Küldetésünk és hivatásunk, hogy a felvidéki magyarság, a magyar nemzeti közösség emberi értékrendjét megtartva, őrizve megszilárdítsuk és ápoljuk emberi méltóságunkat. Védjük meg az ezzel össze nem egyeztethető hatásokkal, folyamatokkal szemben.  Vagyis a lélek karbantartására, a szellemi értékek megtartására vállalkozunk egy olyan környezetben, amikor a társadalmi környezet ennek ellenkező folyamait erősíti (szándékosan és akaratlanul is). A gazdaság piacorientált és kalmárszellemű , vagyis haszonelvű és anyagias szemlélete rombolja azokat az erkölcsi alapokat, amelyek eddig mindig is megőrizték emberi arcunkat, hitünket, és ezáltal kultúránkat és hagyományainkat. A pénz- és haszonközpontú szemlélet alapja az önzés, törtetés, erőszak, gyűlölet. Az embert nem érző emberi lénynek, hanem csak alkatrésznek, munkaerőnek, esetleg árunak tekinti, vagyis egy érzéketlen tárgynak, eszköznek. Elhiteti az emberrel, hogy jólét azonos a kényelemmel, jóllakottsággal és az anyagi gazdagsággal. Akit erre az útra elcsábít, az rövidesen ennek rabszolgájává válik, amiből azt gondolja még, hogy pénzzel és anyagiakkal megválthatja magát (családját, közösségét). Mert lehet pénzes és vagyonos. Lelkiismeretét azzal nyugtatja, hogy jólétet teremtett szeretteinek. Arra a következetésre jut, hogy ezek ellenében, vagyis pénzért, anyagiakért szeretetet és jóindulatot, valódi megbecsülést és elismerést kaphat. Ám már gyermekei és környezete számára is egy veszélyes zsákutcát mutat példaképül. Kialakult kis vagy nagy közösséget csupán az anyagi, vagyoni dolgok és függőségek tartják össze, illetve az a félelem, hogy elveszítheti birtokát, vagyonát, tulajdonát. Embertársait is kezdi dologként, tárgyként, darabáruként kezelni. Sötétségben él, de már csak műfényekkel, káprázattal és öncsalással tud tájékozódni.  Arra megy, amerre számára az utat megvilágítják reflektorokkal, s mutatják kamerával, reklámmal, propagandával. Nem tudja már és egyre ritkább esetben ismeri fel, hogy az ősi, természetes fény az igazi világosság. Amely a lelket igaz emberi szeretettel vezeti. Ha ez a lélek a természetes fényben, szeretetben és emberi arculatú világban nőtt fel, akkor rá tud hangolódni erre az útmutatásra. Ám akinek nem adatott meg ez a világosság, az már azt sem értheti, hogy az a sötétség, amiben él, tulajdonképpen ennek az igazi fénynek a hiánya. Akik már sötétségben nőnek fel, azok többsége nem is hiányolja azt, ami nincs, amit nem is ismernek. Ezért nem is vágyódnak utána, és nem tudják, hogy a depresszióssá tevő nyugtalanság és szorongás, ami lelküket gyötri, az valójában szeretetéhség, vágyódás a teljességre, az emberi kapcsolatokra, amit nem olthat más, csak a közösséghez való tartozás boldog és örömteli érzése, önmagunk felismerése mások szerető tekintetében.

       Elsőrendű feladatunk tehát, hogy gyermekeink ne sötétségben nőjenek fel!

       Micsoda döbbenetes üzenete a Gondviselésnek, hogy első fennmaradt magyar nyelvű versünk éppen ezt az utat mutatja nekünk. Miközben az azóta eltelt hétszáz év alatt már annyi téveszmével, kényszerrel, erőszakkal vagy csak ígéretesnek tűnő kelepcével próbáltak letéríteni vagy elcsábítani róla:

„Világnak világa, virágnak, világa…”,

Amiért  gyakran „keserűen kínzatol, vas szegekkel veretel”, de mégis ez tartott meg a tisztesség, becsület és emberi méltóság keretein belül immár több, mint ezer évig.

    Nem kell tehát semmi új, csak lássuk meg, ismerjük föl és becsüljük meg azt, amit már rég kimért számunkra a MINDENHATÓ.

   Azt hirdetik fennen nagyon sokan, hogy ez már elavult, régimódi, meg hogy ilyen nézetekkel, szemlélettel és magatartással egyedül maradunk a világnak más felé forduló és szennyes áradattal zajló forgatagában.

     A közelmúltban az egész világ csodálattal volt eltelve, hogy az egyik óceánba zuhant és szétszakadt zsúfolt repülőgép utasai közül csak egy gyermek maradt életben. Egy gyermek, aki igazolta, hogy még az óceán közepén, egyedül is van remény és esély a megmenekülésre! Figyelmeztetés volt ez, és intelem a világ számára, de ugyanakkor  hitet erősítő példázat is azoknak, akik vállalják ezt azt utat, és azoknak is, aki elkeserednek a tévelygő tömegek láttán.

   Jézus üzente: NE FÉLJETEK !

…Emlékszünk még? Ő is megmenekült Heródes gyermekgyilkos hadjárata elől, mert küldetése volt, és  szülei hittek az útmutatásnak. (napjainkban mennyi gyilkos indulat veszélyezteti gyermekeink lelkét, boldogságát akár azzal is, hogy anyjukhoz és népünkhöz fűző nyelvét akarják benne megrontani). De ha a szülő nem adja el hitét, és követi a megtartó hagyományok útját, s gyermekét ebben a példamutatásban neveli, ennél többet, jobbat és szebbet számára nem adhat. Ha más szokásra, nyelvre, hagyományra nem engedi, akkor megöli gyermeke lelkét, kiszolgáltatva azt a sötétségnek.

Csak az lehet ember, aki emberségét, emberi méltóságát hittel és feltétel nélkül vállalja a megpróbáltatásokkal együtt, de „aki embernek hitvány, az magyarnak is alkalmatlan.”
(Kárpáti Harsona alapján szerk.)