2010. május 31. Kultúra

"Felfoghatatlan, miért hallgattunk mi, debreceniek mind a mai napig az amerikai terrortámadásról, amely 1944. június 2-án délelőtt 9 órakor az ún. Ingabombázás nyitányaként akarta széjjelforgácsolni a mellékhadszíntéren szereplő, hadászatilag jelentéktelen alföldi nagyvárost... A cél ugyanis a százharminc B-17-es és a kísérő Mustang-vadászok számára a legkevésbé sem a repülőtér volt, hanem a lakossági morál. A II. világháború egyik legnagyobb összevont légierődjével parádézott a védtelen város felett. Cinizmusára ma sem találni szavakat… A mikepércsi szolgálatos rendőr, Hentes József arról számolt be hazatérve, hogy megelőlegezve a Nagyállomás halálát előbb egy hatalmas virágkoszorút dobtak le a pályaudvarra. Western-szerűen, akasztófahumorral búcsúztatták..." – mondja a Migan Kiadó főszerkesztője Szalai Csaba legfrissebb dokumentumkötetének, Ingabombázás: Főpróba Debrecen felett című könyvének bemutatóján. Ez a mű teljes nyíltsággal és először tárgyalja hitelt érdemlően a támadást, amit Szalai Csaba amerikai terrorbombázásnak titulál.

Hatvan évvel a történtek után a nagy kérdés az, hogy vajon miért éppen Debrecen érdemelte ki a pusztítást. Miért Debrecen, a hadászati szempontból jelentéktelen város volt a bombázás színtere?

Vasvári József repüléstörténész ismeri a II. világháború légiháborús történetét. Szerinte a magyar légtérben demonstrálni akarták magyaroknak, németeknek, oroszoknak egyaránt az abszolút technikai fölényt. Az USA-vadászok támadtak minden élő és holt célt, még a legelésző állatokra is lőttek. Az, hogy a Nagyállomás hadicsomópont lett volna, legenda. A hadiforgalom elenyésző volt, Debrecen, pedig védtelen, komolyabb katonaság itt nem tartózkodott, a városnak nem volt hadi jelentősége.

A B-17-eseket megközelíthetetlenségük miatt utazó sündisznóknak hívták. A gépek negyven mázsa bombaterhet cipeltek. Százharminc B-17-es támadta Debrecent: az amerikaiak itt próbálták ki az ún. ingabombázást. A vagongyártól a Déli sorig pusztították el a várost, és körülbelül száz utca vált romhalmazzá. Szalai Csaba szerint terrortámadás történt.

A támadást reggel 9 órára időzítették, sok utas akkor érkezett be az állomásra. Az eredmény 1100 halott. A repteret a bombázók békén hagyták. Az volt a parancs, hogy a nácizmust kell kibombázni Magyarországról.

Szeptember 1-én és 15-én még támadták a várost, az amerikaiak nappal, az angolok éjjel „ terítettek”, ki is kergették a lakókat a tanyákra, vidékre, talán ha húszezren maradtak a városban. Debrecenben a rettegés rutinná vált: már nem hittek a szirénának, annyiszor szólt anélkül, hogy támadták volna a várost.

A közigazgatást és Debrecen lelkét nem pusztították el. Ahogy hulltak a bombák, úgy kártalanítottak, a felajánlások folyamatosan érkeztek a kibombázottak részére.

A kötet szerzői között akad szemtanú, író és munkaszolgálatos. Zsiros Gyula amulettként hordja magával azt a bombarepeszt, amely azon a júniusi napon a térdébe csapódott. Tizenhat évesen élte át a támadást, amikor a vasútnál dolgozott. Nem felejthető élmény különös tekintettel arra, hogy az ő huszonkét éves testvére lőtte le akkor az egyik gépet Pallagnál, aztán meghalt, ahogy szinte minden fiútestvére a háborúban.

  (Deol.hu szebbjovo.jobbikdebrecen.hu alapján szerk.)