2010. augusztus 19. Kultúra

Egy kis történelem

„István 1008-ban a »fekete magyarok« ellen viselt hadat. A fekete magyarok feltehetően a Délkelet-Dunántúlon élő idegen etnikumú katonai segédnépekkel, a kavarokkal/kabarokkal azonosak. Az ő területükön alapította meg 1009-ben a pécsi püspökséget, és talán a kalocsai érsekség is ennek a győztes háborúnak köszönheti megalakulását. A fekete magyarok területén alakította ki Baranya és Tolna, valamint Bodrog és Bács megyéket.

De nem csak fegyverrel teremtett rendet országában. Mivel lánytestvéreinek kiházasítása is rámaradt, ebben is igyekezett politikai célokat szem előtt tartani. Egyik testvérét a Felvidéken élő kavar törzsrész vezetőjéhez, Aba Sámuelhez adta feleségül. Ezzel sikerült elérni azt, hogy a sógorával nem kellett fegyveresen szembeszállnia. Országrésze szintén beolvad Istvánéba, cserébe István a német mintára (palotagróf) alapított palotaispáni címmel ruházta fel. Mindennek a feltétele az volt, hogy Aba Sámuel térjen át a keresztény hitre. A házasság révén István országa 1010-re kiterjedt a Mátra vidékére, ahol megalapította az egri püspökséget, illetve létrehozta Újvár megyét.

Másik testvérét 1009-ben adta feleségül a velencei dózséhoz, Orseolo Ottóhoz. Ezzel a házassággal István elérte, hogy rendeződött a régóta rossz magyar–bizánci viszony, hiszen Velence a Bizánci Birodalom hűbérese volt, a kapcsolat a következő évtizedben már szövetségi szintre jutott. Szintén békés úton egyezett ki a Körös-vidék törzsfőjével, Vatával, aki felvette a kereszténységet.

Ajtony vezér a Maros vidéken építette ki erős törzsi államát, Ő Istvántól függetlenül vette fel a görög rítus szerinti kereszténységet, de nem igazán élt a hit szabályai szerint; egyszerre hét felesége volt. A király 1028-ban lépett fel Ajtony ellen. A hadak élére Csanádot, Doboka fiát állította, aki győzelmet aratott a marosvári nagyúr felett, és ő maga vetett véget a törzsfő életének és államának. A területen újabb püspökség (Marosvári [Csanádi]) létesült, valamint megalapították a hadvezérről elnevezett Csanád megyét. Ezzel a győzelemmel lezárult az uralkodása alatti belháborúk kora, és István ténylegesen is az egész Kárpát-medencére kiterjedő ország ura lett.” (Wikipédia)

Szent István szerteágazó munkásságának egyik fontos szelvényét idéztük, amiben céltudatosan törekedett eggyé ötvözött országot teremteni azon a földrajzi területen, amely a magyar medencét körülvevő hegykoszorúval geológiai egységet alkot. Békés úton, de ha úgy nem sikerült, fegyverrel hajtotta uralma alá a Kárpát-medence magyar törzseit. Királyi becsvágyát – méretes országgal csatlakozni a keresztény uralkodók közé – csak úgy válthatta valóra, hogy kellő védekező erőt mutat, ha kell bizonyít, a már kialakult keresztény uralkodók nem éppen keresztényi hódító törekvései ellenében.

Még egy kis történelem

Egy kiváló történelmi tanulmányt helyeztünk el újságunk középső oldalain [Havas László: II. Szilveszter pápa és a Szent István-i Magyarország, Vigilia.], amiből megtudhatjuk, hogy Szent István nemcsak az önmaga királyi hatalmának a növelésére gondolva szervezte az országot egységessé és erőssé. Államalkotói filozófiájával és erőssé tett országával fontos partnere volt II. Szilveszter pápának, aki nem kevesebbet, mint Európa egyesítését tűzte ki célul maga elé. A keresztény uralkodók közösségét építette, olyan országok összefogását szorgalmazta, amelynek közös hite a kereszténység, ugyanakkor különböznek is egymástól mind nyelvükben, mind hagyományaikban, egyúttal megőrzik függetlenségüket.

Géza fia Vajknak nemcsak az ősi hit védelmében lázadók ellen kellett hadakoznia, és nemcsak az ősi rend ellenében apai örökség alapján történt trónralépése miatti lázadókkal kellett megvívnia. Ezeknél sokkal nagyobb külső veszély fenyegette az árpádi örökség összes törzseit, népeit. Az európai keresztény hitvilágban abban az időben kibontakozó hiedelem szerint a kerek évszámú millennium idejére sokan a világvégét várták, mások valamiféle katasztrófának az eljövetelétől rettegtek. Az egyházon belül is terjedt a hiedelem az Antikrisztus eljöveteléről, aki maga a Sátán. Veszélyes mértékben terjedt a magyarokról a sátáni pusztítás szolgálatában állás hiedelme. István király is, a pápa is a magyarok határozott keresztényi elkötelezettségében látták elkerülhetőnek a még kialakulóban lévő, magyar királyság elleni keresztes hadjáratot. Magyarországnak tehát bizonyítani kellett. Mint azóta is nagyon sokszor bizonyítania kellett. Attól kezdve, hogy azt a baromságot keltették róluk, hogy nyereg alatt puhított húst esznek, egészen a primitív megnyilatkozásokig, amiket a szlovákok ma is tényként emlegetnek az „európai civilizációra rárontó barbár” magyarokról.

Valamiféle mágia mégiscsak működik Európa történetében, hiszen az első ezredéves forduló táján állapodott meg az egész Európára jellemző, helyüket kereső népek mozgása, országok kialakulása, állami intézmények megszilárdulása. Most, a második ezredéves forduló táján megszűntnek tekinthető az európai belháborúk évezredes rendje, a sikeresnek ígérkező egységesülésben. Nagyon sajnálatos, hogy ezt az egységbe szerveződést az egykor Európából elvándoroltak alapította Amerika vezényli és használja világrendezői hóbortja érdekében.

Magyarország rendezetlen állapotában lépte át a harmadik évezred kapuja küszöbét, és lett tagja az Európai Uniónak. A rendezetlenség jelző arra utal, hogy törés állapotában van az ország ezeréves alkotmányos rendje. A törést külső erők hozták létre, és következetesen akadályozzák a rend helyreállítását. Ország létrejöttéhez általában fegyveres nemzeti akarat kell, de megtartásához a nemzet alkotmányos rendje és annak folyamatosságát biztosító kollektív akarat szükséges. A magyar állam függetlenségét, annak intézményeit többször rombolta külső veszély, vagy belső viszály. A történelem viharait csakis úgy vészelte át, hogy volt egy sajátos erőforrása, amihez fordulhatott. Amihez a nemzet mindig ragaszkodott.

Legutóbb például 1920-ban, amikor egy átmeneti köztársasági és proletárdiktatúrás időszak után helyreállt a rend. Erről a korabeli Nemzetgyűlési Napló így emlékezett meg:

„A Szent Korona tana szerint a Szent Koronában, amely forrása és átszármaztatója minden hatalomnak, ebben a Szent Koronában a nemzet él. A korona a nemzetnek eleven megtestesítője… A Szent Korona annak a közhatalomnak a kifejezője, amely a nemzetben bírja gyökerét, és a királyra, a királyi hatalomra is csak a korona útján, a koronázás által a nemzettől ruháztatik át. ... És ha a Szent Korona jogelmélete szerint is a Szent Korona magában egyesíti az államhatalom összes alkatelemeit, akkor csak világos, hogy ha ezeknek az alkatelemeknek, tényezőknek, közjogi szerveknek működése megszűnik, akkor a nemzet joga az, hogy ennek pótlásáról gondoskodjék.”

Helyreállt tehát a történelmi és jogi folytonosság, amiben a lelkileg is felemelkedő ország elvégezhette a helyreállítás feladatait. A visszatért háború megismételte a magyar állam történelmi pilléreinek elvágását, amit a 45 éves idegen megszállást követő 20 év sem tudott helyreállítani.

A magyar állam királysági intézményben élt közel ezer évet. A köztársasági államforma soha nem tudott népszerűvé, kívánatossá lenni. Legkevésbbé segítette ezt az a tény, hogy 1918-ban is, és 1946-ban is, a köztársaság háborús összeomlásban tudott csak létrejönni, szinte kizárólag hazai nemzetellenes, internacionalista, bolsevista belső erők, és azokat ebben támogató idegen nagyhatalmak által. Mire a demokrácia látszatát is eltörölték és bejelentették a proletárdiktatúrát, 1949. augusztus 19-én egy legitimitás nélküli „országgyűlés” elfogadta az 1949. évi XX. törvényt, ami a „Magyar Népköztársaság Alkotmánya” néven ismert, és mindmáig a Magyar Köztársaság Alkotmánya.

Az Ausztráliai Magyar Szent Korona Társaság megalakulásakor, első műsoros délutánunkon 1990. április 19-én elhangzott az a követelésünk, hogy: vissza kell helyezni a Szent Koronát történelmi szerepébe. Megfogalmaztuk, hogy a Szent Korona maga a magyar nemzet, eleink államalkotó géniusza alávetette a halandó embert, királyt, koronázó püspököt és főurakat egy időálló objektumnak, amit nemcsak hogy megszemélyesített, hanem égi tulajdonságokkal ékesített, a „szent” jelzővel vitán felül álló fórummá magasztosított. Nem merész állítás, ha azt mondjuk, hogy ez az eszmerendszer tartotta meg a magyarok országát, Szent István államát nehéz időkön, megszállásokon át, idegen származású királyaink ellenére is magyar királyságnak.

Azt is megállapítottuk, hogy a Szent Korona nem feltétlenül kötődik a királyság intézményéhez, történelmünkben már három kormányzóság volt, kiállja a próbát a szentkoronás magyar joggyakorlat a demokrácia eszmerendjében is, mert gyakorlatilag szélesebb körű demokráciát jelentett a magyar nép részére a községi, vármegyei és országos önkormányzati rend, mint a ma dívó demokráciás párthatalmak. Semmilyen magyar érdek nem kívánja ezeréves fejlődésünk eredményeinek elvetését csak azért, mert köztársasági államformát kényszerültünk felvenni. Kell, hogy legyen a politikai pártoktól megosztott világban egy állandó, egy halhatatlan, egy pártatlan tekintély, ami nemcsak szimbolizálja, de megtestesíti a nemzeti egységet. Hogy milyen lesz a modern idő Szent Korona tana, azt nem tudhatjuk, azt majd arra felkészült jogtudósok kidolgozzák. A mi feladatunk hirdetni az örök nemzet jogát az élethez, hogy egyszer végre felvirágozzék a hon évszázados szenvedések után a Kárpátok ölében, a Szent Korona egységében.

Így szóltunk tehát húsz évvel ezelőtt. Most szomorúan állapítjuk meg, hogy a rendezetlen politikai állapot, és a rendszerváltás elszabotálása miatt Magyarország súlyos gazdasági és még súlyosabb erkölcsi állapotban van. Az erre rádöbbenő ország ebben az évben nemzeti politikára váltást akart, és a felelősség most a nemzeti érdeket vállaló kormányé.

_*

A 45 éven át tartó Népköztársaság nevű, a szovjet hatalomra támaszkodó hazai bolsevisták egypárt diktatúráját követő húsz évből, ami alatt honi bolsevistáink liberalista elvekkel takarva fosztogatják az országot, volt egy üdítő oázisnak tekinthető, 1998–2002 közötti nemzeti irányzatú időszak, amelynek derekán megszületett a 2000. évi I. törvény Szent István államalapításának emlékéről és a Szent Koronáról. Ebből idézünk három szakaszt:

„Ezer évvel ezelőtt első királyunk, Szent István megkoronázásával a magyar nép a keresztény hitben egyesült Európa népeivel. Azóta Magyarország a keresztény Európa szerves része. Ez biztosította a magyarság fennmaradását és évszázadokon át betöltött meghatározó szerepét. Magyarország ma is Szent István államalapító művén nyugszik.”

„A Szent Korona a magyar állam folytonosságát és függetlenségét megtestesítő ereklyeként él a nemzet tudatában és a magyar közjogi hagyományban.”

„Az államalapítás ezeréves évfordulója alkalmából Magyarország méltó helyére emeli a Szent Koronát, és a nemzet múzeumából a nemzetet képviselő Országgyűlés oltalma alá helyezi.”

Az első Orbán-kormány (1998–2002) viszonylagos parlamenti többségével elfogadott törvényt a magyarországi többségében bolsevista, nemzetellenes baloldal prüszkölve fogadta, majd ismét politikai hatalomra kerülve, 2006-ban rendeletben utasította az igazságügyi, valamint az oktatási és kulturális minisztert, hogy dolgozzanak ki egy új jogszabályt a Szent Korona elhelyezéséről, valamint a nemzeti szimbólumok használatáról. Ennek érvényesítésétől azonban tartózkodtak, félve a közhangulattól.

Már húsz évvel ezelőtt meghirdettük, hogy a Szent Korona méltó elhelyezése a királyi várhegyen építendő különálló, impozáns méretű és kidolgozású koronaépületben lenne.

Magyarország társadalmi és politikai megtérését a nemzeti hagyományokhoz még mindig akadályozza az a magát baloldalinak nevező társadalmi képződmény, amely színrelépett a XX. század elején, amely azóta háromszor rontott rá a magyar társadalomra fegyveresen és akasztófás terrorral, kiirtva az ország nemzeti elkötelezettségű vezető- és középosztályát, üldözte a nemzeti érzést és a keresztény erkölcsiséget, rombolta az egyházakat, megszüntetett minden polgári szervezkedést. És mára – mintha minden feledésbe ment volna – ez a negatív elem parlamenti demokráciába konszolidáltan, az elsikkasztott számonkérés jóvoltából, a napos oldalról rombol új eszközökkel, és újabb hódítók szolgálatában akadályozza a nemzet gazdasági és politikai talpraállását.

_*

Amint láttuk, az egyesült Európa létrehozásának ezer évvel ezelőtti elgondolásában Magyarországnak szerepe volt. Ezzel csak jelezzük az akkori erőviszonyokban volt magyar részvételt. A jelenleg folyó európai egységesülésben sokkal kisebb tényezőként kell sokkal nagyobb figyelemmel lenni az állami fennmaradás lehetőségeire.

Amikor a magyar állam hagyományos szuverenitásából fel kell adni korábban lényeges függetlenségi elemeket, szükséges eltorlaszolni azokat a réseket, amelyek ebben a folyamatban megnyílnak, lehetőséget adva idegen érdekek érvényesülésének országon belül, a magyar érdekek kárára. Gazdasági felszereltségben erősebb országokkal szemben előnytelenek és kiszolgáltatottak a gyengébbek, azonos feltételek esetén is. Ha uniós szándék az országok azonos szintre emelése, akkor elsődleges feladat az elmaradottak felemelése. Ha ez nem történik meg, illetve ha folytatódik a mai kizsákmányolás, hamarosan felvetődik a kérdés a keleti országokban: mivégre vagyunk az Unió tagjai?

Az európai kontinens szerkezeti átrendezése – csakúgy mint az első millennium idején – a honfoglalások kora. Nehogy a nagyon óhajtott világszabadságban arra ébredjen Magyarország népe, hogy nem találja többé honját a hazában.

Megjelent a Magyar Élet 2010. augusztus 19-i számában(Melbourne)

(JOBBIK GONDOLAT)