2010.04.12. Kultúra

Ez alatt a cím alatt a Halaha törvényeiből (rabbi bölcsek tanítása) olyan példákat fogok bemutatni, amelyeknek legfontosabb célja nem is annyira abból áll, hogy nemzsidók elleni megkülönböztetéseket írjanak elõ, hanem az, hogy a nemzsidók elleni gyűlöletet és megvetést szítsák. Így ebben a fejezetben nem csak idézek a vonatkozó Halahai forrásokból, hanem néhány kevésbé alapvető művet is figyelembe veszek, amelyek eléggé elterjedtek a zsidó vallásoktatásban.

Kezdjük néhány liturgiai imádság szövegével. A napi reggeli ima első részében minden hívő zsidó köszönetet mond Istennek azért, hogy nem nemzsidót csinált belőle. A napi ima záró része (amelyet az újévi és a Jom Kippuri istentisztelet legünnepélyesebb részében is elmondanak) azzal a kijelentéssel kezdődik: -- "Köszönünk mindent az Úrnak. Hogy nem olyanná tett minket, mint más országok népeit. Mert ezek a hiúság és méltatlanság előtt hajolnak meg, és olyan Istenhez imádkoznak, aki nem segít." Míg a cenzorok az utolsó mondatrészt kihúzták az imádságos könyvekből, Kelet-Európában szóban adták tovább és most sok Izraelben nyomtatott imakönyvben újra benne van. A heti ima, a 'tizennyolcas ima’ olyan különleges átkot tartalmaz, amelyet eredetileg keresztények, a kereszténységhez csatlakozott zsidók és más zsidó vallásilag eltérítők ellen szántak: „És ne legyen az árulóknak reménye és menjenek a keresztények rögtön tönkre”. Ez a megfogalmazás az I. század elején fogalmazódott meg, amikor a kereszténység még csak egy kis üldözött szekta volt. Valamivel a 14. évszázad előtt legyöngítették: „Ne legyen az árulóknak reménye és minden vallástagadó menjen rögtön tönkre”. és további nyomás miatt „Ne legyen az besúgóknak reménye és minden vallástagadó menjen rögtön tönkre”-re változtatták. (Besúgó: hite hagyott zsidó)

Izrael alapítása után megfordult a kocka, és sok újonnan nyomott imádságos könyv újra a második változatot használta, amelyet sok rabbi is elsír az izraeli vallásos iskolákban. 1967 után a Gus Emunimhoz közelálló közösségek közül sok vett át újra az első változatot (addig csak szóban használták és nem írásban), és ma naponta azért imádkoznak, hogy a keresztények menjenek rögtön tönkre. Ez a váltás akkor történt, amikor a katolikus egyház XXII János pápa uralkodása alatt eltávolított a nagypénteki liturgiából egy imát, amelyben Istent arra kérik, hogy bocsásson meg a zsidóknak és vallási eltérítőknek. Erről az imáról a legtöbb zsidó vezető azt állította, hogy sértő, sőt antiszemita.

A napi ima mellett egy vallásos zsidónak különféle (örömteli vagy szomorú) alkalmakkor rövid áldásokat kell mondani (pl. egy új ruhadarab felvételekor, ha az évben először eszik bizonyos gyümölcsfajtákat, erős villámlást lát, rossz híreket hall, stb...) Ezeknek a rövid áldásoknak némelyike a nemzsidók elleni gyűlölet és megvetés erősítésére szolgál. Például megemlítettem azt az előírást, hogy egy zsidó egy nemzsidó temető láttán átkot kell, hogy mondjon, de Istent kell dicsérnie, ha zsidó temetőben van.

Hasonló előírás vonatkozik az élőkre is. Ha egy hívő zsidó nagy zsidó tömeget lát, akkor Istent kell dicsérnie, de átkozódnia kell, ha nemzsidók nagyobb tömegét látja. Az épületek sem kivételek. A Talmud előírja, hogy ha egy zsidó olyan lakás mellett megy el, ahol nemzsidók laknak, akkor annak tönkremenéséért kell imádkoznia. Ha az épület romokban hever, akkor a bosszú Istenének kell köszönetet mondania. Természetesen a fordított előírások igazak zsidó házak esetén. Ezt az előírást zsidó parasztok, akik saját falvakban vagy városok zsidónegyedeiben éltek, könnyen be tudták tartani.

A klasszikus júdaizmus föltételei mellett mind nehezebben volt betartható és ezért csak más vallások templomaira és egyházi épületeire vonatkozott (Az Iszlám kivételével). Ebben az összefüggésben a szokások megerősítették ezt az előírást. Szokássá lett ugyanis, hogy egy templom vagy egy kereszt láttán (általában háromszor) köptek, mégpedig a kötelezően előírt szánakozás finomításaként. Amellett szidalmazó bibliai szakaszokat is fűztek hozzá.

Létezik továbbá előírásoknak egy sorozata, amely nemzsidók vagy azok tetteinek dicséretét megtiltja, kivéve, ha egy ilyen dicséret hallgatólagosan zsidók vagy azok tetteinek magasabb fokú dicséretét foglalja magába. Így például Agnon, az író hazatérése után Stockholmból, ahol az irodalmi Nobel díjat kapta meg, dicsérte az izraeli rádióban a svéd akadémiát, gyorsan hozzáfűzte: "nem felejtettem el, hogy tilos nemzsidókat dicsérni. Dicséretemnek azonban különös oka van".- azaz, hogy egy zsidó kapta meg a díjat.

Ugyanígy tilos, nemzsidók népünnepélyein részt venni. Kivéve, ha a részvétel elutasítása ellenségességet szülne zsidók ellen. Ilyenkor szabad kis mértékben részt venni.

Az eddig említett szabályok mellett léteznek mások, amelyek zsidók és nemzsidók emberi barátságait hivatottak megakadályozni. A törvény érvényes nemzsidó ateistákra is (honnan tudhatnánk, hogy nem hazudják csak, hogy ateisták?), de nem érvényes zsidó ateistákra. Azok a törvények, amelyek a munkát tiltják meg szombaton, érvényesek, ha nem is olyan szigorúan más vallási ünnepek esetén is. Így egy nem szombatra eső ünnep esetén minden munka meg van engedve, amely a vallásos ünnepnapon megehető étel elkészítéséhez szükséges. A törvény ezt mint a lelki táplálék előkészítését (ochel nefesch) definiálja, ahol a lélek alatt zsidót értenek, nemzsidók és kutyák kifejezetten ki vannak zárva ez alól.

De létezik egy diszpenzáció hatalmas nemzsidók javára, akik ellenségessége veszélyes lehet. Ezért lehetséges egy vallási ünnepnapon egy látogató számára is főzni, ha nem hívtuk meg tudatosan. Ha a gyakorlati alkalmazástól eltekintünk, az állandó foglalkozás ezekkel a törvényekkel, amelyek a Halaha tanulmányozásához tartoznak, és a klasszikus zsidóságban a legfölsőbb vallási kötelesség volt, fontos lelki alapállást eredményezett.

Egy ortodox zsidó a szent tanulmányok során gyermekkortól megtanulja, hogy a nemzsidókat kutyákkal kell összehasonlítani, hogy bűn dicséretük, stb... A kezdőknek szóló tankönyvek hatása itt még rosszabb, mint a Talmudé és a nagy talmudi történelemkönyveké. Ennek egyik oka az, hogy az ilyen alapvető szövegekhez részletes magyarázatok tartoznak, hogy a fiatalokra és a képzetlenekre mélyen hassanak. Nagyszámú ilyen szövegből kiválasztottam egyet, amely most nagyon népszerű Izraelben .

Olcsó könyvként jelent meg, amelyet az Izraeli kormány erősen támogat anyagilag. Itt egy spanyolországi névtelen rabbi könyvéről van szó, melyet a 14. század elején írt a nevelésről, amely a júdaizmus 613 vallási parancsolatot (micváját) abban a sorrendben magyarázza el, ahogy azok a talmudi magyarázatban, Mózes öt könyvében találhatók az Ő értelmezésük szerint. Hosszan tartó befolyását és népszerűségét a világos és könnyen érthető héber stílusnak köszönheti, amelyet írásakor használtak. A könyv központi oktatási célja abban áll, hogy a Biblia korrekt jelentését magyarázza el olyan fogalmakról, mint a felebarát, barát és ember. Így a 219§, amelyben a „Szeresd felebarátodat mint tenmagadat”-ból következő vallási kötelességeket írja le a „A zsidók szeretete vallási kötelesség” cím alatt, a következőképpen hangzik: "Minden zsidót szívből szeretni azt jelenti, hogy minden zsidóval és annak pénzével úgy kell törődnünk, mint saját magunkkal, és saját pénzünkkel, mert így szól az írás: 'Szeresd felebarátodat mint tenmagadat’ és tisztelt bölcseink ezt mondták: 'Ami neked árt, azt ne tedd barátoddal sem’.. és sok más vallási kötelesség következik ebből, mert valaki, aki egy barátját úgy szereti, mint önmagát, nem lopja el annak a pénzét, nem csalja meg feleségével, nem csapja be pénzügyekben vagy szavakkal, nem lopja el a telkét és semmiféle kárt nem okoz neki. Továbbá sok vallási kötelesség függ ettől, mint ezt minden értelmes ember tudja."

A 322§-ban, amely azzal a kötelességgel foglalkozik, hogy egy nemzsidó rabszolgát örökre rabszolgaságban kell tartani (amivel szemben egy zsidó rabszolgát hét év után szabadon kell engedni), a következő magyarázat áll: "Vallási kötelességeinknek az a tény az alapja, hogy a zsidó nép az emberi faj legkiválóbbja, amelyet azért teremtettek, hogy teremtőjét fölismerje, Õt imádja és érdemes legyen arra, hogy rabszolgákat tartson szolgálatában. Ha nincsenek rabszolgái más népekből, akkor saját fivéreit is rabszolgává teheti, akik így nem tudnak az Örökkévalónak, akinek neve legyen áldott, szolgálni. És ezért parancsolta meg nekünk, hogy legyenek ilyen szolgái, akiket előzőleg erre fölkészítenek és a bálványimádást kiverték belőlük, és így nem jelentenek veszélyt házainkra. Ez ennek a szakasznak a célja. De fivéreitek, Izrael gyermekei közül egy se uralkodjon a többiek fölött nagy szigorral, hogy ne kelljen fivéreidet rabszolgává tenned, akik mind készek Isten imádására."

Az 545 §-ban, amely azzal a vallási paranccsal foglalkozik, hogy nemzsidóktól kamatot kell szedni, a következõt mondja a törvény: "Megparancsolták nekünk, hogy kamatot szedjünk a nemzsidóktól, ha pénzt adunk nekik kölcsön, és nem szabad kamatmentes kölcsönt adnunk nekik. Magyarázat: Ennek a vallási kötelességnek az az oka, hogy nem szabad kegyelmet gyakorolnunk, kivéve azokkal az emberekkel szemben, akik Isten átélik és imádják. Ha jótékonyságunkat csak ilyenekkel szemben gyakoroljuk és az emberiség maradékával szemben tartózkodóak vagyunk, akkor bebizonyítjuk, hogy szeretetünk és jótékonyságunk nagy részét nekik adjuk, mert õk a szent vallást követik, amely ÕT imádja, legyen a neve áldott. Mert így kapjuk meg jutalmunkat Istentõl, ha a jótékonyságot nem idegenekkel szemben gyakoroljuk, amely annak a jutalma, hogy a jótékonyság gyümölcseit saját népünknek juttatjuk." Hasonló különbségtevéssel találkozunk számos más helyen.

A munkabér kifizetésének késleltetése (238 §) esetén az író kifejezetten utal arra, hogy ez a bűn nemzsidók esetén nem olyan súlyos.

A káromkodás tilalma így hangzik: Ne átkozz zsidót, se férfit, sem nõt. (239§). Ugyanez igaz a félrevezető tanács adására, más emberek gyűlöletére, szégyenbe hozására, vagy a bosszúállásra is. (240, 245, 246, 247§§), amelyek csak és kizárólag zsidó társakra vonatkoznak.

A nemzsidók szokásai gyakorlásának a tilalma (262 §) azt jelenti, hogy zsidók magukat a nemzsidóktól nemcsak távol kell, hogy tartsák, hanem hogy viselkedésükről, sőt öltözködésükről rosszakat kell mondaniuk. Utalni szeretnék arra, hogy a fönt idézett magyarázatok a Halaha tanításait nem adják vissza egész korrekt módon. A rabbik és ami még ennél is rosszabb, a júdaizmus azt mentegető tudósai ezt nagyon is pontosan tudják. Ezért nem is próbálnak a zsidó közösség előtt ilyen vélemények ellen érvelni és a közösségen kívül természetesen sohasem említik ezeket.

Ehelyett minden zsidót szidalmaznak, aki nemzsidók füle hallatára ezeket a dolgokat szóba hozza, és csaló szándékkal tagadnak, ahol a kétértelmű kijelentések (alakoskodás, csalás) művészete győzelmeket ünnepel. Így általános fordulatokban utalnak arra, mekkora jelentősége van a jótékonyságnak a zsidóság szemében, de elfelejtik megemlíteni, hogy a Halaha szerint a jótékonyság csak zsidókkal szembeni jótékonyságot jelenti.

Mindenki, aki Izraelben él tudja, hogy milyen mély és elterjedt az a gyűlölet , amelyet az izraeli zsidók minden nemzsidóval szemben éreznek. Általában nem mutatják ezt a külvilág előtt. A cionisták alapvetően osztják, és különösen a baloldali cionisták a mély megvetést a nemzsidókkal szemben, amelyet az ortodox júdaizmus szerint olyan élénken támogat.

A legrosszabb válasz az olvasónak a gyűlölet. A tudás hatalom. Ha ismerjük tanításaikat, tudjuk mire számíthatunk tőlük. Választ kapunk a miértekre.

(jobbik.gondolat alapján szerk.)