2009.11.03. Kultúra

HORTHY MIKLÓS TIZENHÉT ÉVÉRŐL - kicsit másképp, mint tanították nekünk

Lenin mondta a Szovjetek Tanácsának  ülésén: "A nép alapvetően buta és tudatlan. A szocialista embertudat érdekében törölni kell a történelmünkből olyan eseményeket ami csak megzavarná, torzítaná a  gondolatait. A felmerült kérdések a mi vezető szerepünket gyengítené csak.."

Tizenhét év. Ez a történelemben semmicske, apró idő néha megtelik nemzetpusztító tragédiákkal, mint egykor Mohácstól a török berendezkedéséig, de megtelhet nemzetet felemelő építkezéssel, mint máskor: az 1832-es reform-országgyűléstől a szabadságharcig eltelt több mint másfél évtized.

Épp ennyi, tizenhét évünk adódott — hatalmas csapások sora után — végre újból egy független Magyarország felépítésére. Nem volt könnyű: infláció, munkanélküliség, válságok, kis háborúk, merényletek környékeztek bennünket, nagyhatalmak és kelletlen szomszédaink acsarkodtak ránk. De sikerült. Hazánk lakossága e másfél évtizednél alig több idő alatt 1 639 479 fővel növekedett. Alap- és középfokú iskoláink száma 7418-ról csaknem a duplájára, 13780-ra; óvodáinké 975-ről 1140-re emelkedett. Új kórházat, 160-at is építettünk a kezdetekkor meglévő 187 mellé, s bennük megkétszereződött az orvosok száma. 2628 km elsőrendű országutat építettünk, vasútvonalaink hossza 8671 km-re nőtt, ebből 243 km-t villamosítottunk — magyar találmány alapján. Diesel-mozdonyok gyártásában pedig világelsők lettünk! Duna-tengerjáró flottánk összeköti vízi útjainkat a világtengerekkel. Államadósságunkat az időszak felére kifizettük, sőt el tudtuk engedni a gazdák összes tartozását. Megteremtettük a mindenkire egyaránt vonatkozó szociális ellátórendszert, biztonságos működéshez szükséges vagyonnal látva el a nyugdíj- és betegségbiztosítókat. Ingyenes gyógyszert kapnak az egyre növekvő számú cukorbetegek. Budapest (gyógy)fürdővárossá vált. Nyaralótelepeket építettünk a munkásoknak a Dunakanyarban, a Soroksári-Dunaágban; a tisztviselőknek a hegyvidékeken és a Balatonnál. Filléres vonatok szolgálják a hétvégi kikapcsolódást. A közszolgáinak (közüzemi dolgozók, köztisztviselők, közalkalmazottak) vasúti, üdülési, biztosítási, közüzemi díjbéli és egyéb kedvezményekkel honoráltuk áldozatos munkáját. Mindehhez a világ egyik legértékállóbb valutájának megteremtése is járult. Politikai téren önállóságra törekedtünk. Korlátok közé szorítottuk a szélsőséges pártok működését, megtiltottuk a horogkereszt használatát, és az Egyesült Államokat másfél évtizeddel megelőzve(!) eltöröltük a máskülönben csupán ideiglenesen bevezetett numerus clausust.

No persze nem az 1990—2007 közötti tizenhét évről szólnak ezek az adatok, hanem egy másik időszakról. Horthy Miklós kormányozta ekkor a világháborút elszenvedett, spanyolnáthát, eszeveszett vörös terrort, és Trianont elszenvedő Magyarországot — vagyis a 1920 és 1937 közötti, a még új világháborútól mentes korszakról szól az írás. Adataim pontosak. A boldog (háborúd bűnös) Kádár-korszak alatt kiadott enciklopédiafélékből szemelgettem őket, legfőképp az 1982-ben megjelent Magyar Történelmi Kronológiából (Akadémiai Kiadó). A millió számra előforduló munkásmozgalmár szócikk közé nyilván nem a gaz horthysta fasiszta érát dicsérendően pöttyentették ezt a néhány adatot, így bátran elfogadhatjuk hitelesnek mindet. Természetesen felhasználtam saját jegyzetanyagomat is. Lássunk ezekből is egyet!

Nagyanyám, Sárközy Istvánné, született Bleszkányi Irén — a Csobánc utcai elemi iskola tanító-nője 275 pengő nyugdíjra volt jogosult. Egy pengő ma 1200-1300 Ft-nak felel meg, bár az írásom megjelenésig ez még változhat gyurcsányilag. Unokája (kétszer hosszabb munkaviszonnyal, néhány diplomával és egy vasas szakmával) mintegy a negyedét-ötödét kapja ennek a nyugdíjnak. Jó-jó — mondhatja az iskolázott olvasó —, de az elnyomó értelmiség (tanítónő) kivételezett helyzetben volt, a szegény munkások pedig folyamatosan nyomorogtak. No, jómagam egy megbélyegzett osztályban érettségizvén (Antall József volt az osztályfőnökünk) kényszerűségből Angyalföldön dolgoztam évekig, s tanultam szakmát. S nemcsak szakmát tanultam az öreg szakiktól, hanem azt is, hogy az esztergályos kétszeres úr volt (Herr Dréher), és glaszékesztyűben, keménykalapban ment be dolgozni a Lángba, Ganz-Mávagba, s az általa gyártott diesel vonatok máig vidáman szolgálják a dél-amerikai közlekedést.

Üres óráiban nem maszekolt, hanem énekelt a gyár kórusában, evezett a gyár csónakházában, sportolt a kötelezően (úgy bizony!) előírt s felépített gyári sportpályán — tehette, mert a feleségének nem kellett dolgoznia. Gyermekei pedig — óh, borzalom! — a hazáról tanultak az iskolában. A hazáról. Természetesen — mai szóval — „vesztesei” is voltak e kornak. Gyámolításukra ott voltak az ONCSA-házak, az ínségakciók, a tehetségmentő szolgálatok... Tehettünk, amennyit tehettünk. Hisz ne feledjük: ebből a tragédiákkal induló 17 évből 3-4 év a Nagy Gazdasági Világválság — épp a közepén! Hogyne lettek volna „vesztesek”! Hisz az egész Magyarország vesztes volt!

És hogyan is állunk azzal a rémületes Horthy-fasizmussal? Mindenekelőtt szögezzük le: a fasizmus és nácizmus két különböző dolog, elemi tudatlanság és gonosz indulat összekeverni a kettőt. Horthy alatt nálunk se fasizmus, se nemzeti szocializmus nem volt! Szálasi más eset: az valóban náci típusú rendszer volt. Később, és idegen hatalom katonai megszállása alatt. (Csupán zárójelben, dőlt betűkkel fűzöm ide: ma Magyarországon új politikai fogalom született meg: a nemzeti szocializmus ikertestvére, a nemzetellenes szocializmus ami korunk antimagyari szocialista ideológiájának alapja napjainkban is.). Nem volt hivatalos ideológia a történelmi jog- és szokásrendszer durva leváltására, majd erőszakolt helyettesítésére. Nem uralta egy, egyetlenegy politikai irányzat a médiumokat, és hallatlan választék: 1500 lap, s ebből mintegy 400 politikai jellegű jelent meg e korban! És bizony nem tartotta rettegésben semmiféle terrorrendszer a lakosságot. Csupán az értékeket tisztelő, azokat megőrző s továbbadó konzervatív világ volt. Beszélő a neve: érték-konzervatív.

Természetesen nem volt XXI. századi értelemben vett demokrácia, már csak azért sem, mert a XX. század elejéről van szó. A mai fogalmak visszavetítése egy más korra elemi tudatlanság vagy gonosz indulat — valószínűleg mind a kettő! Mai politikailag korrekt mércénk szerint valóban antidemokratikus a szélsőséges pártok korlátozása. Akkor nemzetet mentett. Valóban volt cenzus (1920-tól 50%), viszont nem döntötte el végzetesen az ország és a nemzet sorsát néhány tányér    levessel vagy lejárt szavatosságú tésztacsomaggal, esetleg a nyugdíjasoknak adott 500 Ft-os utalvánnyal vásárolt szavazat. Tekintélyuralmi rendszer? A kormányzó csupán egyszer küldhette vissza megfontolásra a képviselőháznak a törvényjavaslatokat — emlékezzünk Göncz papára, mit művelhetett az Antall-kormány törvényeivel! A puszta tekintélyt pedig megérdemelte, mint tisztakezű, becsületes, erős akaratú magyar vezető!

Barátaim! Egyszer végre el kellett mondani mindezt.

 (És még valami: a Horthy család birtoka ugyanakkora volt, mikor lemondatták, mint mikor kormányzóvá választották. Nem harácsol magának.)

 Csak azt kérem: adjátok tovább!

(Czikó Árpád alapján szerk.)

30173 Hannover, Hildesheimer Str. 97.

E-mail: Arpad.Cziko@t-online.de