2010. május 31. Kultúra

Éppen kilencven éve, 1920. június 4-én írták alá a Magyarország XX. századi – előre elhatározott – megcsonkítását, konkrétan eldöntő trianoni diktátumot.

A világháborút lezáró döntés következtében elveszítettük hazánk területének több mint kétharmadát, valamint 3,5 millió magyar országlakót. Elrabolták tőlünk a Kárpát-medence legértékesebb termőföldjeit, ipari és mezőgazdasági objektumait, az őseink által felépített és történelmileg a lelkünkhöz kötődő városait, falvait, a nemzet által felhalmozott értékek óriási részét. Elrabolták vasutainkat, bányáinkat, a gyárakban anyaghiány miatt állt meg a munka, s az utódállamokból kiüldözöttek évekig laktak a kiszuperált vagonokban.

Az ősi települési földjükről menekültek kifosztva és megalázva nyomorogtak.

Ám ez a halálraítélt ország a 30-as évek közepére a közepesen fejlett európai országok élvonalába emelkedett. A bevezetett pénz – a pengő – pedig az egyik legerősebb valutának számított Európában, mert mögötte volt a magyarság szorgalmas munkafedezete és az aranytartalék. Őseink bámulatos élni akarását, tehetségét, tudását, kitartását és hitét jelzi ez a teljesítmény. Abban, hogy a nemzet nem semmisült meg – amire pedig nagyon is számítottak a háttérben meghúzódó sötét erők –, meghatározó szerepe volt gróf Klebelsberg Kunónak is, aki 1922 és 1931 között a Bethlen-kormány vallás- és közoktatásügyi minisztere volt, s olyan programot valósított meg, amely minden szörnyűség ellenére visszaállította a nemzet rendíthetetlen nemzettudatát, amely lesegítette a nemzetet a keresztről, ahová felfeszítették.

Klebesberg a nemzeti jövedelem 10-15 százalékát fordíthatta kultúrára, oktatásra, tudományra, művészetre, sportra, tehát a jövőbe fektetett be! Megérezte azt, amit sajnos a mai politikai osztály eddig fel sem tudott fogni: hogy a szerénység és az alázat mellé a tudás fegyverét kell a magyarságnak alkalmazni, s nekifeszíteni a sötét erők akaratának úgy, hogy nemzettudat és a Szent Korona állameszme ragyogja be egész Európát, s a magyar jövőt. A klebesbergi nemzetpolitikának lett a következménye az a gazdasági csoda, amelynek utolsó emberi erőforrásai, sajnos már a temetőkbe kerültek, s annak a korszaknak utolsó tudás-szeletkéi fogynak el ma, a globalista rém világméretű rombolása és mindent felzabáló mohósága következtében. Ma már be kell látnunk azt is, hogy a liberális őrület által átalakított magyar iskolarendszer, nemhogy klebesbergi teljesítményre, de még az alapműveltség elsajátítására is alkalmatlanná vált.

Ezt is a magyarság szellemi lefegyverzésének eszközévé tették a belső árulók.

Nyugodtan kijelenthetjük, hogy az így átalakított iskolarendszer csődöt mondott Magyarországon, de ez nem csak Trianon, hanem a bolsevikok által előkészített liberál-globalisták számlája kell írnunk.

Maga a békediktátum viszont közvetlen okozója lett annak, hogy kitörta második világháború. Azt is le kell szögeznünk, hogy éppen a trianonibékediktátum okán kerültünk egyre inkább a német befolyási övezetbe, s annak igazságtalanságai okán sodródtunk bele a háborúba.

1942 januárjában-februárjában a Délvidékre bevonuló magyar csapatok és csendőr alakulatok által végrehajtott partizánvadász-razziákban – amelyeket a bevonuló hadsereg ellen elkövetett merényletek indokoltak – több mint 4 ezer, főleg szerb nemzetiségű ember vesztette életét, többnyire partizánok és fegyverrejtegetők. Persze követtek el túlkapásokat a magyar parancsnokok is, de ezeket, már a Horthy korszakban kivizsgálták, felelősségre vonták és elítélték a bűnösöket, sőt a magyar állam bocsánatot is kért a történtekért. Ez a magyar lelkület és igazságérzet megnyilvánulása volt, még az aljas orvlövészekkel szemben is.

Ám a háború utolsó hónapjaiban, a Tito vezette partizánhadsereg megtorlása hihetetlenül kegyetlen és elképesztően véres volt, s mindez ismét a Golgotát idézte meg a számunkra.

Falvak egész lakosságát kiirtották, de különösen a férfiakat szedték össze a partizánok, s kegyetlenül megkínozva végeztek velük. Az 1990-es évek délszláv háborújának kegyetlenségét megismerve kimondhatjuk, hogy a helyzet akkoriban hasonló lehetett, csak az elmúlt hosszú idő miatt, már szinte lehetetlen kideríteni, hogy hány magyar pusztult el ott, valamint a felvidéki, erdélyi, kárpátaljai magyar Golgotákon. A tömegsírok és a Gulágok számadatai nagyon megbízhatatlanok, s a délvidéki tömegsírokba a legszerényebb számítások szerint is százezres nagyságú áldozatot lőttek bele a partizánnak öltözött gyilkosok. Ne nyissunk számháborút mint a koncentrációs táborok lakói, de meg kell jegyeznem, hogy az úgynevezett történelemtudomány, csupán néhány tízezer áldozattal számol. Teszi mindezt annak ellenére, hogy akár délvidéken, akár felvidéken az 1910-es népszámlálási adatokkal szemben a mai magyar lakosság az akkorinak csupán a felét éri el, miközben a többségi nemzetek megnégyszereződtek, meg ötszöröződtek!

Mindez – ha áttételesen is –, de Trianon következménye. A bosszúhadjáratban senkit sem kíméltek a gyilkosok, a nőket megerőszakolták és úgy lőtték őket a velük megásatott gödörbe. A férfiakat különösen beteges kegyetlenséggel kínozták meg, s hosszasan élvezték a szenvedésüket. És ez nem csak a délvidéken történt így. Ha valaki véletlenül túlélte a szadista őrültek „játékait” azt haláltáborba vagy gyilkos körülményeket mutató bányába vitték, s csak kevesen tértek vissza az övéikhez.

Az 1944-45-ös megtorlásról sem a Titói érában, sem utána nem volt szabad beszélni! A helyzet a felvidéken más eszközökkel de ugyanígy alakult. A magyarság vagy elmenekült, vagy a Golgotára szegeződött. Az elmúlt években az elhunytak hozzátartozói kereszteket állítottak a tömegsírok feltételezett helyein, ám a kereszteket sorozatosan ledöntik és megalázzák az emlékkereszteket. Sajnos az akkori és a mai fogyatkozásunk, megaláztatásunk a sötét erők által ránk mért Trianon folyománya!

Amint a nagyhatalmak egyetértésével a szovjet befolyási övezetbe kerültünk, Magyarország visszafejlődött az elmaradott szovjet szintre, megfosztottak minket az ezeréves Apostoli Királyság kicsiszolódott és beváltan működő jogrendjétől, elvették a nemzet döntési lehetőségét az államforma megválasztásától, és következetesen letagadták azt, hogy a kontinentális Európa legrégebbi alkotmányos állama voltunk. Kaptunk helyette egy hamisított ál-alkotmányt, amely valójában egy bolsevik hatalmi szabályzatként kötötte gúzsba a nemzet közjogi viszonyait. Mindezen gondjaink, s a mai erkölcsi, társadalmi feszültségeink nagyrészt, a trianoni Golgotához vezethetők vissza.

 1989 után a Kárpát-medencében felbomlott a trianoni diktátumot megerősítő, az 1947-es párizsi békeszerződés által létrehozott helyzet. A három trianoni utódállamból kettő széthullott, s az újonnan megszületett Ukrajna vezetése, eleinte nem volt merev a rendezést illetően. (Leonyid Kucsma ukrán elnök állítólag Kárpátalja hovatartozásának kérdését egy darabig nyitva hagyta.) Be kell valljuk, hogy bizony volt jó pár olyan komoly történelmi lehetőség, amikor a magyar kormányoknak lehetőségük lett volna lépéseket tenni, de ez elmaradt. Egy Horvátországban önkéntesként harcoló barátom többször is megemlítette később, hogy horvát szövetségben, és megfelelő pillanatban visszaszerezhettük volna a magyarok által lakott délvidéki területeinket. Erre különösen a történelmi Horvátország felszabadítására indított Vihar fedőnevű hadművelet adott volna jó lehetőséget 1995-ben, s a NATO sem kifogásolhatta volna, hiszen valódi veszélybe kerültek az ottani magyarok és más etnikumú hungarusok.

A kalasnyikov fegyverszállítmánnyal a magyar kormány jelentősen megsegítette a horvátokat a szerbek elleni háborúban, s horvát részről fel is vetődött egy szövetség létrehozásának gondolata Magyarországgal. A két nemzet valójában 800 esztendeig élt kiegyensúlyozott szimbiózisban a Szent Korona joghatósága alatt, s így felmérhetetlenül nagy lett volna a jelentősége annak, ha újra összekapaszkodunk!

Azzal tudtunk volna a legnagyobbat ütni a trianoni dráma szövegkönyvének megíróin, hiszen felmutathattuk volna, hogy a 800 éves közjogi hagyomány nem poros középkori akta, hanem élő és használható jogrend alapja, amely példaként is szolgálhatna az európai háznak.

A két ország szövetsége szerintem még ma is létrehozható, de a kilencvenes években ennek, fontos alkotmányossági jelentősége is lett volna, hiszen a horvátok számon kérték volna a történelmi alkotmányosságból eredő jogaikat, s ez azt is eredményezte volna, hogy nem néhány tucat civilszervezet követeli vissza a magyar történelmi alkotmányt, hanem egy szövetséges ország!

Mindezekért az akkori magyar kormányok (Antall és Horn) felelőssége egyértelmű.

Az Antall-kormány úgy taktikázott, hogy az ország gazdasági megerősödését, illetve az érintett utódállamok gyengülését várta. Ám mindez nevetséges így visszatekintve, hiszen éppen akkor privatizálták szét a magyar mezőgazdaság legfontosabb felvevő piacát: a feldolgozóipart, amely a növényolaj ipart, tejipart, a húsipart és a konzervipart érintette, s így arra számítani, hogy ezek nélkül az ország gazdaságilag megerősödik, a legnagyobb naivitás és a hozzáértés teljes hiányát mutatja. A magyar gazdák piacainak leépítése, az élelmiszer-termelés idegen kezekbe történő átjátszása, s ezzel munkanélküliség teremtése szintén annak köszönhető, hogy az egészséges életösztönt elnyomó kommunistának hazudott bolsevik rendszer a teljesen megfertőzte a magyar társadalom gondolkodását.

Végső soron tehát, kimondhatjuk, hogy ennek az agymosásnak is Trianon az elindítója, az ott rólunk döntő sötét erők munkálkodásának folytatása. Ám ne felejtkezzünk el arról, hogy sajnos a Felvidékkel kapcsolatban is elszalasztottuk azt a lehetőséget, amely Csehszlovákia felbomlása kapcsán mutatkozott 1992–93 fordulóján, pedig akkor még komoly diplomáciai előnyünk is volt.

A Szent Korona országainak konföderációs szövetségét úgy is létre lehetett volna hozni, hogy még arra sem kellett volna hagyatkoznunk, hogy akkor nem volt szlovák hadsereg, hiszen még meg sem alakulhatott. Tehát nem csak Trianon okozta a magyar Golgota megszenvedését, hanem a saját képességeink is hiányoztak a kínálkozó helyzet felismeréséhez. A történelem viszont Isten kezében van. S ha a jövőben, a Szentkoronás lelkületű magyarság megfelelő módon megszólítja azokat a józanul gondolkodó értelmiségieket, akik az utódállamok kulturális kreatívaiként tevékenykednek, akkor eljön majd annak a felismerésnek a pillanata is, hogy a Szovjet-majd az európai előnévvel illetett uniók – s általában az uniók helyett – sokkal szerencsésebb megoldás az a konföderációs jellegű lazább államszövetség, amelynek a Szent Korona értékrendje ad tartalmat és esélyt, a sötét erők új világrendje ellenében.

A magyarság keresztre feszítése valóban Trianonban történt. De ma már világossá válhat a magyarság, a hungarusok, a velünk ellenségesen viselkedő gyepű-népek számára is az, amit a sötét erők világgyarmatosító tevékenysége jelent az emberiség számára. A XX. század két pusztító világégése, a nyílt és burkolt diktatúrák kommunikációs rendszere és filozófiai alapjai, mind-mind ugyan abban a műhelyben, a sötét erők háttérhatalmi főzőüstjeiben készültek.

A magyarság keresztre feszítése nem erősíti bennünk sem a felsőbbrendűség, sem a kiválasztottság tudatát, de erősíti a magyar küldetéstudatot, a Jézusi szeretetvallás és a mellérendelő hatalomgyakorlás tudatát, amely a világot képes visszafordítani egy katasztrofális önmegsemmisítés útjáról.

Csak akkor leszünk képesek ezt a hatalmas fordulatot végrehajtani, ha alázattal, elkötelezett hittel és valóban jézusi lelkülettel mossuk meg a tudatlanságban szenvedő emberiség lábát. Nekünk Trianon fáj, de a Golgota után az emberiség felismerheti áldozatunkat, s ezért ezt a fájdalmat is hittel, bizakodással kell fogadnunk, s alaposan végiggondolni a jövőt, ahol dolgozni, cselekedni kell!

Hiszen Jézus is ezt tette a feltámadása után. Hiszen mi jól tudjuk, hogy: segíts magadon, s az Isten is megsegít!

Ne feledjük tehát: az Isteni segítség jön, csak fel kell ismernünk a pillanatot!

Dr.Bene Gábor S.

Szeged, 2010-05-29

Isten adjon szebb jövőt Magyarországnak.........

  (Bene Gábor S. alapján szerk.)