2011/05/08 Kultúra

Buda alatt a ráckevei régi temetőben járva egy különös útjelző táblán akad meg a tekintet:

JÁNOS vitéz sírja felé mutat a nyíl. A nyíl irányába haladva egy félbetört oszlopú síremlék áll. Rajta a felirat: Itt nyugszik Horváth Nepomuki János /rangjai és kitüntetései felsorolva/ aki nem más, mint Petőfi Sándor megálmodott mesehőse: János vitéz.

Minden legendának van valóság magva, amit nem szabad hagyni feledésbe merülni.

De hát ki is volt Ő valójában? A legenda már valóságos élettörténetté alakul át, korabeli ráckevei dokumentumokra támaszkodva. Borovsky Samu már 1910-ben megjelent Pest-Pilis-Solt vármegye Műemlékei” című monográfiájában említi meg a ráckevei műemlékek között Horváth N. János síremlékét „A jobbágyból lett világlátott huszárkapitányról” írva.

1774. május 1o.-én született Ráckevén. Az anyakönyv tanúsága szerint Piringer Jánosként látta meg a napvilágot. Apja Piringer Pál, édesanyja Gáspár Magdolna. A ráckevei nádfedeles házból hamarosan az égiek mezejére távozott az édesapa, akiről a kis Jánoskának nem is maradt emléke.

A megözvegyült édesanya – hogy a kisfiú apa mellett nőhessen fel – a gyászév letelte után férjhez ment nemes Horváth János megyei perceptorhoz. Az édesanya kikötése volt, hogy a házasságkötéssel egyidejűleg a kis Jánost adoptálja a férje. Így lett Piringer Jánosból Horváth Nepomuki János.

Az új házasság sem volt hosszú életű, az édesanya hamarosan meghalt egy következő gyerekszülésben. A kis Jánost rövid ideig mostohaapja nevelte, aki italozó lett, elverte csekélyke vagyonát is, és az árvát magára hagyva Ráckevéről elköltözött. Ekkor a gyermeket atyai nagybátyja, Piringer György vízimolnár vette magához. A molnárnak azonban volt már egy kislánya – Juliska. A két gyerek, Jancsi és Juliska együtt nevelkedett Piringer György házában. Jancsi gyerek Ráckevén járt iskolába, majd Szőnyi Pál szabómesternél lett inas, később segéd.

Fordulatot az 1793-as esztendő hozott életében. Európa háborúba ájult. A francia forradalom és a jakobinus mozgalom ellen katonai koalíció szerveződött. I. Ferenc császárnak katonára volt szüksége, ezért elrendelték az újoncozást. Ráckevének három lovas huszárt kellett kiállítania teljes felszereléssel a város költségén.

A szabó céh javaslata alapján került Horváth N. János az I. huszárezredbe, 12 éves szolgálatot vállalva a városért. Amikor a fejébe nyomták a díszes csákót, a 19 éves fiatalember egyedül Juliskát sajnálta itthagyni, akihez már gyengéd szálak fűzték. Minderről az 1845-ben írt végrendelete árulkodik.

Ezredével szolgálati helyére, Észak-Itáliába /Taljánországba/ került. Itt kiválóan megtanult németül, olaszul és – mert többször jártak francia területen – franciául is. A kemény kiképzés után gyorsan emelkedett a ranglétrán. 1794-ben káplárrá /tizedessé/ léptették elő.

Közben Franciaországban nagy változások mentek végbe. Napóleon magához ragadta a hatalmat, és európai hegemóniára tört. 1799-től véget ért a viszonylag nyugalmas garnizoni élet és véres csaták sorozata következett. 1798-ban Horváth N. Jánost áthelyezték az 5./Radeczky/ ezredhez. Az első marengói csatában súlyosan megsebesült, amikor testével védte Alvinczy tábornokot. Hősiességéért megkapta az Ezüst Vitézségi Érmet.

A második marengói ütközetben ismét hősies bátorságot tanúsított, aminek eredményeként megkapta a strázsamesteri rangot, majd alhadnaggyá léptették elő. A franciák sikeres előnyomulása feltartóztathatatlan. 1809 májusban bevonultak Bécsbe, két nappal később magyar földre léptek. Horváth N. János ezrede ott verekedett június 14-én a vesztes győri csatában.

1808-tól kiéleződött Napóleon viszonya a pápával is, a franciák megszállták Rómát, 1809-ben májusban megszüntették az egyházi államot, mire VII. Pius pápa kiközösítette Napóleont. 1810-ben szenátusi határozattal kimondták, hogy a Francia Birodalom második fővárosa Róma, és római király címmel Napóleon fiát ültették a trónra, a pápát Svájcba száműzték. A francia betolakodókkal szemben Horváth N. János ott harcolt Rivoli hídjánál és a Piave partján. 1812-től Napóleon csillaga hanyatlani kezdett, 1813-tól már francia földön zajlott a háború. Napóleon hatalmas vereséget szenvedett a lipcsei csatában. Az újabb hadjáratban Horváth N. János már kapitányként vett részt, önálló lovasszázad élén. Katonai érdemeiért ekkor kapta meg az Armadia Keresztje kitüntetést.

1814 márciusban nemzetközi nyomásra Napóleon visszahelyezte a pápát jogaiba. A francia követ előzetesen jelezte, hogy a pápát napokon belül átadják a határ mellett szolgáló Radeczky ezred „fiók strázsájának”. Ez a „fiók strázsa” Horváth N. János lovasszázada volt. A század két nap alatt kelt át az Alpokon a pápát kisérve. A 72 éves pápa az Alpokon átvezető havas útszakaszon dideregve fázott, ekkor Horváth N. János saját köpönyegét és mentéjét terítette az alvó pápára. Ezt a jelenetet a vatikáni könyvtár folyosóján ma is látható falfestmény örökíti meg, melyen a hintóban alvó VII.Pius fehér huszárköpennyel van letakarva. Körülötte mentében lévő huszárok lovagolnak, csak egyikőjükön nincs dolmány és mente.

Az egyházi vezetők és Róma lakossága hálás tisztelettel fogadta a magyar huszárokat. A pápa díszlakomát adott tiszteletükre. Őszentsége az ezrednek zászlót adományozott, Ferenc császár az ujjászervezendő pápai hadseregnek száz magyar csikóval, száz lovas fegyverzettel és kétezer gyalogsági felszereléssel fejezte ki elismerését. Horváth N. János pápát kísérő küldetése a nemzetközi nagypolitika részévé vált.

Megkapta az ezüst sarkantyús csizmát, majd Nápolyban a királytól átvehette a Szicíliai Arany-Kereszt kitüntetést. 1845-ben íródott végrendeletében az ezüstsarkantyús csizmát hajdani Juliskája fiának hagyományozta, a kitüntetésekkel kapcsolatban pedig úgy rendelkezett, hogy síremlékére véssék fel a Krisztus Keresztet, a Szicíliai Keresztet és az Ármádia Keresztjének másolatát.

1814 júliusban az ezredet visszarendelték az osztrák-francia határ térségébe. A távozó ezred tisztjeit a pápa audiencián fogadta, Horváth N. Jánost pedig a Krisztus-Rend Gyémánt csillag rendjellel tüntette ki, ez a pápa által személyesen adományozható legmagasabb kitüntetés. Így lett Horváth N. János a Krisztus-rend és a Szent György-rend lovagja.

Ez a rendjel 1815-ben Milanóban készült, rajta arcképe felismerhető. Halála után a Krisztus-rend csillagát Juliska örökölte. Juliska halála után a ráckevei katolikus templomba került, ahol az áldoztató kehelyre forrasztották.

1937-ben letétként a székesfehérvári Egyháztörténeti Gyűjteménybe helyezték el, ma is ott őrzik./Ktsz.99,/

Napóleon bukása után Európa fellélegzett. Jánosunk is megelégelte már a 22 évi katonai szolgálatot és nyugdíjazását kérte. Ekkor mindössze 41 éves volt. Milanóban még megfestette saját portréját majd hintón visszament szülővárosába Ráckevére. Elsőként Juliskát kereste, aki az elmúlt 22 évben férjhezment Gáspár János vízimolnárhoz és szeretettel nevelte szintén János névre hallgató egyszem fiacskáját. A kapitány eltemette lelkében a régi szerelmet, de életük hátralévő része végig szoros barátsággá vált, amit 1845-ben írott végrendelete is tükröz. „Gáspár Jánosnénak született Piringer Juliannának hagyom….a kapitányi portrémat a fekete rámában, s ……minden fenn maradó pénzemet s a Krisztus és Armádia Keresztem. ”Ezüst sarkantyús csizmáját pedig Juliska fiára hagyta. /Az arckép a Gáspár családtól a ráckevei Árpád Múzeum tulajdonába került Ltsz.66.432.1/

Ráckevén házat, földet vásárolt, de 1824-ben ismét uniformist öltött a császár hívására és főkapitányi rangban a testőrségben vállalt szolgálatot. A gárdánál tizenegy évet szolgált majd hatvanegy éves korában végleg búcsút mondott a katonaéletnek. Letelepedhetett volna bárhol, de a szíve hazahúzta Ráckevére. Ettől kezdve már csak emlékeinek élt. 73 évet adott számára a sors. 1847 február 7-én halt meg Ráckevén.

De hogyan lett a legenda valóság magvából János vitéz? Egyáltalán, Petőfi hogyan tudhatott az árva gyerekből lett legendás huszárkapitányról?

Petőfi a János vitézt 1844-ben írta. Dömsödön egy évvel később tartózkodott, így tehát korábban kellett hírt hallania a vitézről! Petőfi pedig Ráckevén sohasem járt, akkor honnan az információ? Magyarázat erre is van. A kulcsot Ács Károly személye jelenti, aki ugyancsak 1823-ban született Ráckevén, jogi tanulmányait Kecskeméten végezte. A jogot tanuló Jókai 1842 őszén egészségi okokból Pápáról Kecskemétre iratkozott át, aki Ács Károllyal közeli barátságba került. 1843-ban Kecskemétre érkezett Petőfi is. Korábban Jókai és Petőfi együtt diákoskodtak Pápán. Jókai hozta össze Petőfivel Ács Károlyt. A többhónapos együttlét során mesélhetett a ráckevei Ács Károly a neves huszárkapitányról. Barátságuknak köszönhetjük Petőfi Sándor örökéletű szépséges „János vitéz” –ét.

Ráckeve város lakossága János vitéz díszkutat állított emlékére a Szent István téren.

A dokumentumok az Árpád Múzeumban megtekinthetők.

 (magyarmegmaradasert.hu)

Szabad Hírek(FreePress)