A Sátán a csábító, a vádló és az ellenség. Csábító, mert bűnre csábít, majd a bűnbe esett embert magára hagyja és vádolja, végül pedig megöli. Legalábbis ez a terve. Mindez sokféle módon próbálja kivitelezni. Láttuk már, hogy a nemzeti oldalt ugyanazok próbálják ma is pogányságra és szinkretizmusra nevelni, mint akik utána pogánysággal és szinkretizmussal vádolják őket. A legnagyobb bűn az ő szemükben az igazság keresése, az igazi bizalom és hit Istenben, amelyet valamilyen körmönfont módon el akarnak pusztítani. A romlás magjait már évszázadokkal ezelőtt elvetették.                                                                                               Az egyik liberális vonal (amely jellemző módon valami apróságot nagyít fel, és a végsőkig filozofálgat rajta) azt a kérdéskört járja körül, hogy zsidó volt-e Krisztus? Érdekes, de a hiszekegy is csak azt tartalmazza, hogy „emberé lett”, nem pedig azt, hogy „zsidóvá lett”. Itt kétféle embercsoport van a keresztényeknél: az egyik azt mondja, hogy igen, zsidó volt, a másik határozottan cáfolja ezt. Az újszövetségnek számos fontos területe van, sok tanítás, amit meg lehetne tanulni és el lehetne olvasni, és akkor nem kellene olyasmivel foglalkozni órákig vagy napokig, amit a Szentírás két mondattal leír.                                                              Másrészről: Krisztust miért akarja valaki genetikailag egy népcsoport tagjává tenni? Mit határozna ez meg, vagy mit igazolna? A körülmetélés pedig köztudomásúlag nem Mózestől volt. Általában ez a kérdéskör azoknak a problémája, akik a zsidóságról jó vagy rossz tapasztalatokkal rendelkezve pont olyannak gondolják Krisztust, mint akikkel kapcsolatban a zsidóságról a tapasztalatukat szerezték. Krisztus Isten fia, aki emberré lett, pontosan elég ennyit mondani róla, és pontosan ez fedi az igazságot. Tehát nem pártus herceg, nem zsidó, nem szkíta, nem magyar, hanem Isten fia, aki emberré lett.

A magyarság sumér eredetének elgondolása is érdekes. Itt csak annyit érdemes megjegyezni, hogy amennyiben sumérok vagyunk, akkor sémiták is. Nehéz értelmezni az ősi arám és sumér szavakat, mivel sokjelentésűek a szavak – másrészről rokonok a héber nyelvvel. Én sokak helyében elgondolkodnék, hogy akarnak-e a zsidók rokonai lenni.

A következő és nagyon elterjedt probléma trianonnal kapcsolatos (és általában a nemzeti oldallal, mert az istentelenség vallási és nemzeti színekbe csomagolása a vallási liberalizmus másik fontos eleme). Erről igazából már elmondtuk a véleményünket, amely nagyon is megalapozott és helytálló. Viszont mivel trianonhoz köthető néhány vallási tévképzet, ezért ki kell térnem rá.

A Nagymagyarország kereszten történő ábrázolása istenkáromlás. Először is: azt a tévképzetet ülteti el a magyar emberek fejében, hogy mintha mi bűntelenek lettünk volna, mint Krisztus, és ártatlanul szenvedve hal meg a nemzet, és hogy eljön majd a feltámadás. Nincs bűntelen ember, és nincs bűntelen nép. Aki magát bűntelennek mondja, az Istent teszi hazuggá – ezt nem is kell tovább magyarázni. A bűneinek tagadásával senki sem lesz keresztény. Jelen esetben a bűnök tagadása az önismeretet, önvizsgálatot, a bűnbánatot és a megtérést gátolja, és egyben a bűntől való megszabadulásunk akadálya is. Ez pedig a probléma megoldásától szakít el minket!

Jézus Krisztus megváltotta, megszabadította az embert a bűneiből, országunk pedig semmi hasonlót nem tett. Ennélfogva a „népek krisztusa Magyarország” sem több istenkáromlásnál. Az apostoli királyságunk Isten szolgálatában cselekedett, elismerve Jézus Krisztus vitathatatlan fensőbbségét. Mint látjuk, ez a lelkület éles ellentétben áll az istenkáromlással és az ehhez társuló mélységes önsajnálattal, amely a most tárgyalt trianonos felfogáshoz köthető.

Mindezek ismeretében gondoljuk végig, vajon honnan ered az ilyen jellegű trianonozás? Ki találhatta ki ezt a pusztító hazugságot és istenkáromlást, amely a vallási liberalizmus minden jelét magán hordozza? Választ kapunk, ha tudjuk, hogy melyik korszakban született. A fentiekhez rokonítható az ismert mondatrész is: „hiszek egy isteni örök igazságban, hiszek Magyarország feltámadásában”. Ez teszi fel a koronát az istenkáromlásra, késztetve a nemzeti gondolkodású embert, hogy a keresztre feszített ország által kifejezett torz felfogást és a hozzá kapcsolódó tévképzeteket szavakkal is megvallja. Tessék végiggondolni: az ősegyház kezdetétől ismert és vallott hitvallást, ősi tanítást egy istenkáromlással vegyítettek, ügyelve arra, hogy ezt a nemzeti gondolkodású ember belsőleg magáévá tegye, higgye és ez mozgassa gondolatait. Ez tulajdonképpen alapjaiban rontotta meg a magyar keresztény embert. Már aki ezt elfogadta.

A probléma ott van, hogy egyáltalán eddig el lehetett jutni – hogy ezt a hazugságot olyan sokakkal meg lehetett etetni. Értelmiségiekkel, írókkal, és a sokszor náluk tisztábban gondolkodó falusi emberekkel is. Ez a hitoktatás súlyos hiányosságaira utal.

Nem véletlen, hogy csak ott jöhetett létre erős nemzeti egység, ahol ezeket az elveket nem vallották. Csak az istenkáromlástól, nemzeti színekben megjelenő vallási liberalizmustól, önsajnálattól mentes nemzeti oldal lehet erős!

Utoljára hagytam a pogányság kérdéskört. Pogány elemekkel feldúsítani a keresztény tanítást szintén a vallási liberalizmus eszköztára. Ez történhet nyíltan pogány ideológiával és bálványimádással, természetvallással, vagy a modern filozófia becsempészésével.

Nem akarom védeni az egyházon kívüli pogányságot, csak arra utalok mindig, hogy annak a térnyerése egy előzőleg teljesen keresztény területen egyértelműen a keresztény vezetés hibája. Ez a trianon és a kommunizmus előtti időszak vallási liberalizmusának, majd a kommunizmus alatti vallásellenességnek (és az egyházat eláruló papoknak) köszönhető. A trianon előtti korszakból kivételes és pozitív példaként Prohászka Ottokár munkásságát kell kiemelnünk, aki talán egyedüliként tett és emelt szót a sötétség eszmeisége és megnyilvánulásai ellen.

Ki kell mondani, hogy az európai és magyar egyház dekadens, haldokló, és képtelen választ találni a mai kor kihívásaira. Emellett idegen befolyás alatt áll, és a nemzet- és életellenességet kezdi képviselni. Nagyon ritkán süllyedt ilyen mélyre a történelemben – ezek most a teljes széthullás jelei. A kínai kereszténység viszont sokak szerint az őskeresztény közösségekre hasonlít, és az európai kereszténységgel szemben terjed. Ez nekünk egy igen komoly jelzés. A papsággal és lelkészekkel (valószínűleg jelenlegi vezetőik nélkül) komoly feladatunk lesz felszámolni az egyházban a vallási tévutakat. Szembe kell néznünk hibáinkkal, bűneinkkel, tévedéseinkkel, a hétköznapjainkat befolyásoló tévképzeteinkkel is. Nem, ez nem csak egy második reformáció lesz – mivel sokkal mélyebben vagyunk, mint a reformáció idején, ezért jóval nagyobb mértékűnek kell lennie a változásnak is.

(Tamási Attila - Jövőnk.info alapján szerk.)