2010. június 3. Kultúra

Dokumentumsorozatunkban Trianon igazi okait kívánjuk feltárni mindmáig elhallgatott történelmi források felidézésével, mindenekelőtt a korszak liberális szellemiségét, amely a szabadkőművességgel karöltve döntően volt felelős hazánk – Henri Pozzi francia újságíró szavával élve – „kivégzéséért” 1920-ban.

A hivatalos történelemmagyarázatok rendszerint hallgatnak a kiegyezés utáni magyar kormányok és a közélet liberális szellemiségéről, amely nemzeti öntudatunk és keresztény erkölcsiségünk fokozatos feladásához vezetett. Szekfű Gyula „Három nemzedék és ami utána következik” c. alapművén (1935) kívül könyvtárnyi irodalom foglalkozik a kiegyezés és Trianon közötti, Szabó Dezső szerint „ végzetes” évtizedek hazánkat ellenségeinknek kiszolgáltató belső, szellemi-lelki és katonai-gazdasági lefegyverzéséről, igazolván ezzel Baróti Szabó Dávid (1739-1819) allegóriájának (Egy ledőlt diófához, 1790) súlyos igazságát, miszerint fizikai-mentális romlásunk igazi okai mindig is önmagunkban rejlettek: „szemeimbe tűnnek Gyilkosid. / Nem volt külerőszak: ott benn / Önmagadban volt megölő mirigyed / S titkos elejtőd.”

Indításként Kausz József (1879-1967) hévízgyörki plébános írását közöljük (Liberalizmus és a sajtó), amely eredetileg a „Máriabesnyői Missziós Naptár”-ban jelent meg 1939-ben, majd a Front 2008. novemberi száma közölte újra. Nem lehet elégszer idézni, ugyanis a benne foglalt tények pontosan rávilágítanak arra az útra, amelynek végállomása Trianon lett. Ráadásul Kausz atya, miként alábbi írása is igazolja, a magyar katolikus papság legjobbjaiból került ki, a Prohászka Ottokárok és Bangha Bélák fajtájából. Fáradhatatlanul küzdött a liberalizmus ellen, amelynek további tanújelét adta „Nagysolymosi” álnéven írt, a kiegyezés utáni évtizedek morális-vallási életét kárhoztató könyvével (Égő sebeink! Hévízgyörk, 1934. Korda Rt.) és a nemzetellenes médiapolitikát leleplező tanulmányával (A véreskezű sajtó. Pápa, 1937. Keresztény Nemzeti Nyomdavállalat Rt.).

Kausz atyának a kiegyezéses Magyarország sajtóliberalizmusát pellengérre állító tanulmányát csonkítatlanul adjuk közre.

»A liberalizmus, szabadelvűség, túlzó szabadságot hirdető irányzat, melyben valami jó és hasznos is van, de alapelvében vallástalan. Istent és vallást nem ismer. Amennyiben elismeri, azt teljesen az államhatalom alá akarja rendelni. Egyrészről hirdeti a lélek félrevezetésére a teljes vallásszabadságot, másrészről mégis szálka a szemében a vallás, sőt leplezetten akadályokat gördít az elé, hogy valaki vallása szerint élhessen. Ravaszul a demokrácia, szabadság, testvériség és haladás mézes-mázos szavaiba burkoltan hirdeti, hogy a kereszténység évszázados alkotásai és dogmái idejüket múlták s ezeket újabb kori vallási dogmákkal kellene felcserélni s a katolikus Egyház tanításának alkalmazkodnia kellene a mai modern világfelfogáshoz. Tulajdonképpeni cél azonban az isteni igazságok tagadása és megvetése, a vallásos életnek a közéletből való teljes kiirtása.

Ezeknek a kereszténység és az istenhit megsemmisítését célzó elveknek terjesztésére legalkalmasabb eszköz a sajtó. Talán nem is véletlen, hogy ezt a szerepet a liberális korszakban a zsidó újságírók vállalták magukra.

Ha a szabadkőművesek gyűjteményes névsorát végignézzük, kénytelenek vagyunk megállapítani, hogy a mai baloldali sajtó vezetői azonosak ezekkel a nevekkel.

Ez a szabadelvű sajtó, melyben semmi keresztényiest nem találunk, elsősorban az újságolvasó értelmiségi osztály gondolkozását fertőzte meg, majd lassan kiölte a lelkekből a nemes eszméket és az anyagelvűséggel telítette az emberek gondolkodását annyira, hogy néhány évtized múlva egész Európa lelkisége teljesen elkereszténytelenedett. Így azután a hitében megingott tömegeket könnyű volt saját érdekeinek szekerébe fogni. Az intelligenciát szabadkőműves páholyokba, a munkásosztályt pedig szervezetekbe csalta. Az pedig, hogy a szociáldemokrata szakszervezeteknek és szabadkőműves páholyoknak kik az irányítói, nem szorul magyarázatra. Ez a nemzet s vallásellenes szellem sajtója útján hatalmába kerítette a társadalmat, a politikai felfogást és az állami életre döntő befolyást gyakorolt. Mondjuk ki őszintén, hogy a szabadelvűség mérgét a zsidó sajtó oltotta a lelkekbe s változtatta meg a keresztényekben a keresztényies gondolkozást s lettünk elzsidósodott keresztények. Vagy akár azt is állíthatom, hogy ez a sajtó néhány évtized alatt az egész emberiség gondolatvilágát elpogányosította.

Mi sem bizonyítja világosabban a liberalizmusnak a kereszténység elleni hadjáratát, mint az, amikor ebben a liberális korszakban egy kultuszminisztériumi államtitkár 1917-ben először merte kijelenteni, hogy keresztény alapon áll, akkor már másnap „fekete felhők” címmel cikkek jelentek meg a szabadkőműves újságokban, amelyek szerint fekete felhők járnak a magyar síkságok felett és oly sűrűk, hogy elfogják előlünk a napot, beárnyékolják városainkat és iskoláinkat. Úgy látszik, a magyar fák ropognak, házaink inognak… A sötétség hatalmai szervezkednek a lélek szabadsága ellen. Majd bornírt anekdotának nevezik az államtitkár kijelentését. Végül hirdetik, hogy a liberalizmus úgy tartozik Magyarország jövő biztonságához, mint a Kárpátok vagy a Duna. Ugyanekkor Vázsonyi Vilmos igazságügyi miniszter az ő zsidó hithűsége bizonyítására a pesti zsidó hitközségnek nagy alapítványt tett, de őt ugyanaz a sajtó nem gáncsolta zsidó hitvallása miatt, hanem jótékonyságáért dicsérte.

A zsidó-liberális sajtónak a keresztény világfelfogás kiirtására irányuló célkitűzését világosan megerősíti Cion bölcseinek titkos jegyzőkönyve is: „Az egész tudományt abba a ruhába öltöztettük, melyre szükségünk van, hogy a nem zsidók gondolkozását az általunk megkívánt mederbe tereljük. Ne gondolják, hogy ennek állítása üres szó. Nézzük csak meg az eredményeket, melyekhez mi segítettük a darwinizmust, a marxizmust, a nietzscheizmust. Ezeknek a tanoknak erkölcsrontó hatása a nem zsidók lelkületére kétségen kívül áll.”

Ez a kereszténységet megrontó sajtó elérte, hogy ebben az országban annak idején, tisztelet a kivételnek, mindenki zsidó-liberális módon gondolkozott. Sőt ennek a sajtónak a befolyása odáig juttatta a keresztény tömegeket, hogy az emberek valláserkölcsi felfogásukat nem az Egyház tanítása szerint alkották, hanem ennek a konkolyhintő sajtónak hangzatos, mérgező frázisai, jelszavai szerint. A „ Pesti Hírlap” tagadja Krisztus istenségét és forradalmárnak nevezi őt. 1911. december 20-án azt írja: „Minek is Isten, amikor az ember maga az istenség.” December 25-én nekiront a gimnáziumok hitvallásos szellemének s azt írja: „Miniszteri rendelettel kellene betiltani a szépen hangzó, de erkölcsi romlást okozó fakultatív vallási gyakorlatokat is.” 1919 február havában pedig azt írja, hogy „ki a hittannal az iskolából, mert a hittan nyilvánvaló hazugságokat önt a gyermekekbe”. Egy régebbi katolikus nagygyűlésről pedig „Zöldségvásár a Vigadóban” címmel emlékezett meg gúnyosan. „Az Est” 1911. december 28-i számában a pápát vatikáni agglegénynek gúnyolta és az Egyház legveszedelmesebb ellenségeként állította a közvélemény elé.

A háború alatt Prohászka püspök szóvá tette azt, ami a nemzetnek legjobban fájt. Azt mondta egyik beszédében, hogy a nemzet állandóan sír, állandóan búcsúznak a szerető szívek, állandóan csalják, nyúzzák, drágasággal srófolják. És mi lett erre a válasz? Az egész nemzet szeme láttára az egyik baloldali újság „Mocskosszájú Püspök” címmel a következőket írta: „ Kanászkodik, ferdít, hazudik, antiszemita heccet csinál! Ilyen mélyre süllyedt az aranyszájú püspök, a szabadgondolkozó lipótvárosi renyhe zsidó asszonyok bálványa. A legaljasabb, leggyalázatosabb antiszemita uszítás zászlaját bontotta ki. Piszkos hangon, tajtékzó gyűlölettel kezdett heccelődni a zsidók ellen, de egyúttal a szociáldemokraták ellen is.” Az „Egyenlőség” pedig azt írta Prohászkáról: „Mi zsidók, edzett nép vagyunk… Kibírjuk ezt a székesfehérvári inkvizítort, azt a vérben forgó szemű alakot… utolsó, tépett, rongyos, segédszolgálatos zsidó közlegénynek több joga van a magyar nemzet nevében beszélni, mint önnek.” („Alkotmány”, 1918. július 9.)

Íme, ily felháborítóan mertek írni annak idején a nagy püspökről, mivel őszintén nyilatkozott a nemzet bajairól. Jellemző az akkori nemzedékre, hogy amikor ez a támadás elhangzott, az akkori „ Alkotmány” című újságon kívül senki sem mert bátorsággal Prohászka védelmére kelni. A mi keresztény társadalmunk hallgatott, mert a lelkeket romboló sajtó már teljesen megmételyezte és a mérgező betűk meglazították a szívekben a nemzeti, keresztényies érzést.

Ennek a liberális sajtónak egyik tulajdonsága kéjelegve kiszimatolni valamely katolikus pap, szerzetes vagy intézmény hibáját s azt hangzatos cím alatt ravasz élelmességgel eltorzítva állítani az olvasóközönség elé. Azonban más felekezetű papokról, de főleg a zsidókról, bármily világraszóló botrányt kövessenek el, nem szól. 1925-ben, amikor az olaszliszkai csodarabbi milliós bankókat hamisított, csodálatos, ezek a baloldali újságok erről bölcsen hallgattak. Ha egy katolikus pap tette volna ezt, hétszám sem írtak volna másról, mint erről.

1921-ben „ Az Est” nagy betűkkel hozta Friedrich István vallomását a szabadkőművesekről: „A szabadkőműves páholyban láttam főpapokat.” Erre az „Új Nemzedék” kérdőre vonta Friedrichet, aki a következőket jelentette ki: „Papokat mondtam én és nem főpapokat. Mert a főpapokon kizárólag csak katolikus papokat értenek. Már pedig én református papokat értettem.” Ily rosszindulatú ezeknek az újságoknak a hírszolgálata. A fő egy nagyot ütni az Egyházon, hogy a katolikus meggyőződést és a katolikus önérzetet meggyöngítsék a hívekben.

Történeti tény, hogy IX. Ince pápa öt és fél millió arany forintot adott s emellett hadsereget gyűjtött Magyarország felszabadítására. Azonban ezek az újságok még Buda vára felszabadításának emlékünnepségei alkalmával is csak futólag, rövid hírrel emlékeztek meg erről, anélkül, hogy méltatták volna XI. Ince érdemeit.

Szabad volt ennek a túlnyomóan keresztény pénzből fölhízott, idegen szagú sajtónak az Egyház szertartásait gúny tárgyává tenni és a Krisztus istenségében való hitet tűzzel-vassal kiirtani a lelkekből. De ha valaki a Talmud nevetséges babonáit, a józan erkölcsi felfogás alapelveivel ellenkező tanítását, pornografikus ocsmányságait és a kereszténység ellen irányuló titkos cselszövéseit szóvá merte tenni, akkor már a rendőrségtől kórusban követelte az illető letartóztatását. A zsidóság túlkapásait a liberalizmus uralma alatt szóvá tenni veszedelmes volt. Bárki könnyen még a vádlottak padjára kerülhetett felekezeti izgatás címén, holott esze ágában sem volt a zsidóságot vallásában megsérteni.

Ha szabad ennek a sajtónak a kereszténység alappilléreit döntögetni, Krisztus istenségének a megtagadására lázítani a keresztényeket, az Egyház intézményeit és a jezsuitákat gyűlöletessé tenni, forradalmakat előkészíteni, erkölcsöket rontani és hitetlenséget terjeszteni, akkor miért nem volna szabad rámutatni a baloldali sajtónak a hitetlenség terjesztésére és a keresztény világnézet megsemmisítésére irányuló alattomos aknamunkájára, és óvva inteni a keresztény társadalmat, hogy őrizkedjék ezen újságok olvasásától!

Ez a sajtó zsidó-szabadkőműves aknamunkával mindenütt megalapította a maga uralmát: a minisztériumokban, a képviselőházban, a vármegyei és városi kormányzatban annyira, hogy a magyar nemzeti keresztény gondolat már teljesen háttérbe szorult. Sőt elhangzottak annak idején olyan kijelentések is neves politikusok ajkáról, hogy a magyarságot jobban kell félteni a keresztény politikától, mint a szociáldemokratáktól. Tisza bár keresztény alapon állt, de a liberalizmusra való hivatkozással szokta az antiszemitizmust, mint felekezeti elfogultságot elítélni. Ugyancsak Tisza és Wekerle a liberalizmus nevében tiltakoztak a zsidókérdés bolygatása ellen és úgy cselekedtek, mintha a zsidóság állami védelemre szorulna. (Milotay István: Tíz esztendő, 132. old.)

Ez a sajtó hazánk legnagyobb politikusait is félrevezette a hazafiság, a magyar összetartás és átkos Bécs jelszavainak folytonos puffogtatásával. Ezért ébredtünk egyik napon meglepetésszerűen forradalomra, amiről a magyar nép soha még nem is álmodott, ezért lettünk rabszolgái egy idegenből idetolakodott faj uralmának.

A forradalmat lehetetlennek tartottuk. Amikor 1918 október havában Károlyi Mihály forradalommal fenyegetőzött, a képviselőházban fenyegetését kicsinylőleg lemosolyogták. Tisza még megjegyezte: „Téved képviselő úr, ha azt gondolja, hogy Magyarországon lehet forradalmi paródiát előkészíteni.” De nem Károlyi, hanem a nemzet tévedett, mert az utolsó napig senki sem vette észre a kereszténytelen sajtó aknamunkáját a forradalom előkészítésében. S néhány nap múlva épp Tisza volt az, aki felismerte a helyzet komolyságát s így nyilatkozott: „Csak még egyszer jussak uralomra, eltiprom őket!” Azonban már késő volt, mert az akkori hatalom urai nem vették komolyan Tisza elkésett figyelmeztetését, se azt, hogy Magyarországot forradalomba lehessen kergetni. Tisza figyelmeztetésére a liberális sajtó hatványozottabb gyűlölő harcot indított ellene és egy puskalövéssel véget vetett életének. Ha a liberális uralom politikusai ideje korán észrevették volna a baloldali sajtó évtizedes romboló munkáját, a nemzet sohasem lett volna a saját sírjának megásója.

Elszomorító megállapítás ebből a korból az, hogy amikor Zichy Nándor gróf komolyan figyelmeztette a nemzetet a haza sírját megásó szabadkőművesség és szociáldemokrata szakszervezetek romboló munkájára s ennek várható következményeire, valóságos sajtóhadjáratot indítottak ellene. Gúnyolódva megvetés tárgyává tették őt s úgy nyilatkoztak róla, mint akinek cselekedetei nem esnek beszámítás alá. Fő bűne az volt, hogy a kizsákmányoló szabad kereskedelem ellen és a lelketlen, nem kívánatos uzsorásoktól meg akarta védeni a népet. Ezért ez a megzsírosodott baloldali sajtó hazafiatlansággal vádolta Zichyt és mindazokat, akik a keresztény és nemzeti érdekek mellé sorakoztak. Ennek a sajtónak a munkája idézte elő, hogy a nagy férfiú figyelmeztetése pusztába kiáltott szó maradt, mert a romboló szellem a hírlapok útján már annyira hatalmába kerítette a lelkeket, hogy még azok is, akiknek a keresztény és nemzeti világnézet vezéreinek kellett volna lenniük, gyakran az ellenséges táborba szegődtek ennek a sajtónak a hatása alatt.

Hazánk minden baját és megcsonkítását tulajdonképp a liberális államférfiak rövidlátása okozta, akik végzetes merényletet indítottak a keresztény gondolat megfojtására. Főleg a képviselőválasztások alkalmával nyilvánult ez meg, amikor a keresztény újjászületést hirdető képviselőjelöltekkel szemben a legbrutálisabb eszközökhöz folyamodtak a rendelkezésükre álló karhatalom segítségével, s így egyrészt a nép erkölcseit lezüllesztették, másrészt pedig a tekintélyt rombolták. Ennek a liberális sajtónak a hatása alatt az államférfiak elhitték, hogy egy jámbor jezsuita sokkal veszedelmesebb a nemzetre nézve, mint Nagymagyarországnak egy időben 35 destrukciót terjesztő szabadkőműves polgármestere vagy a szakszervezeteknek a kereszténységtől távol álló párttitkárai, akiknek fő törekvésük volt, hogy hazafiatlanná és vallástalanná tegyék a népet. Ha Zichy Nándor gróf intelmét megszívlelték volna a haza sorsát intéző liberális nagyságok, a magyar nemzet sohasem jutott volna Trianonig.

Ez a sajtó eleinte a mindenkori kormányzópárt uszályhordozója volt s így lassan oly hatalomra vergődött, hogy a hízelgőből zsarnok lett, akitől a liberális politikai pártok és vezetőik rettegtek. Mi sem bizonyítja ezt világosabban, mint az, amikor a tiszaeszlári rituális gyilkosság után 1883-ban több országgyűlési képviselő antiszemitának vallotta magát és keresztény irányú politika szükségességét hirdette, ez a sajtó kíméletlen támadást indított ellenük. A legközelebbi választásokon pedig ennek a sajtónak erőszakos támadásai révén a kormány hallatlan terrort fejtett ki ezek megbuktatására. A pesti zsidók óriási összegeket áldoztak választási célokra. Wahrmann Mór maga 500 ezer pengőt, ami annak idején óriási összeg volt! Legtöbbet költöttek Rumban Istóczy megbuktatására. A választásokon a hivatalos apparátus kihívó nyíltsággal a gazdag zsidóság hatalmas fegyvereivel, a megvesztegetéssel küzdött. Istóczy állítása szerint Rotschild kijelentette Tisza Kálmánnak, hogyha meg nem semmisíti az antiszemitákat, nem ad többé kölcsönt. Kossuthot pedig rávették, hogy közösítse ki az antiszemitákat a függetlenségi pártból.

Aki behatóbban tanulmányozza a liberális korszakot, meggyőződhetik arról, hogy a sajtó volt az, mely az akkori uralom államférfijait hatalmába kerítette s elhitette velük, hogy egyedül a liberalizmus teheti naggyá a nemzetet. Ez a sajtó mindenkit mozgósított, csakhogy a keresztény megmozdulást megsemmisítse és elnyomja. Képes volt mindenen keresztül gázolni, ami útjait keresztezte, sőt képes volt még gyilkolni is. A közvéleményt és az emberek gondolkozását annyira megfertőzte, hogy már mindenkinek az volt a meggyőződése: egyedül a szabadelvűség, a zsidók emancipálása, a zsidó egyenjogúság, a polgári házasság törvénybe iktatása, a szabad kereskedelem, a szabad sajtó és a szociáldemokrácia teheti boldoggá az országot. Mindezt elhitte a nemzet a szabadelvű zsidó-szabadkőműves újságoknak és nem vette észre, hogy tulajdonképpeni céljuk volt lerombolni a tekintélytiszteletet, de főleg a hazafiság erényét és a Krisztus istenségében való hitet, hogy ezáltal kiirtsák a keresztényekből a keresztény gondolkozást és előidézzék a keresztény társadalmi rend romlását-bomlását és megalapítsák az ő uralmukat. [ Mi több, az Eötvös páholy 1918. évi titkári jelentéséből kiderül, hogy a malterkanalas vitézek szerint az emberek közötti ellentétek teljesen megszüntetése csak a „kozmopolitizmus, atheizmus és kommunizmus” által érhető el. – Ifj. T. L.]
(Atheizmus abból ered, hogy Isten az aki a zsidókat teremtette. Így aztán a nemzsidóknak /gojok/ nincs Isten, azaz nincs lélek sem számukra. szerk.)
Ez a sajtó, mely az egész világon 89-90 %-ig zsidó kézben van, két dolgot tart szem előtt, amit a maga javára kitűnően ki is tudott használni: a szabadkőműves páholyok és a szociáldemokrata szakszervezetek feletti uralmat, hogy ezek segítségével döntő befolyása legyen a nemzetek politikai és társadalmi életébe.

A világfelforgató liberális-szabadkőműves sajtó Egyház- és államellenes törekvései elsősorban a jezsuita renddel találták magukat szemben, mert ők álltak mindenkor az elsők közt, akik bátran merték felhívni a világ figyelmét a szabadkőművesség romboló aknamunkájára. Azért felhasználtak minden alkalmat, hogy a jezsuita rendet a közvélemény előtt megvetés tárgyává tegyék. Röpirataik és újságjaik bűnös fondorlatokkal, hamisságok és hazugságok egész sorozatával az uralkodókat és államférfiakat rávették arra, hogy utasítsák ki a jezsuitákat országuk területéről.

A tények azt bizonyítják, hogy ennek a szabadkőműves sajtónak egyedüli célja, hogy a keresztény alapon álló közéleti nagyságok és uralkodók tekintélyét lerombolja és forradalmak szítása által őket uralmuktól megfossza, sőt nem ritkán – amint a történelem is bizonyítja – életük ellen törtek világuralmi terveik megvalósításáért. Így esett I. Lipót császár és magyar király, Miksa mexikói császár stb. a szabadkőművesek áldozatául. Ugyancsak a szabadkőműves Luccheni oltotta ki Erzsébet magyar királyné életét, mert megakadályozta Rudolf trónörökösnek a szabadkőműves páholyba való belépését.

Ennek a szabadkőműves szellemnek lett áldozata Ferenc Ferdinánd trónörökös is. Ferenc Ferdinándot ez a zsidó-szabadkőműves sajtó úgy állította be, mint a magyarság legnagyobb ellenségét. Amennyiben ellenséges érzülettel viseltetett volna, ez a magyarság túlságos zsidó-szabadkőműves szellemű politikájának tulajdonítható. De akik közelebbről ismerték, tudják róla, hogy a szó szoros értelmében mélyen hívő katolikus volt s szándéka volt a Monarchiát erős katolikus állammá tenni és az államveszélyes liberális és zsidó-szabadkőműves uralmat letörni. Ez a nemzetrontó és lelkeket gyilkoló szellem rettegett Ferenc Ferdinánd uralmától s azért a párizsi Grand Orient Nagypáholy már 1912-ben halálra ítélte Ferenc Ferdinándot s a gyilkosság kivitelét a szerb szabadkőműves páholyra bízták. 1914-ben végre is hajtották a gyilkosságot. Ugyancsak a francia szabadkőműves páholyban detronizálták 1917-ben a keresztény alapon álló IV. Károly királyt s kimondták a Monarchia és Magyarország megcsonkítását, amelyben a magyar zsidó-szabadkőműves páholyoknak oroszlánrésze volt.

A világ sorsát intéző Népszövetség ugyancsak a párizsi nagy szabadkőműves páholy irányítása alatt áll és a legszorosabb összeköttetésben van a véreskezű, világfelforgató kommunista szervezetekkel. Békét hirdet, de úgy látszik, nagyobb érdeke a zsidó-kommunista vezérek uralma és a keresztények millióinak kegyetlen lemészárlása. Egy tiltakozó szava sincs a spanyolországi katolikusok ellen irányuló ördögi vérengzések megakadályozására.

Miután még mindig akadnak sokan, akik nem tulajdonítanak a szabadkőműves páholyoknak vallásellenes és hazafiatlan célkitűzéseket, ezért szükségesnek tartom a nagyközönség felvilágosítására a szabadkőműves páholyok esküszövegének szó szerinti leközlését:

„ Ha szavamat nem tartom meg, alávetem magam annak, hogy ajkamat tüzes vassal leégessék, nyelvemet kitépjék, gégémet átvágják, végül testemet egy páholyban új tagfelvétel alkalmával, a többiek elrettentésére felakasszák, azután elégessék és a hamut a levegőbe szórják, hogy az árulásnak emléke se maradjon! Úgy segéljen engem a természet!”

A másik eskü még rettenetesebb, mivel megtagadja az Istent és a hazát: „ Esküszöm, hogy nincs más hazám, mint széles e világ! Esküszöm, hogy szűnöm meg végsőkig és mindenek felett küzdeni a nemzeti határok ellen! Esküszöm, hogy egzisztenciámat is feláldozom a progresszió és az egyetemes egység diadaláért! Esküszöm, hogy életem árán is leverem azokat, akik istentiszteletből ember és ember közé válaszfalakat emelnek! Esküszöm, hogy nem hiszek sem istenben, sem a lélek halhatatlanságában!”

A háború előtti évtizedekben a baloldali szabadkőműves sajtó által magasztalt szabadelvűség teljesen megszédítette a nemzetet. Mindenki ezt dicsőítette és erre esküdött s az alatt a nemzet zsidó-szabadkőműves és szociáldemokrata felfogás rabszolgája lett annyira, hogy ez a felfogás még a minisztériumokban is magas pártfogókra talált.

Mint fiatal pap oly kerületben tartózkodtam a világháború kitörése előtt, ahol egy zsidó szabadkőművest választottak meg képviselőnek kormánypárti programmal. Ellenzékieskedtem! És íme mi történt? Erre egy akkori katolikus miniszter levelet írt kormánypárti principálisomnak az én megrendszabályozásomra. Mit írt és miként fenyegettek meg, ez nem tartozik ide. Csupán azt akarom leszögezni, hogy a miniszterek is mennyire a liberális zsidó szabadkőműves politika befolyása alatt állottak.

Ez a liberális zsidó-szabadkőműves sajtó jól megszervezett ügyességgel teljesen hatalmába kerítette az államférfiakat s elhitette a közvéleménnyel, hogy egyedül a liberalizmus teheti naggyá a nemzetet.

A háborús nemzedék emlékezhetik még arra, hogy az akkori sajtó Szent Istvánt, Szent Imrét, Rákóczit, Mátyás királyt valósággal gyalázta s nyíltan hirdette, hogy csak egy értékes faj van Magyarországban s ez a zsidó. 1884-ben Mezei Ernő zsidó képviselő a magyar képviselőházban úgy nyilatkozott: „Ha a magyaroknak nem tetszik a zsidó uralom, úgy tessék nekik kivándorolni.” (Istóczy Győző: 12 röpirat, 1884. július 15. 314. old.)

A Zsidó Világszövetség vezérkarának felhívása a „ Ruskij Invalid” című orosz lapban jelent meg 1916. december 30-án: „Hitsorsos testvér! Nincs az egész világon egy darabka föld sem, melyet könnyebben uralmunk alá hajthatnánk, mint Galícia és Magyarország. E kettőnek biztosan a mienknek kell lenni. Szorítsuk ki onnan a keresztényeket és ügyeljünk arra, hogy ami még a keresztények birtokában van, az a ti kezetekbe kerüljön… Magyarországot és Galíciát a keresztény lakosság kezéből kiragadjuk. Világtőkések, áldozzatok nagy összegeket!”

Ha megfigyeljük, meggyőződhetünk arról, hogy mily rohamosan ment át a magyar nemzeti vagyon a liberális szabadkőműves uralom korszakában zsidó kézre. A liberális szabadkőműves újságok állandóan a katolikus egyházi vagyon ellen tüzeltek, pedig a zsidóságnak kétszer annyi birtoka van, mint a római katolikus Egyháznak. A nemzeti összvagyon 37 %-a zsidó kézen van. Budapesten minden harmadik ház zsidóké, vagyona 60 %-ig szintén, holott ezelőtt száz évvel még házat sem vehettek maguknak Budapesten. 10 budapesti nagybanknak ingóságban van 53 millió vagyona. Ha tekintjük a bank- és a biztosítási társulatok igazgatóit, a nagy jövedelmet és vagyongyűjtést jelentő foglalkozásokat, mindenütt ott látjuk a zsidókat. (Bosnyák Zoltán: Magyarország elzsidósodása)

Legújabb kimutatás szerint minden zsidóra átlagban 2506 pengő évi jövedelem jut, addig a magyarokra fejenként csak 427 pengő esik. A zsidóságból minden negyedik személy a középosztályhoz tartozik, a magyarságból pedig csak minden tizenötödik. A liberális korszakban több száz zsidót nemességgel tüntettek ki, közülük 25-en bárósságot nyertek. Az 1935-ös „ Tiszti Címtár” adatai szerint 850 kormányfőtanácsos közül nem kevesebb, mint 330, tehát 40 %-a zsidó. Nem különös-e, hogy Magyarországon a zsidók ilyen nagy százalékban szereznek érdemeket a „méltóságos” címekre? Ezek volnának az igazi értékek?

Munkanélkülit nem találunk közöttük. Jól élnek s nagy vagyonuk mellett testi munkát alig végeznek, ellenben a magyar nélkülöz és egész életén át robotol és küzd a mindennapi száraz kenyérért. De nem volnék tárgyilagos, ha nem jelenteném ki, hogy a zsidók a rohamos meggazdagodásának a mi liberális nagyjaink könnyelműsége az oka, akik az ipari, a kereskedelmi s általában a pénzszerzési pályákat lenézett foglalkozásnak tartották. Nagy kegynek kellett tekinteni, ha abban a korszakban a mi uraink egy iparoshoz vagy kereskedőhöz leereszkedtek. A kereskedő- és iparos osztály érezte a társadalmi életben való mellőzését s azért gyermekét mindenki iparkodott értelmiségi pályára nevelni. Sőt, ha gyermekük valami rossz fát tett a tűzre, azzal ijesztgették: „ Inasnak adlak!” Miután mindenki menekült saját foglalkozásától, a zsidóság nagy mohósággal rávetette magát a pénzszerzési pályákra s rövidesen kiszorítottak onnét minden keresztény elemet.

Régi mondás: akié a pénz, azé a hatalom. A vagyon, a pénz mindenkor döntő befolyást gyakorolt nemcsak a közéletre, hanem a politikára és a kormányzatra. Így tehát nem csoda, ha a liberális kornak nagyzolási hóbortja miatt a gazdasági, kereskedelmi irányítás teljesen a zsidóság kezébe jutott és pénzével a sajtó útján félelmetes hatalommá lett.

Letagadhatatlan tény, hogy a zsidóság a sajtó útján nagyhatalommá lett és a világ eseményeinek az irányítója. Panaszkodunk is előretörtetésük miatt, irigyeljük gazdagságukat, szidalmazzuk kiuzsorázó politikájukat. A világ bolsevizálása és a forradalmak szítása miatt őket támadjuk. Háborúban a hadi szállítás körül történt csalások miatt őket ostorozzuk. De keveset gondolunk arra, hogy mindez a keresztény társadalom és a liberális korszak vezető államférfijainak támogatása, közreműködése és segítsége nélkül nem történhetett volna. Ha a Galíciából egy batyuval a hátán csendesen beszivárgott zsidóság oly óriási sikereket érhetett el 1848-tól (amikor első talpalatnyi földhöz jutott) 1918-ig, ez tulajdonképpen a 95 %-os liberális korszak magyarságának a bűne, mely a zsidó sajtó hatása alatt oly téves utakra ment, a haza sírjának a megásója lett és a nemzet szégyenére egy zsidó Kun Bélát választott Magyarország koronázatlan királyának. Amikor látjuk ez a sajtó hová juttatta a nemzetet, szent fogadást kell tennünk, hogy konkolyt hintő mérget nem bocsátunk házunkba, ezek újságjaira többé egyetlenegy fillért sem adunk. Ezért minden magyar ember felelős Istene előtt családja és hazája boldogulásáért. Aki ebben bűnös, kezdje meg a tisztítást saját portáján! Nem holnap. Ma, mert holnap már késő! Nem később, hanem azonnal!«

Azóta tudjuk, hogy a zsidó Kun Béla és hitbéli társai a magyarországi rabolt javakból finanszírozták a Cionista Világszervezett pénzügyi félállítását. Új Zsidó Világbank létrehozását. (JOBBIK GONDOLAT oldalán megjelent a történelmi dokumentum.)

Figyelem! A gyűlölet a gyengeség a nemzsidók által.

(Ifj.Tompó László - HunHír.Hu alapján)