Persze más országoknak is megvan a maguk jellegzetessége.

Szaloncukkedli

Bármily meglepő is, szaloncukrot csak mi, magyarok aggatunk a karácsonyfára! Más országoknak is megvan a saját karácsonyfát díszítő édességük: csokifüggesztékek, ünnepi díszbe csomagolt különféle cukorkák és csokigolyók.

Amerikában a candy cane nevű hajlított cukorkapálca, Lengyelországban színes papírba csomagolt, jégcsapformájú keménycukor díszíti a fát.A karácsonyfa tisztelete a régi időkre nyúlik vissza, mikor a téli napforduló tájékán közösen ünnepeltek az erdei fa körül tánccal, tűzzel, az újjászületést várva.A karácsonyfa egyfajta életfa, melynek díszei hagyományosan fontos szimbólumok voltak.

A szobába költöztetett karácsonyfán a viaszgyertyák mellett mindenki számára függött egy kis ajándék; a családfő osztotta ki azokat a család apraja-nagyja között.
Az urak által ilyenkor megvendégelt szolgák is a karácsonyfáról kaptak kisebb ajándékokat.

Ezek a karácsonyi apróságok eredetileg ehetőek voltak: az ünnep alakjait megszemélyesítő mézeskalácsbábok, cukorangyalkák, ezüstszálon függő datolyák és más finomságok.

Sokan úgy tartják, hogy a német salonzuckerl magyarított változata, a szaloncukkedli elsőként Jókai tollából látott napvilágot. Utánajártam, és mindössze egy helyen találtam meg a szót Jókai életművében – akkor sem az ünnep áhítata lengi körül, idézem: „Nem szokásom a szerzők gyomrát dicséretek szaloncukkedlijeivel elrontani…”

Ezekhez a fán lógó nyalánkságokhoz csatlakozott többféle becsomagolt bonbonból egyedi, fondant-alapú „hungarikummá” nőve ki magát a szaloncukor a XIX. században.

A szaloncukor a szalonkabáthoz, a szalonzenekarhoz és a szalonképeshez hasonlóan a társalgó akkor divatos elnevezéséből nyerte a nevét. Karácsonyfát ugyanis csak a gazdagabb családok állítottak, mégpedig a szalonban.

Kezdetben a selyempapírba majd sztaniolba tekert cukorkákat és csokigolyókat akasztották a karácsonyfára szaloncukorként. A papírt két helyen megcsavarták, hogy tartson a csomagolás, és a selyempapír sztaniolból kilógó két végét berojtozták. A gazdagabb családok cukrászoktól vásárolták meg a karácsonyi édességet, a szegényebbek pedig otthon készítették el, a századfordulótól pedig beindult tömegtermelése. Érdekes módon a rojtozás maradt a legutolsó kézimunka a szaloncukorgyártás iparosítása során, míg a „ricselő gép” meg nem oldotta ezt a feladatot is.

(A Vendéglátóipari múzeumban századelős szaloncukorpapírokat és egy igazi ricselő gépet is meg lehet tekinteni.)

1891-ben egy magyar cukrász tizenhét-féle szaloncukorreceptet jegyzett le. Máig megborzongok, ha gyerekkorom bevonat nélküli, kemény, fehér, rózsaszín és barna fondant-szaloncukraira gondolok, melyeket a díszekkel együtt őriztünk, és évről évre visszakerültek a karácsonyfára.

A mai szaloncukrot, melynek ízesítését folyamatosan megújítják és bővítik az egymással versengő csokoládégyárak, jellegzetes téglaformája és csomagolása teszi azzá, ami. Ma már általában csak egyrétegű a csomagolás, de a kétoldalt összefogott színes fényes papír mindig jellegzetes kis csokival bevont desszerteket rejt magában.

A szaloncukornak is meg van a szimbolikája a karácsonyfán: csillogó csomagolásával a csillagokat, az angyalokat, az élet fájáról leszedhető mitikus tudást testesíti meg.

(Kultúrpart)