2009. október 5.   Kultúra

Az utolsó szó jogán:

Aulich Lajos: Szolgáltam, szolgáltam, mindig csak szolgáltam. És halálommal is szolgálni fogok. Forrón szeretett magyar népem és hazám, tudom, megértik ezt a szolgálatot.

Damjanich János: Legyőztük a halált, mert bármikor készek voltunk elviselni azt.

Dessewffy Arisztid: Tegnap hősök kellettek, ma mártírok... Így parancsolja ezt hazám szolgálata.

Kiss Ernő: Istenem, az újkor ifjúsága egész ember lesz-e? Árpádok dicső szentjei, virrasszatok a magyar ifjúság felett, hogy Krisztusé legyen a szívük, és a hazáé az életük!

Knézich Károly: Milyen különös, hogy Haynau bíró is keresztény és én is az vagyok! Csak az ördög keverhette így össze a kártyákat.

Lahner György: Krisztus keresztje és a bitófa oly rokon! És az isteni áldozat mellett oly törpe az én áldozatom!

Lázár Vilmos: Ki tehet arról, hogy ilyen a magyar sorsa? Krisztus keresztje tövében érett apostollá az apostolok lelke, és bitófák tövében kell forradalmárrá érni a magyar lelkeknek.

Leiningen-Westerburg Károly: A világ feleszmél majd, ha látja a hóhérok munkáját.

Nagysándor József: De rettenetes volna most az elmúlásra gondolni, ha semmit sem tettem volna az életemben! Alázatosan borulok Istenem elé, hogy hőssé, igaz emberré, jó katonává tett.

Poeltenberg Ernő: Minket az ellenség dühös bosszúja juttatott ide.

Schweidel József: A mai világ a sátán világa, ahol a becsületért bitó, az árulásért hatalom jár. Csak egy igazi forradalom, a világ új forradalmi embersége söpörheti el ezt az átkozott, meghasonlott világot.

Török Ignác: Nemsokára Isten legmagasabb ítélőszéke elé állok. Életem parányi súly csupán, de tudom, hogy mindig csak Őt szolgáltam.

Vécsey Károly: Isten adta a szívet, lelket nekem, amely népem és hazám szolgálatáért lángolt.

Haynau, a "bresciai hiéna" október 2-án rendelkezett a kivégzések módozatairól. Október 6-ára, Latour halálának évfordulójára tűzte ki az ítéletvégrehajtást. Az aradi foglyok még reménykedtek: október 4-e az uralkodó névnapja, lehet, hogy amnesztiát hirdet. De minden remény szertefoszlott ezen a napon, mert amnesztia helyett Haynau végzése érkezett meg.

Másnap reggel hét órakor Ernst hadbíró felsorakoztatta az aradi tizenhármat, s kihirdette az ítéleteket. Ezután megbilincselték a tábornokokat, majd visszavezették őket a cellájukba, megtagadva tőlük azt a kérést, hogy együtt tölthessék az utolsó napot.

Október 6-án hajnali kettő és három óra között a papok felkeresték a halálraítélteket. Aulich Lajos Horatius verseit olvasgatta, Török Ignác egy várépítésről szóló könyvet bújt, Lahner György a fuvoláján játszott, Dessewffy Arisztid még aludt. Többen utolsó soraikat vetették papírra búcsúlevelükben.

Fél hatkor először a golyó általi halálra ítélteket – Schweidel Józsefet, Kiss Ernőt, Dessewffy Arisztidet és Lázár Vilmost – vezették a kirendelt katonaság közé. 12 katona állt fel velük szemben töltött fegyverrel, majd midőn a parancsnokuk kardjával intett, a lövések eldördültek. Kiss Ernő kivételével mindhárman élettelenül buktak a földre. Kiss Ernőt csak a vállán érte a lövés, ezért három katona közvetlenül elé állt, s leadták a halálos lövést Kiss Ernőre is.

Ezután következtek az akasztófára ítélt tábornokok a következő sorrendben: Poeltenberg Ernő, Török Ignác, Lahner György, Knézich Károly, Nagy-Sándor József, Leiningen-Westerburg Károly, Aulich Lajos, Damjanich János és Vécsey Károly. Ez utóbbi vértanú büntetését – saját apja közbenjárásának köszönhetően – súlyosbították, mégpedig azzal, hogy őt akasztották fel utolsónak, vagyis végig kellett néznie társai kivégzését. Sorra búcsúztak el egymástól, Vécseynek már nem volt kitől búcsút vennie, ő Damjanich holttestéhez lépett, és bár nem szívelték különösebben egymást, most megcsókolta Damjanich kezét.

A kivégzést követően az elítélteket elrettentésül közszemlére tették ki, majd este az agyonlőtteket a sáncárokban, a felakasztottakat a vesztőhelyen temették el. Mivel a kivégzettek ruhái a hóhért illették, ezért a felakasztottakat levetkőztetve helyezték hol a bitófa elé, hol mögé, majd melléjük döntötték az akasztófaoszlopokat is.

Az aradi elítélteket Winkler Brúnó, Sujánszky Eusztách, Bardócz Sándor és Pleva Balázs minorita szerzetesek, Baló Béni református lelkipásztor és Vasile Sombati ortodox pópa kísérték utolsó útjukra.

Franz Bott, a hóhér ezelőtt még sosem akasztott arisztokratákat.

A kivégzés reggelén Arad őrsége riadókészültségben volt. A katonák égő kanóccal álltak a várfalon az ágyúk mellett.

Kiss Ernőt csak egy golyó találta el a vállán a felé küldött háromból. Büntetésül a rá célzó három katonát lecsukatták.

Poeltenberg Ernő csak ennyit mondott, amikor elindultak vesztőhelyük felé: "Szép kis deputáció megy az Úristenhez, hogy a magyarok ügyét képviselje!"

Damjanich törött lába még nem forrt össze, ezért szekérre ültették, amin derűs nyugalommal szivarozott.

"Régen nem voltam már friss levegőn!" - szólt Leiningen-Westerburg Károly a mellette haladó papnak.

Elsőként Poeltenberg Ernőt vezették a bitófához. Baló Béni református lelkész így emlékezett vissza erre a pillanatra: "A hóhér a kötelet a nyakára teszi, s vasszögre ráhurkolja. Egyik pribék kikapja a zsámolyt Poeltenberg alól, a másik kettő teljes erővel húzza lefelé két karját, és rákapaszkodik, hogy kinyújtsák a felakasztott testet. A hóhér erőlködik, hogy az áldozat nyakát kitörje, azonban Poeltenbergnek igen izmos bikanyaka volt, s a hóhér sokáig vesződött, míg végre célt ért. A vértanú haláltusája hosszú és szörnyű volt, s Tichy őrnagy kárörömmel nézte az első akasztást."

Török Ignác szívrohamot kapott, mielőtt a hóhér végezhetett volna vele.

Lahner Györgynek aznap volt az 54. születésnapja.

Leiningen-Westerburg Károly a hesseni nagyhercegség leszármazottja volt. Távoli rokonai között az angol uralkodóház egyes tagjai is szerepeltek. Mivel nagyon magas ember volt, sokat szenvedett, mire kimúlt. Mégsem ő szenvedett a legtöbbet, hanem Damjanich, akinek a maga 190 centijével földig ért a lába. A hóhér nem is tudta eltörni a nyakcsigolyáját, hanem meg kellett fojtania.

Vécsey Károly apja a császár mellett szolgáló magyar nemesi testőrség utolsó parancsnoka volt, és külön levélben kérte Ferenc Józsefet, hogy méltatlan fiát fossza meg kamarási méltóságától - vagyis kitagadta. Utolsóként lépett a bitó alá annak az aradi várnak a tövében, amit ő foglalt el a császáriaktól. Damjanich holtteste előtt elhaladva megcsókolta annak kezét, pedig Szolnok bevétele után csúnyán összekaptak mindenki füle hallatára.

Schweidel József pontos naplót vezetett fogsága alatt. 1849. október 5-én ez állt benne: "...zárom ezeket a sorokat, és remélem, hogy október 6-án örvendetesebb érzésekről számolhatok be..."

Kiss Ernő dúsgazdag milliomos volt. Korábban még Haynaunak is adott kölcsön, aki azonban adósa maradt.

Nagysándor József búcsúlevelében így köszönt el menyasszonyától: "Szerencsés, nagyon szerencsés az a férfi, akié lesz ez a csakugyan minden tekintetben tökéletes, mennyei teremtmény - lelkem mélyéből azért imádkozom bensőséges hévvel, hogy Isten adjon neki sok szerencsét."
Arája később Klauzál Gábor felesége lett.

Karl Ernst törzshadbíró, aki a halálos ítéleteket meghozta, 1867-ben, tehát a kiegyezés esztendejében lovagi rangot kapott Ferenc Józseftől.

( szebbjovo.jobbikdebrecen.hu alapján szerk.)