oly időben, midőn az ország egén vészfelhők tornyosultak!“

A szájnagyiparos hazafiak sérelmi politizálása és hangos szónoklása közben csak egy embernek volt helyén az országveszejtésre céltudatosan beállított esze: Szerencsés Imrének. Nándorfehérvár elvesztekor mindenki megállapítja, hogy a királyi hadseregnek nem volt felszerelése és zsoldja, ennek pedig Szerencsés az oka. A kincstárnok Werbőczi István ugyanekkor Nándorfehérvárnak hűtlenségben elmarasztalt védőjét védelmébe veszi és ezen ügyvéd-politikai szolgálatáért két várat és egy uradalmat fogad el, mint ahogy legalább 600 000 katasztrális holdnyi többi birtokát is mind ilyen módon szerezte. A megtámadott zsidó alkincstárnok pedig csendesen ráveszi a királyt az érmepénz 50%-os ötvözethamisítására... A budai országgyűlés a pénzhamisítást megszavazza. Erre az adók megkétszereződnek a rossz pénz kényszerforgalma következtében pedig a nép rohamosan pusztul a teljes nyomorba.

A zsidót újból megmentik a máglyahaláltól

Az 1524. szeptember 8-i pesti országgyűlés elhatározza Szerencsés alkincstárnok elmozdítását. De a zsidó házi pénzügyér hitelezőitől lekötelezett királyné és a király mégis megtartja a zsidó gazdaságpolitikust. Az 1525. május 12-i rákosi országgyűlés a bajokat főleg a zsidó Szerencsésnek tulajdonítja, és 60 tagú küldöttség útján kéri a királytól Szerencsés elégetését. A király nyolcnapi vonakodás után, május 20-án kénytelen alkincstárnokát elfogatni, de most a keresztapa-nádor utódja, Báthori István nádor siet a veszélybe jutott zsidójának segítségére. Báthori Istvánt minden kortársa folyton részeges és teljesen jellemtelen embernek ismerte. Hadiadó-sikkasztás, pénzhamisítás, török kémek rejtegetése, a zsidóságtól évi 400 arany forintnyi védelmi zsold elfogadása Báthori nádor arcképének nem is legsötétebb foltjai. Mindenesetre nem meglepő, hogy a nádor jó pénzért 14 nap alatt Szerencsés Imrét is kiszabadította a fogságból.

A Vár Szent György-téri Szerencsés-palotájában az egész udvari párt örömlakomát rendezett a zsidó házigazda és közpénz-sikkasztótárs szabadulásának örömére. De a budai nép izgalmában megrohanta a zsidó palotáját, az elsikkasztott aranykészlet egy részét széthordta és három napig a többi budai zsidót is megsarcolta. Csak Zápolyai György csapatai mentették
meg a zsidók életét.

Szerencsés gyorsan lemérte a politikai erők átcsoportosulását. Megnyerte és lekötelezte magának Zápolyai Jánost, Werbőczi Istvánt és rajtuk keresztül a köznemesi ellenzéket. A július elején Hatvanban tartott országgyűlés most már Werbőczi javaslatára választja meg újból alkincstárnoknak Szerencsést és ráadásul megkapja a rézbányák jövedelmét, majd a budai és pozsonyi harmincadvámot is.

A gazdasági anarchia tovább fokozódik, a nép nyomora még jobban tombol; csak a zsidó alkincstárnok összeharácsolt tőkéje sokszorozódik. A gazdaságpolitikai csődben az 1526-i rákosi országgyűlés már Szerencsést kéri fel a pénzügyi helyzet tisztázására. A zsidó egészen nyeregben érzi magát. Sikkasztásairól, csalásairól akként tereli el a figyelmet, hogy támadásba megy át: az országgyűlés előtt leleplezi a többi országnagyok sikkasztásait, garázdálkodásait.

A zsidópártfogók miatt: Mohács

Néhány hét múlva, még a mohácsi csata előtt a zsidóból lett gazdaságpolitikai diktátor vége közeledését érezte. És most mutatta meg, hogy faji öntudatos zsidó volt egész életében. Haldoklása előtt visszatért a zsidó hitre, mint ahogy addig is csak látszat-keresztény volt. Letette a Szerencsés Imre nevet, és mint Snéor Zálmón halt meg.

Fajáruló felesége nagy vagyont örökölt zsidó férje után, de könnyelműen eltékozolta. Nyomorúságban és vízkórságban halt meg a fajáruló asszony. Fél-zsidó fiát később Breslauba hurcolták és ott meg is gyilkolták.

Első, zsidó feleségétől született két fiát, Ábrahámot és Efrajimot nemsokára a törökök messzi távol, ismeretlen helyre hurcolták.

A Snéor-ok, Zápolyaiak, Werbôcziek, Bakóczok, Szalkaiak, Báthoriak fejedelmi vagyonokat szereztek akkor, amidőn a nép koldus lett és az ország elveszett. A mohácsi tragédiáért a nép a zsidóságot okolta. Mohács után tíz héttel az országgyűlés Székesfehérváron törvényt is alkotott a zsidóknak az országból való kiűzéséről. Csakhogy Zápolyai János király ezt a törvényt nem erősítette meg. Csak negyedszázaddal később, 1551-ben rendelte el I. Ferdinánd a zsidók számára felsőruhájukon, a mell baloldalán a gyűrűs sárga posztófoltot. Ezért a zsidók zöme török hódoltsági területre vándorolt.

Snéor Zálmón utolsó pártfogója, Werbőczi István is a budai pasa napidíjas bírója lett és megmérgezett, felpuffadt teteme a budai zsidó temetőben helyeztettek örök nyugalomra.

Mátyás király országának zsidó és lelki zsidó elveszejtői közös sorsra jutottak.«

Alighanem ennyi is elegendő volt annak szemléltetésére – szemben a „Widiképiá”-n olvasható, filoszemita forrásokból merítő szerecsenmosdatással – , hogy a „jóságos tanácsadó” színében tetszelgő Snéor Zálmon miként vált hazánk sírásójává, és magyarázatot ad egyben arra is, a két világháború közötti határozott nemzeti mozgalmaknak, mindenekelőtt a Nyilaskeresztes Párt-Hungarista Mozgalomnak rájuk gondolva miért volt ez a jelszava: „Zsidó fegyvere a pénz, ne adj fegyvert ellenséged kezébe!”

(HunHír.info alapján JOBBIK GONDOLAT)